A szabadság kísértete – Miskovics Anna beszélgetése Kelecsényi László íróval
Karácsony előtt került a könyvesboltokba egy drámakötete, nem sokkal utána kilépett a Szépírók Társaságából. Van összefüggés a két esemény között?
Az égvilágon semmi. Úgy tudom, mások is kiléptek az elmúlt évben.
Maga miért?
Egy ideje érlelődött bennem a szándék. Aztán ősszel meghívtak Kassára, egy Márai konferenciára. Erre készülve olvastam néhány számomra fontossá váló mondatot a Kassai őrjáratban.
Megosztaná velünk?
Tessék, itt van egy:
„A kor mindig megsértődött, ha nem sikerült a divatos társadalmi, politikai vagy világnézeti elméletek számára megszelídíteni és szerződtetni az írót.”
Nem lehet, hogy maga sértődött meg? Három évvel ezelőtt még elnöknek is jelöltette magát.
Hálát adok Istennek, hogy nem választottak meg. Nagyon rossz elnök lettem volna, sőt, biztosan lemondok. Semmiképp sem vettem volna részt politikai tartalmú gyürkőzésekben, sem a szervezésükben.
Szeretne elefántcsonttoronyban élni és dolgozni?
Woody Allenre is hivatkozhatnék. Nem lennék tagja olyan klubnak, amely felvesz a soraiba. De komolyra fordítva a szót, mindig az volt a problémám, hogy akiknek az esztétikai nézeteivel, irodalmi irányultságával egyetértettem, azoknak nem tetszett a politikai álláspontjuk – és megfordítva, akikkel a világ dolgainak megítélésében hasonlóképp gondolkodom, azokat nem szívesen vagy egyáltalán nem olvasom. Így elég nehéz bármilyen közösség, csoport tagjának lenni.
Nem szeret vitatkozni, érvelni a valós vagy csak vélt igaza érdekében?
Mondok egy konkrétabb példát. Mióta nincs anyagi támogatás a Szépíró Díj mögött, hiába működött a kuratórium, nem adták ki a díjat. Többször elmondtam nyilvánosan és magántársaságban, hogy az irodalmi elismerés nemcsak a pénzről szól. Több év eltelt, sok kiváló kötet jelent meg. Nem kaphattak díjat. Ha a Szépírók Társasága annyira meg akarta magát különböztetni más írószervezetektől, miért nem adta ki a díjat támogató nélkül? Ugyanígy nem értettem egyet azzal, hogy nem jelöltünk szerzőket az állami kitüntetésekre. Kérdezem, mit értek vele, hogy távol maradtak?
Politikai döntés volt.
Az. De a jó irodalomnak nem szabad közvetlenül politizálni, és az íróknak sem. Legalábbis így gondolom. Hogy aztán mire ikszel az illető a szavazófülkében, az más kérdés.
Hívő ember?
Alkotó ember nem lehet meg hit nélkül. Igenis, van hitem, de hogy miben hiszek, azt magánügynek tartom. Nem beszélek róla, és főként nem térítek.
Látom ebben nagyon eltökélt. Beszéljünk inkább az irodalomról.
Nagyon örülnék neki.
Úgy tudom, a drámai műfaj egészen az utóbbi időkig nem kísértette meg.
Jól tudja. Bár írtam egy darabot éppen a rendszerváltás idején, de nem lett sikere.
Mi terelte vissza a műfajhoz?
Makacs természetű vagyok a magánéletemben és a munkáimban egyaránt. Rájöttem, hogy szeretek és tudok jó dialógusokat írni. De ez kevés lett volna az üdvösséghez. Az is kellett, hogy kapjak felkéréseket. Nyilván tudja, mert többször nyilatkoztam róla, hogy így született meg a Karádyról szóló zenés életrajzi egyfelvonásos.
De nem állt meg ennél az egynél.
Egyszerre több helyről bombáztak ajánlatokkal. A Tolnay Klári centenárium ürügyén felkértek egy életrajzi dráma írására. Ez több ízben is színre került. Egy már nem egészen kezdő színésznő javaslatára született meg a kötet címadó drámája, a Haláltündér. Egy korábbi népszerű játékfilm szüzséje alapján készült, de sem a rendezője, sem az írója nem ismerne rá.
Melyik volt az a film?
Bolond lennék elárulni. Bár egyetlen megveszekedett szerzői jogász sem találna fogást a darabomon. Csak az indító ötlet volt hasonló.
Ez már három. A többi négy dráma is így született?
Az Egy párizsi veréb szintén felkérésre íródott. Kalandos színházi sors jutott osztályrészéül, de a vége mégis premier lett. A tetejébe, kénytelenségből magam rendeztem és játszottam is benne.
Ezek zenés darabok, azaz Karády Katalin, Édith Piaf megidézése nem megy énekszó nélkül.
Mindkét esetben remek segítőim voltak. Nélkülük nem mentem volna semmire, a darabok sem születtek volna meg.
Hogyan talált rájuk?
Mindkettőjüket mások ajánlották, és egyikük sem igazán színésznő – csak kiváló énekesnő.
Miért álltak szóba magával, aki drámaírónak mégiscsak kezdő volt?
Mert ők is kezdők. Mindketten a húszas éveikben és a pályájuk elején járnak. Nekik drámaírónak számítottam, s nem kérték számon, hány darabot írtam addig.
Kik énekeltek a darabjaiban?
Karádyt Krasznai Tünde, Piafot Orbán Bori elevenítette meg. Tűz és víz a két énekes lány, teljesen eltérő színpadi karakterek, de mindkét esetben élt a játék általuk, elsősorban a hangjukkal idézték meg a rég halott sztárokat.
A többi darabjában nem énekelnek?
Nem lett belőlem librettista. A Tisztítótűz és a Kettős vereség párkapcsolati drámák. Zárt struktúrájú, kevés szereplős színpadi játékok.
Korábbi regényeit olvasva azt vettem észre, meg a nyilatkozataiból is tudható, hogy saját, megélt élményeiből dolgozik. Az életrajzi játékok hozott anyagból készültek, de ezeknek a mindenféle értelemben drámai történeteknek is volt élő modellje?
Volt.
Nem lehetne ennél kicsit bővebben?
Csak azt lehet jól megírni, ami igazán fáj az embernek. Friss élmények löktek a drámai műfaj felé. Nem akartam ezeket regényszerűvé tenni, hosszú hónapokig, esetleg évekig pepecselni velük. Némi külső, dramaturgi segítséggel elkészültek, és a L’Harmattan Kiadó jóvoltából egész gyorsan meg is jelentek.
Be is mutatják őket?
Erre aztán végképp nem tudok válaszolni. Hendikeppel indulok. Mint színpadi szerzőt, szinte egyáltalán nem ismernek. A színházak a már ismert nevekhez nyúlnak, ha mai magyar drámát akarnak játszani. Új divat, hogy napihírből gyúrnak kanavász darabokat, háziszerzővel, rendezővel, dramaturggal közösen. Nem kell a kívülről jött ember. Egyik kevés szereplős darabomat elküldtem tizenöt vidéki társulatnak. Egyetlen helyről írtak vissza, hogy majd elolvassák, szerintem onnan is csak azért, mert Krúdy szülővárosában talán ismerhették a nevemet.
Apropó, Krúdy. Az is egy kilépés.
Nem egészen. De ezt már korábban elmondtam, megírtam. Azért hagytam abba az életmű-sorozat szerkesztését, mert évekig nem kértek tőlem újabb munkát. És jöttek a saját feladatok, erős kihívások, impulzusok. Miért loholjak akkor egy mégoly fontos halott író nyomában?
Most viszont a színházak nyomában lohol.
De a saját munkáimmal. Nagy különbség.
Olvastam a blogjában, hogy egy újabb dráma írásába vágott bele, ami a zaklatási ügyekkel foglalkozik. Miért vállalkozott erre?
A harag népe című új darabom – már nem kerülhetett bele a kötetbe – az első hazai ügy kapcsán készült, úgyszólván hirtelen felindulásból. Igazából nem is a zaklatásokról vagy csak egy zaklatási ügyről szól, hanem a profizmus és az undergrund ellentétéről, valamint a média manipulatív szerepéről.
Gondolja, hogy előadják?
Éppen egy nálam jóval ifjabb színházi szakember, akivel elolvastattam, mondta rá, hogy ne számítsak semmire. A profi kőszínházaknak azért nem kell, mert úgymond, kirakom a szennyest, az alternatívoknak azért, mert sértve érezhetik magukat.
Mit hozhat 2018? Van valami újdonsága az olvasók számára?
Van egy készülő regényem, és ha felkérést kapok, biztosan írok színdarabot.
