Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Pál Sándor Attila Egy tévedhetetlen költő címmel írt esszét a negyven éve meghalt Nagy Lászlóról:
„Ha a barátom most mondaná, hogy nemigen talál Nagy Lászlóban egy beleolvasás kapcsán izgalmat, akkor azt felelném, hogy azokat a fajta poétikai és nyelvfilozófiai kérdésfeltevéseket, amiket feltételezem keresett a versekben, hiába kereste. De van ott csaknem végtelen számú más dolog. Most azt javasolnám neki, hogy figyeljen például a poszthumán, állat-emberi, gép-emberi és egyéb problémákra, hogy nézzen a mitologikus-ideologikus és képviseleti közmegegyezés mögé.
Amilyen legendás a portréfilm, olyan sokat idézett annak vége is.
„(…) A jövőben az emberen változtatni lehet művi úton, tehát lehet csinálni szorgalmas, szelíd és egyéb embereket. A kérdés csak az, nem változik-e meg úgy az ember, hogy már nem ember többé, hogy ama megírt, jósolt, szinte naponta elmondott örök béke, harmónia, boldogság elfogadja-e ezeket a teremtményeket, lényeket, alkalmasak lesznek-e erre az édenre? (…)
K. I.: Tegyük fel – amiről itt beszélgettünk, elmondtad itt a gondolataidat – ez a film megmarad. Mit üzensz azoknak, akik száz vagy ötszáz év múlva ülnek szembe veled?
N. L.: Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket. Emberi szellemük, ha lesz, tudatom velük, üzenek: csak ennyit tehettem értük.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Csuhai István Képzeletragyogás címmel írt kritikát Michael Chabon Ragyog a hold című regényéről:
„A Ragyog a hold szövevényes, a tegnapelőttből a ma felé múló időben ide-oda ugráló gigantikus családregény, elbeszélője egy Michael keresztnevű író (a szöveg több pontján, egyik-másik lábjegyzetéből is fény derül már megvalósított vagy jövőbeli tervként elgondolt írói munkájára; a könyv a szerzői előszóhoz mellékelt egyetlen illusztrációjában, az Esquire magazin 1958. októberi számából kivágott hirdetésben maga a „Chabon” név is előbukkan). Főhőse az elbeszélő által „nagyapám”-ként aposztrofált szereplő, akit a regény egyetlen alkalommal sem nevez szabatos polgári nevén, sem az elbeszélő nem említi, sem a párbeszédes részekben nem szólítja meg senki, csupán nagyapaként utalnak rá, mindig a szituációhoz szükséges, legtöbbször persze egyes szám első személyű birtokjellel. (A XII. fejezetben, a háborús részben egyszer-kétszer előfordul vele kapcsolatban a „Rico” becenév, de ez amolyan külön bejáratú megszólítás, aki alkalmazza, a főhős katonatársa, a nagyapa talán legközelebbi barátja néhány héten belül elesik a fronton, és ezzel a becenév is örökre elillan). Mindeközben extenzív képet kapunk az anyai nagyapa életéről, 1915-ös születésétől 1990-ben bekövetkezett haláláig, életének minden fontos eseményéről, tanulmányairól, képzettségéről, a rakétatechnika iránti olthatatlan érdeklődéséről, házasságáról, feleségéhez fűződő rendíthetetlen szerelméről, lányára irányuló szeretetéről, sorsának apró rezdüléseiről és nagy fordulatairól, és ezzel párhuzamosan, szinte zavarba ejtő gazdagsággal egyúttal képet arról az Amerikáról, ahol leéli háromnegyed századnyi életét.”
KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL
Szécsi Noémi Egyformák vagytok című regényéről Bazsányi Sándor és L. Varga Péter írt.
Bazsányi Sándor: Kreatív és korszerű
„Ez volna hát a tizenkilencedik században induló regényfolyam – szomorúságában is vigasztaló – mondandója az olvasó számára: ha „egyformák” vagyunk is, törekedjünk arra, hogy ezt az „egyformaságot” a magunk módján, a magunk „személyére szabva”, a magunk stílusa és vérmérséklete szerint jelenítsük meg, meséljük el. Ahogyan arra a két gyerekkori barátnő, Emília és Elza is törekszik. És ahogyan azt Szécsi Noémi sikeresen be is teljesíti a róluk és a Bárdy család emlékezetéről szóló regényében, a 2011-es Nyughatatlanokkal induló, majd a 2013-as Gondolatolvasóval folytatódó Bárdy-trilógia – meglepetésszerűen – jelenkorunkba helyezett záródarabjában.”
L. Varga Péter: Sors, döntés, elhivatottság
„Az Egyformák vagytok nem hagyja érintetlenül azokat a – fogalmazzunk úgy – dilemmákat sem, amelyek egy (nemzet)történeti narratíva horizontjában a jelenkori közbeszédben sem ismeretlenek. Azt a kézzelfogható valóságot, hogy nem lehet akármit gondolni akármiről, akármikor, akárkinek. És hogy mikor, miről, ki és mit, azt leginkább a hatalmi szituációk döntik el. Nem egy nagy felismerés, persze, de elemi erejű, ha onnan nézzük, hogy az Em és az Elza elhallgatásaiból, vagyis magánbeszédéből keletkező nézőpont és diskurzus mindig is viszonylagosítja e felismerést. A regény tétje viszont mégsem ez a viszonylagosítás, mert azzal pusztán visszaállítaná a pólusok mesterségesen kialakított, ha úgy tetszik, hatalmi rendjét. Ennél többet tud a regény.”
VERS
A szám versrovatában Rékai Anett és Térey János versei szerepelnek. Kedvcsinálóként álljon itt az ÉS hasábjain most bemutatkozó Rékai Anett Jóslat című versének a kezdete:
A közönséges csikófark minden,
csak nem közönséges, bár külsőre
csak egy snidlingcsomóra hasonlít.
Szerelmi élete azonban szokatlanul
komoly nehézségeket okoz neki.
A nemi szegregációt ember
nem tudta még így kivitelezni.
Például a Budai-hegységben,
a Sashegyen vannak a porzós,
a Gellérthegyen pedig a termős egyedek.
PRÓZA
A héten Fecske Csaba, Szathmári István és Szántó Péter prózája mellett
Totth Benedek tárcája szerepel.
Részlet Totth Benedek Ezer Nap gyúlt a fejében című írásából:
„Ha lenne lábam, akkor se menekülnék, de így, hogy olyan vagyok, mint egy zsák, mozdulatlanul várom, hogy valaki rám törje az ajtót, és elvigyen innen. Hajnal óta szólnak a vészjelző szirénák, nincsen, aki lekapcsolja őket. Előbb-utóbb talán leállnak a tartalékgenerátorok, és csend lesz végre.
Előző éjjel, amikor kiadták a riasztást, megint láttam a világító szemű vaddisznókat az ablakomból. Magas ágyam van, hogy kilássak az ablakon. Én kértem, hogy így helyezzék el, mert csak nézni tudok. Szeretek az ablakból nézelődni. A vaddisznók az erdő szélén álltak, az orrukkal a földet túrták, élelem után kutattak. Megszoktuk, hogy a környéket különös vadak lepik el. Kétfejű rókák, ötlábú őzek, meg ezek a világító szemű vaddisznók. Amikor üvölteni kezdtek a vészkürtök, berohantak az erdőbe. Nem bírtam elaludni. Az ágyamban forgolódtam, mert forgolódni végtagok nélkül is lehet. Éreztem, hogy történni fog valami. A szüleim a konyhában beszélgettek. Nem akartam hallgatózni. Nem szoktam hallgatózni. Nem számít, hogy tudom-e, hogy mit beszélnek, vagy sem.”
TÁRLAT
Fekete Szilvia kritikája Verebics Ágnes Testkiterjesztés című kiállításáról szól.
„Verebics Ágnes jelenlegi kiállítása Testkiterjesztés címmel a Resident Art Budapest galériában tekinthető meg, ahol nagyszámú és változatos anyag került bemutatásra. A tárlat az egyetemes, évszázadok óta felbukkanó, korunkban kiemelt fontosságú témára, a test, a fizikai létezés, különösen a test-kép témájára adott reflexió, azon belül is a feminista olvasatot magával húzó női testet ábrázolja. Ez pedig adott, hiszen az alkotó, mondhatni megszállottja saját testének és arcának, így mint általában, most is önmagát „használja” modellként a festményein, melyeken a szépségipart célzó nyílt utalások is megjelennek.”
FILM
Báron György írt Szász János A hentes, a kurva és a félszemű című filmjéről:
„Ritka műgonddal elkészített alkotás ez, amelynek minden részlete pontosan kidolgozott, s ugyanazt az esztétikai célt szolgálja. Máthé Tibor fekete-fehér kompozíciói, az árnyak és a ködön áttörő tétova fények a Woyzeck ólomszürke világát idézik, ám jóval naturálisabban, a korabeli szociofotókat is eszünkbe juttatva. Ha lehet egyáltalán kifogásunk, akkor az, paradox módon, épp a formai tökély: időnként kevésbé elemelt, nyersebb megközelítést vélnénk szükségesnek, a komor-véres tárgyhoz illőbbnek. Kivételes műgondról tanúskodnak az arcok-alakok, színészi alakítások is, a kocsma és a mészárszék gyűrött arcú, nehéz járású, kiizzadt férfijaitól Börcsök Enikő kocsmárosnéjáig és Andorai Péter unott-cinikus főtisztjéig.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is.
