Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Galántai Zoltán A SETI álma című esszéjében az idegen civilizációk kutatásáról ír.
„Buckminster Fuller amerikai mérnök és feltaláló állítólag azt mondta az idegen civilizációkkal kapcsolatban, hogy „néha azt gondolom, hogy egyedül vagyunk, néha pedig azt, hogy nem. Mindkettő egyformán megrázó”. Az ugyan talán nem megrázó, hogy miért foglalkoztat minket ez a kérdés egyáltalán, de mindenképpen elgondolkoztató. Ugyanis egyáltalán nem szükségszerű, hogy így legyen.
Ráadásul a SETI (kutatás az idegen civilizációk után) már csak azért is megérdemel némi figyelmet, mert jó példa arra, hogy a tudomány történetében olyan, kimondottan esetleges tényezők is szerepet játszhatnak, mint a XVII. századi elképzelések a bolygókról és a hidegháborús politikai hangulat meg az úgynevezett természettudományok meghatározóvá válása a XX. század második felében, aminek következtében ha ma azt mondjuk, hogy „tudomány”, akkor rendszerint a természet-, nem pedig a társadalomtudományokra gondolunk.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Csuhai István Csak nehéz kitalálni a dolgokat című kritikája Lucia Berlin Bejárónők kézikönyve című művéről szól.
„A Bejárónők kézikönyve a referencialitás különleges mintapéldája. Miközben könnyen követhető, szinte tapintható képet ad a szerző életének történéseiről, alakulásáról, hányattatásairól és fordulatairól, el kell fogadnunk Lydia Davis érvelését is, aki szerint Berlin könyve nem önéletrajzi szépirodalom, hanem a „self-writing”, az önírás, a saját életből fakadó írás igen jellegzetes, sűrűre vett megnyilvánulása. A Bejárónők kézikönyve egy idő után, a korai szövegeken túljutva úgy is olvasható, mint az egyes szám első személytől való megszabadulásért folytatott írói küzdelem demonstratív ábrázolása, mint az elvonatkoztatás kikísérletezése, amit a szerző sok ponton tételszerűen is kifejt (a recenzió címét is az egyik ilyen passzusból vettem), anélkül, hogy ez a típusú önreflexió, a megírás, az elbeszélés, a végigmondás egyre nyomasztóbb gondja tolakodóvá válna.”
KÖNYVKRITIKA
Schüttler Tamás Töltött káposzta cukorral című recenziója Körner András A magyar zsidó konyha – kultúrtörténet 77 autentikus recepttel című kötetéről szól.
„A galíciai bevándorlók édes-savanyú ízvilágot hoztak és olyan speciális ételeket, mint például a gefilte fist, a sokféle módon főzött töltött halat. A regionális különbségeket mi sem jellemzi jobban, mint hogy ezt a fajta halételt a nyugati területekről bevándorolt dunántúli zsidók egyáltalán nem főzték, ők sokféle hallevest, halkocsonyát tettek az ünnepi asztalokra. S ők honosítottak meg olyan süteményeket, mint a réteges, dióval, mákkal és gyümölcsökkel töltött a flódni vagy a pólyást formázó kindli. A cseh-morva származású zsidók többféle juhtúrós ételt, lepényt sütöttek. Az Erdélyen át bevándorolt zsidók megannyi fűszernövényt használtak és terjesztettek el. S ebből az irányból érkezett egy spanyol eredetű, ám a török portánál menedéket kapott szefárd zsidó közösség, akikhez kötődik a mediterrán vidékek konyhájának meghonosítása. De a zsidó konyha szerves részévé lett a Délvidékről, Szerbiából, Horvátországból bevándorolt zsidók számos étele, például a paradicsommal és padlizsánnal készült, olivabogyót is tartalmazó saláták, és az ürüből, bárányból készült sültek.”
KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL
Csutak Gabi Csendélet sárkánnyal című első novelláskötetéről két kritikát közöl a lap.
Kállay Eszter: Mesehibrid
„A könyvben mindenben és mindenkiben megvan a lehetőség, hogy hirtelen valami mássá változzon át, mint ami eredetileg volt: ez okozza a kísérteties tapasztalatokat például a játékbabákkal, „akiknek” a szemét mélyen a fejüregükbe lehet nyomni. A legjobban a Dzsordzsalina című novellában megjelenő Hänschenklein nevű dalocska foglalja össze a tapasztalatot: „(…)Janika világgá megy, majd amikor visszatér, még az anyukája sem ismer rá.” (32.) Dzsorzseta és Alina, a kékszemű ikrek valójában kétfejű szörny, a fürdőkádban ülő narrátor bőre a víztől halszerűvé pikkelyesedik, és a Nagytata átváltozik című novellában a nagyapa-figura fokozatosan válik alkoholistává, miközben a falon egy sárkány alakú folt külső tekintetként vetül rá az eseményekre. Az elbeszélő folyamatosan számol ezzel a külső, objektív, megfigyelő tekintettel, így egyszerre két helyről lát rá az eseményekre, tehát az elbeszélő maga sem önazonos. A Csendóra és a Vöröspecsenye című novellákban feltűnik egy Gábor nevű szereplő, aki az elbeszélő alteregójaként értelmezhető – egyfajta Esti Kornél-szerű rossz énként, aki a gyerekkori kegyetlenséget jelképezi.”
Láng Zsolt: Kavicsok
„Csutak Gabi szövegei pszichoanalitikus leletek. Olykor bergmani mélységekig jut (Nyúlpaprikás, A hídon túl), olykor elidőz gyerekes furcsaságoknál (Dzsordzsalina). A fényképnél súlyosabbak: nevezhetjük ezeket az írásokat lélekkavicsoknak (Theophrasztosz, ókori lélekbúvár szerint a lélekben is kicsapódhatnak kövek, miként az epében, és ne feledjük, teszi hozzá, az epekövekbe az ember egész életének étrendje bele van foglalva). De Csutak Gabi kavicsait kár volna az elemzés szándékával széttörni. Alakjuk hasonló, színárnyalataik különböznek. Az irodalmilag kifejezésre jutott önterápia ontológiai bája bevonja az olvasót a mélylélektani vizsgálatokba, szeretne eligazodni az áttételi, viszontáttételi konstellációk között. Az emlékek és motivációk projekciójából, a lélekkavicsokból kirakható egy gyerek mozaikképe, egy kislányé, akit megvisel, hogy szülei a nagyszülőknél helyezik el, és amikor érte jönnek, a hattyúnézés hadműveletével terelik el figyelmét arról, hogy még nem viszik haza. Az elhagyatottság gyermeki keserűsége rátelepszik az egész könyvre.”
VERS
A versrovatban Erdős Virág, Mesterházi Mónika és Turi Tímea versei szerepelnek. Mutatványként álljon itt Mesterházi Mónika egyik verse:
Május lesz
Május lesz, a levelek friss színéből
és állagából, és olyan helyszín,
ahol a turisták és a kutyások járnak,
meg a madár, ahol, ha külföld volna,
igyekeznél többször megfordulni,
fotózni te is.
Május nem is lehetne innen messzebb.
Ez pedig csak egy poszter egy pesti bankban
a városról, ahol naponta utazol át
a föld alatt, és nem látod
a távlatait, sem a fényeit,
sem az esőből szálló novemberi párát.
Nem is lehetne messzebb ez a város.
A távlatot valami elállja,
beteg üzenetek borítják falait,
pedig itt volt és itt lesz,
és újrakezdi tavasszal
minden egyes életben hagyott fa.
PRÓZA
Grecsó Krisztián és Toroczkay András prózája mellett Totth Benedek tárcája kapott helyet az eheti számban.
Részlet Grecsó Krisztián Vera könyve című írásából:
„Vera villám gyorsan vágódik ki a szobából, ahol ő elvileg fogságban van, ő ér a bejárati ajtóhoz először, zárva van, és nincs benne a kulcs, de úgy nyúl a papa kabátja zsebébe, hogy rögtön meg is találja, nem csak a csomót, de a megfelelő kulcsot is, sohasem szokta nyitni, zárni a nagyajtót, nem is szabad neki, most mégis szinte rutinosan csinálja, és nyílik az ajtó, a mama már kiabál mögüle, hogy mit képzel, de ő nem néz hátra, mert rá akar mosolyogni Jozefre, sőt, a nyakába akar ugrani, hogy megint ilyen okos és bátor, hogy mindig kitalálja, mire vágyik ő. A mama csak kiabál.
„Állj meg!”
Vera a kilincs felé nyúl.
„Csak felnőtt nyithat ajtót!”, rikácsolja a mama.
És ekkor, amikor már majdnem kinyílik a hihetetlenül lassan táruló ajtó, még Verának van ideje felfogni, miért is fontos ez a tiltás („kislányom, hiszen honnan tudnád, ki az?”), és eszébe jut, hogy tényleg nagyon megígérte a szüleinek, és eddig be is tartotta eddig, hogy a papa vagy a mama nélkül nem enged be senkit, csak most elfelejtette, mint ahogy elfelejtett ott maradni az iskolában, és még arra is van idő ebben a hosszú pillanatban, hogy fájjon, hogy rossz legyen, mert ő nem akarja bántani a mamát, és nem feledkezett meg róla, sem a fontos szabályokról, csak most olyan furcsa dolgok történnek, és közben véget ér a másodperc, kinyílik az ajtó, ott áll a lábtörlőn, ázottan, homlokra ragadt hajjal, és kisírt szemmel Sári.
„Te hülye kurva!”, kiabálja.
Ekkorra már a mama is kiér, ott áll mellettük, így ő is hallja, amit a lány zokogva üvölt Verának.
„Neked a mamád nem is a mamád!”
SZÍNHÁZ
Herczog Noémi írt Pintér Béla és Ascher Tamás Háromszéken című darabjáról.
„Pintér megint egy diktatórikus világról beszél, csak a diktatúra helyszíne most nem egy ország, mint a Titkainkban, nem is iskola, mint a Fácántáncban, és nem egy család, mint a Sütemények királynőjében, hanem az igazgatói akarattól függő Katonavári Kaposa József Színház mesebeli helyszíne: a hajdani, legendás Kaposvárból és a mai Katona József Színházból összegyúrt nevű minidiktatúra.”
ZENE
Fáy Miklós a Müpa év eleji Teremtés-koncertjéről írt kritikát.
„Nehéz is lett volna nem hallani meg, hogy Fischer Ádám az eddigi leggyengébb csapattal kezdett neki A teremtésnek, az őskáoszból csak a káoszt lehetett hallani, de az őst egyáltalán nem, hogy itt valami nagyszabású dolog kavarog, amiből majd világ lesz. Már annak is örültem volna, ha legalább a klarinétot hallom. Ahogy később már annak is örültem volna, ha a kürtöt nem hallom, mert nevetséges ennyi gikszert fújni, ha nem megy, tessék cserét kérni.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
