+ Interjú

A legmagasabb hőfokon izzott, mint a hegedű – beszélgetés Gyermán István hegedűművészről

Lányát, a szintén hegedűművész Gyermán Júliát kérdeztem az idén nyolcvan éve született Gyermán Istvánról, illetve a január 27-én tartandó, Fehéren izzó hegedű című emlékkoncertről.

Gyermán István hegedűművészről csak nagyon kevés és elszórt információt találhatunk az interneten. Ez egyfelől nem meglepő, hiszen 1990-ben hunyt el, amikor még nem is létezett a nagy közösségi háló, nem léteztek rajongói oldalak és fórumok, nem posztolhatta mindenki azonnal a koncerten felvett videót. Így hát lányát, a szintén hegedűművész Gyermán Júliát kérdeztem róla, illetve a január 27-én tartandó, Fehéren izzó hegedű című emlékkoncertről. Hátha nem ez lesz az utolsó írás, ami az idén nyolcvan éve született művészt megőrzi az internet utókorának, a zenekedvelők újabb és újabb generációinak…

Meséljen egy kicsit Gyermán Istvánról! Ki volt, milyen volt az Ön édesapja?

Édesapámnak már élete első napja is rendkívüli körülmények között telt, ugyanis egy bombázás közepette született a kelet-magyarországi Kokadon. A család sokat volt úton, mivel görög-katolikus tanító nagyapámat veszélyesnek nyilvánította és üldözte az akkori rendszer. Végül a Nyírségben találtak nyugalomra. Édesapámnak volt egy bátyja és egy húga is. Eredetileg a húga kezdett hegedülni, de nem kedvelte meg a hangszert, így az mindig csak a szekrény tetején porosodott. Édesapám viszont nagyon szerette volna megszerezni, és amikor végre megkapta, a sorsa eggyé vált ezzel a csodálatos hangszerrel.

Annak ellenére, hogy viszonylag későn kezdett hegedülni – tizenéves kora elején –, végtelen érzékenységgel játszott. Egy letűnt nagy hegedűiskola és szellemi közeg egyik utolsó képviselője volt. Örök nyitottsággal és kíváncsisággal figyelte az életet. Mindene volt az irodalom, a történelem, és a politikai eseményeket is nyomon követte. Rengeteget olvasott. Sok mondanivalója volt a világról és hatalmas szíve, ez pedig mind belesűrűsödött a hegedűhangjába. Összetéveszthetetlen hangon hegedült.

Számomra az egyik legnagyobb élmény az, hogy bárki, aki ismerte őt, igazi szeretettel beszél róla és emlékszik rá. Talán attól volt igazán különleges személyiség, hogy nagyon tudott szeretni. Az embert is, a zenét is.

Kinek az ötlete volt az emlékkoncert? Ki dolgozta ki a koncepciót, mi alapján választotta ki a fellépő művészeket?

Az emléknap és koncert Deák Mártának, a kiváló muzsikusnak és a Pannon Filharmonikusok koncertmesterének ötlete volt. Ő doktori dolgozatot ír a Hubay hegedűiskoláról, és ezen a „vérvonalon” jutott el édesapámig, aki annak idején Zathurecky Ede révén került a Zeneakadémiára. Márti hihetetlen energiával, két pici gyermek nevelése mellett, rengeteg időt rászánva álmodta meg ezt a napot. Legnagyobb örömünkre becsatlakozott hozzánk a Pannon Filharmonikusok, és Horváth Zsolt Igazgató Úr segítségével valóra válhatnak a tervek!

A megvalósításban sokan segítenek. Rengeteg volt növendék is velünk lesz a világ több tájáról. Mindannyian, akik játszunk, valamiképpen apuhoz kapcsolódunk. Édesanyám a zenében is társa volt apámnak, rengeteg közös koncert, felvétel őrzi közös zenélésüket. Ligeti András Kossuth- és Liszt-díjas karmester és hegedűművész lesz az est dirigense. Őt apu tanította hegedülni a konzervatóriumban Pécsett. Kokas Katalin Liszt-díjas hegedűművész is édesapámnál kezdte el a szárnybontogatást. Tündéri és nagyon határozott kislányként ismertem meg, aki öt évesen is pontosan tudta, hogy mi az útja. Az énekesnő Kristóf Réka, a 2017-es Virtuózok győztese számomra is meglepetés. Az utolsó darab Richard Strauss Négy Utolsó Éneke lesz, ebben ő lesz a szólista. A Zenekar koncertmestere pedig természetesen Deák Márti lesz.

Miért „fehéren izzó hegedű” a koncert címe?

Először én is elgondolkoztam ezen a címen. Aztán asszociációk sorát indította el bennem. Ami fehéren izzik, az szinte már nem is forró. Átlényegült. Nem önmagáért lobog… De intenzív a végletekig, és talán önmagát is elégeti végül…

Hű, ez elég költőien hangzik. Nem csoda, hiszen Ön nemcsak hegedűművészként, hanem költőként is ismert. Merít inspirációt a zenéből a költészethez, vagy a költészetből a zenéhez?

Erre csak közhelyekben tudok válaszolni. A zenében szigorúbbak a keretek, hisz géniuszok remekeit reprodukáljuk. Saját érzelmeinket, gondolatainkat finoman kell beleszőni a zenei szövetbe. Nekem abban a szerencsében is részem volt, hogy játszhattam, játszhatok kortárs, frissen született darabokat is. Ekkor kicsit társalkotóvá álmodja magát az ember.

A versírás? Nem tartom magam költőnek, inkább autodidakta vagyok, aki szerelmes a költészetbe. Nem ismerem a versírás fortélyait, és azt gondolom, ha görcsösen meg akartam volna ezeket tanulni, akkor nem is tudtam volna többet írni. Nagy ajándék az életemben, hogy két csatornát is kaptam Istentől, amelyeken keresztül kijátszhatom, kiírhatom magamból a felgyülemlett gondolatokat. A vers számomra önzőbb megnyilatkozás, mint a zene. Itt aztán minden rólam szól, az én érzéseim, gondolataim, bánatom, örömem 🙂 És ha ez olykor-olykor találkozik mások érzéseivel, gondolataival, az felemelő és megtisztelő!

Van esetleg olyan személyes emléke, gondolata édesapjáról, amelyet szívesen megosztana velünk?

Például a közös karácsonyi Gyermán Show-k. Minden évben egészen kicsi koromtól fogva késztettünk a család számára egy műsort egy narancssárga gombos magnetofon segítségével, ahol énekeltünk, együtt muzsikáltunk. Apu hegedült, én zongorán kísértem. A legkedvesebb emlékem, ahogy apám szavalta József Attila Betlehemi királyok című csodaversét. Se ő, se én, se a család nem úszta meg könnyek nélkül. Igen, ő igazán teljes életet élt. Hegedűsként, tanárként, apaként egyaránt a legmagasabb hőfokon izzott! Akárcsak az a bizonyos hegedű…

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top