Idén a nemzetközi Aleko-pályázat díját 112 novella közül, melyeket tizenöt ország (egyebek közt Kanada, Brazília, Olaszország, Spanyolország, Oroszország, Szerbia, Franciaország) 62 szerzője jegyzett, Lackfi János Alkohol haladóknak című írása nyerte el. A szöveg Lackfi három bolgárul olvasható kötetének egyikében, a Milyenek a magyarok?-ban (Какви са унгарците) látott napvilágot Adriana Petrová Papadopulosz fordításában.
A Sztarsel (Darázs) című Szófiában megjelenő irodalmi-szatirikus hetilapot 1889-ben alapították, 1946-től megszakítás nélkül létezik.
1966 óta minden évben megrendezik az Aleko nemzetközi szatirikus irodalmi pályázatot, mely Bulgária egyik legendás írójának, az idén 155 éve született Aleko Konsztantinovnak állít emléket.
A pályázat lényege, hogy a Sztarsel hasábjain előző évben megjelent legjobb humoros rövidprózát háromtagú zsűri választja ki, melynek egyik résztvevőjét a szerkesztőség, a másikat Szvistov városa delegálja, az elnök pedig jeles irodalmi személyiség. A díjat Konsztantinov szülővárosában, Szvistovban, a Duna Fekete-tengeri torkolatától mintegy kétszáz kilométerre fekvő valamikori fővárosban adták át 2018 január 13-án, ünnepélyes keretek között. Rezesbandás, fáklyás felvonulás után az egybegyűltek idén is megkoszorúzták az író szobrát, majd a városi színházban, irodalmi műsor keretében nyújtották át az elismerést. A Nemzetközi Aleko Konsztantinov Alapítvány plakettjét a helyi polgármester, a Sztarsel által kiállított “mesterlevelet” Mihail Vesim főszerkesztő nyújtotta át.
Lackfi János: Alkohol haladóknak
A létező szocializmus idején az a mondás járta, hogy az értelmiség előtt két út áll, az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan. Az 1990-es évektől kiderült, hogy az egész magyar társadalom előtt csak ez a két út áll. A magyarok becsületére váljon, hogy semmit nem csinálnak félig, a piálásba is meglehetősen nagy arányban szépen belehalnak. Nem szabad azonban általánosítanunk, a magyar ember igenis látott már olyan embert, akinek a nagynénje hallott egy olyan magyarról, akinek a felesége egyszer az ablakon kinézve látott egy olyan embert, aki éppen azt mondta az egyik barátjának, hogy van egy magyar ismerőse, aki állítólag nem iszik. Mégpedig azért nem, mert egy időben veszélyesen közel hajolt az alkoholhoz, és ő inkább élni akar.
Különben meg a statisztikusok kimutatták, hogy a mértékletes ivás csökkenti a szívroham esélyét, márpedig a szívroham a magyar másik fő ellensége. Bölcs dolog tehát egyik ellenségünkkel szövetségre lépni a másik ellenében. Hasonló megfontolásból harcolt a 18. században is Magyarország egyik fele a törökökkel a Habsburgok ellen, a másik fele pedig a Habsburgokkal a törökök ellen. Az, hogy a magyarok ekkoriban mellékesen egymás ellen harcoltak, igazán elhanyagolható tényező. Különben sem magyar küzdött a magyar ellen, hanem „labancok” a „kurucokkal”. Előbbi függetlenségpárti, törökkel szövetséges magyart, a másik császárságpárti, osztrákokkal szövetséges magyart jelentett ugyan, de ez a látszat senkit ne tévesszen meg.
Ha szeretnéd tovább olvasni, az író honlapján folytathatod!
