Éppen ma döntöttem el (immár tizedik alkalommal az elmúlt év alatt), hogy abbahagyom a közéleti publicisztikák írását. Nem indoklom, miért határoztam így. Nem nehéz kitalálni. És az sem titok azok számára, akik ismernek, vagy bármit olvastak tőlem, hogy miért szegem meg állandóan a magamnak adott szavamat. Felnőtt ember, idős ember nem változik. Legfeljebb, ami jó volt benne, jobb lesz, ami rosszabb volt, az meg még rosszabb.
Mai döntésem után alig telt egy óra, és megint a ringbe lendített egy hír, mint látják.
Dr. Bernstein Béláról, az egykori nyíregyházi főrabbiról teret neveztek el a szülővárosomban. Harmincöt évig volt főrabbi, huszonnégy évig volt mandátuma a város képviselő-testületében, és csak egy bibliát vitt magával a gettóba, majd onnan Auschwitzba. A többit megírtam a Librarius.hu oldalán 2014. november végén − hibát vétve a főrabbi nevében, bocsánat! (Rá lehet keresni.)
„Hány dollár profitot termel hatszázezer zsidó hetven év alatt?” című cikkemben* így szólt az egyik mondat:
„A város bizonyára elnevez róla egy iskolát, egy egyesületet, egy teret.”
Megtörtént. A város önkormányzata, hitközsége, városvédő egyesülete az egyik központi teret nevezte el a főrabbiról, amely tér az én gyerekkoromban ugyan még nem volt tér, csak a városrendezés után lett az, de hát mi nem változott meg azóta? (No, persze van, ami nem változott meg, de most ünneplünk, és nem akarok politizálni.)
Több, mint valószínű, hogy nem az én cikkem indította el az emlékezés eme dicséretes formáját. Mégis, hadd higgyem azt, hogy egy hajszálnyi érvvel az az írás is hozzájárult a döntéshez. Hadd higgyem azt, érdemes órákig bíbelődni egy szöveggel, hogy minél pontosabban és világosabban mondjam el a mondandómat. Hadd higgyek a szóban, ahogy Dr. Bernstein Béla is hitt. Hinni akarok!
Nógrádi Gábor
