Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Földényi F. László Szép szex? című esszéje a szexről szól.
„Egyik legelső ezzel kapcsolatos élményem egyáltalán nem volt szép. A múlt század hatvanas éveinek közepén került rá sor. Tizenkét éves lehettem. Szexlapoknak akkoriban még nyoma sem volt. A Playboyt úgy emlegették, akár az ördög Bibliáját. Mindaz, amire a szexualitásnak csak az árnyéka is vetült, a Nyugat mételyének számított. A sztriptízt hírből mindenki ismerte; de még a Hold túlsó fele is elérhetőbbnek tűnt. A mezítelenség tabu volt. Nem csoda, hogy a szexre irányuló kíváncsiság a tilalomfák sűrűjében kínzó volt, s így az emberek a legrejtettebb helyzetekben is a szex nyomaira próbáltak bukkanni. Többnyire nem is eredménytelenül. Ha a filmvásznon a rendszerint prűd szerelmesek megfogták egymás kezét, abba a nem látható szeretkezésüket is bele lehetett látni; a kelleténél pár centiméterrel feljebb húzódó szoknya alól kivillanó comb véget nem érő fantáziálásokra adott lehetőséget; egy szép melltartó látványa pedig maga volt a színtiszta pornográfia. Folytonos szexuális izgalomban élt mindenki, amiből azonban a felszínen alig lehetett valamit tapasztalni. Ott a mesterségesen fenntartott higgadtság, a szexualitás iránti látszólagos közöny uralkodott. A szocializmus prüdériája igazi táptalaja volt a pornográf képzelődésnek. (…) Ebbe a légkörbe beleszületve láttam életem első olyan fotóját, ami egy szeretkező párt ábrázolt. Két szeretkező sertést.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Bazsányi Sándor Fakó ragyogás című kritikája Daniel Kehlmann El kellett volna menned című könyvéről szól.
„Az El kellett volna menned tényleg nem nevezhető jelentős alkotásnak. Kicsit úgy lehetünk vele, mint például az egyébként is kiismerhető észjárású Paul Auster Utazások a szkriptóriumban című regényszerűségével (2006), amely már a címével elárulja nekünk, mire számíthatunk: regénynek álcázott műhelytanulmányra, amely sokkal közvetlenebbül–színtelenebbül viszi színre a szerző poétikai és egzisztenciális szenvedélyeit, mint az összes többi műve (amelyek legutóbbika, a 4321 éppenséggel Auster életútjának elemeiből építi fel a Ferguson nevű főhős négy lehetséges, egymással párhuzamosan futtatott történetének végül önfarkába harapó kígyóalakzatát). És mintha Kehlmann 2016-os regényének én-elbeszélő hőse sem volna más, mint a szerző valamiféle szócsöve, aki a soványságában is sűrű, hátborzongatóan misztikus történetben egy népszerű játékfilm forgatókönyvírójaként küszködik – a mohó producer sürgetése és a színésznő feleség hűtlensége közepette – a folytatás elkészítésével. Nem véletlenül nevezi a könyv egyik német kritikusa Kehlmannt olyan „fikció-zsonglőrnek”, aki szívesen és ügyesen tükrözi önmagát a műveiben, ámde gyakran el is téved, el is veszíti önmagát (a finnyásabb olvasók rokonszenvével együtt) a fiktív tükörképek között.”
ÉS-KVARTETT
A 65. kvartett-beszélgetés Szijj Ferenc Növényolimpia című regényét járja körül.
Károlyi Csaba Deczki Saroltával, Szilágyi Zsófiával és Takáts Józseffel beszélgetett 2018. január 31-én szerdán az Írók Boltjában. A felvételt meg lehet nézni a YouTube-on, az Írók Boltja csatornáján. Legközelebb február 28-án Szeifert Natália Az altató szerekről című regényéről lesz szó.
Részlet Takáts József értékeléséből:
„Van valami, amit szerintem Szijj Ferenc tud prózaíróként a legjobban a kortárs magyar prózában. Ez így volt már az első prózaköteténél, A futás napjánál is, azután A hurok belseje című kisprózaciklusánál is. Bizonyos értelemben így van a Növényolimpiánál is. Vegyes, kevert esztétikai minőséget hoz létre, amelynek egyik összetevője nyomasztó, kétségbeejtő érzést sugalmaz, a másik összetevője révén pedig ugyanezeket az elemeket mulattatónak is találhatja az olvasó. Vannak olyan olvasói, akik inkább az egyiket vagy a másikat érzékelik, és vannak olyanok, akik mindkettőt egyszerre. Az ÉS-ben Visy Beatrix írt bírálatot a kötetről (ÉS, 2017/33., aug. 18.), ő például inkább a nyomasztó voltát hangsúlyozta, noha érzékelte a másik összetevőjét is. Én rendkívül mulatságosnak találtam, noha érzékeltem a másik minőséget is. Tulajdonképpen a groteszk valamilyen fajtájával van dolgunk. Amikor a szerző kisformákkal dolgozik a korábbi köteteiben, akkor ez szerintem sokkal jobban működik, mint ennél a nagyformánál. Itt kompozicionális problémákkal küszködik. De attól ez még regény. A 8 pontom ennek a sajátos, általam nagyra becsült groteszk prózafajtának az elismerése, és a nagyforma sikertelen, vagy kevéssé sikeres megvalósításának a kritikája. Jó szöveg ez, de nem elég jó, mert ennél jobbnak kéne lennie egy ilyen prózaírói képességekkel is megáldott szerző könyvének.”
VERS
A versrovatban Németh Bálint négy, Payer Imre három verse olvasható – az előbbiek közül álljon itt a nyitó darab:
Nyitva
A kulcsmásoló bejáratát már lelakatolva találod,
a neonfelirat lilán villog a sötétben: OPEN.
Mint egy vers, amelyben szívós, izzasztó munkával
felszámoltam a jelenléted. Egy vers, ami zárva van
előtted, de a címe téged szólít meg. Értetlenül olvasod,
és én sem vagyok már ott, hogy kezedbe adjam
a kulcsot. Egy vers, egy számodra nyitva hagyott kérdés.
PRÓZA
Az eheti tematikus prózaösszeállításban – Radnóti Sándor tárcája mellett – két novellát olvashatnak a kiszolgáltatottságról, a szexuális erőszakról, Hidas Judit és Szántó T. Gábor prózáját.
Hidas Judit: Különóra
„Hogy jól érzem-e magam? Persze, alapvetően minden ok, bár történt valami nemrég, de szerintem már azon is túl vagyok, amúgy, ha épp tudni akarja, doktornő, akkor elmondhatom.
Az egész azokkal a lányokkal kezdődött, akiket egyébként eléggé sajnálok. Nap mint nap látom őket az egyetemen, bejönnek az órára kisminkelve, szűk szoknyában, magassarkú csizmában, és nem veszik észre, hogy ezzel csak maguk alatt vágják a fát, meg az összes többi nő alatt.
Ott volt például Szirmay Nóra azon a szemináriumon, ahol a test reprezentációival foglalkoztunk. A legjobb órának ígérkezett. Füredi tartotta, aki a tanszéken az egyik legnagyobb koponya. És akkor megjelent ez a csaj, persze már a második órán késett pár percet, a tanár úrnak meg kellett szakítania a mondandóját miatta, mert ő tűsarkúban végigkopogott a termen, aztán nyikorgott a székével, turkált a táskájában.”
Szántó T. Gábor: A fürdőmester
„A lány belépett a patinás környezetéből kirívó, vasbeton elemekből épült Király utcai házba. Félszegen állt a földszinti folyosón, elfelejtette megkérdezni, hányadik emelet. Amikor megtalálta a rabbi nevét a postaládán, megkönnyebbült. Felment és becsöngetett. Szigorú ábrázatú, kövérkés, körszakállas, szemüveges férfi jelent meg az ajtórésben.
Maga az? Na, végre!
Elnézést, rabbi, mentegetőzött a lány, nem járt a metró.
A férfi lesegítette a lányról a kabátot, közben észrevétlenül az alakját mustrálta.
Nagyon csinos ma a kisasszony.
Köszönöm, simított végig testéhez simuló barna garbóján, térd alá érő szoknyáján a lány. Hosszú, hullámos haja is barna volt. Igyekezett egyszerűen, nem kihívóan felöltözni, de természetes vonzerejét nem tudta elnyomni.
Azt hitte, hogy az egymással félig szembefordított bőrfotelekbe ülnek, de a férfi, alig észrevehetően megfogva a karját, a kanapéhoz irányította.
Itt kényelmesebb. Inni valamit?”
SZÍNHÁZ
Alföldi Róbert új Ibsen-rendezéséről, a Centrál Színház Kísértetek című előadásáról Molnár Zsófia írt Fekete özvegy címmel kritikát.
„Olyan darab ez, amelyben a múlt bűnei nem egyszerűen visszaköszönnek, hanem keményen visszaütnek. Lukács szavaival ideálok, individualizmus és társadalmi etika nagy csatája, ahol „[…] az összesség, a magukban véve conventionális és gyenge erők összefonódottsága okozza a tragédiát, minél kisebb értékűek egyenként, annál »mélyebb«, lesújtóbb hatású synthesisük nagy ereje”. A mondanivaló súlyos, súlyosan szimbolikus, és ahogy az a fentiekből is látszik, Alföldi úgy dönt, elmesélését javarészt a díszlettel, beszédes beállításokkal (egymás mellé, egymással szembe, egymás mögé), hangsúlyozó világítással, bergmani hangulatban oldja meg.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is.
