Öt fiatal színész vallomása a Színművészetiről, pályakezdésről, önmaguk menedzseléséről, a konfrontálódás lehetőségeiről – megnevezve ismert tanárokat, igazgatókat és rendezőket.
2018. január 7-én 18:00 órától utoljára látható a Trafóklubban Kelemen Kristóf dokumentumszínházi előadása, a Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk. A TITÁNium díjas előadást 2016. március 19-i bemutatója óta nemcsak a Trafó színpadán láthatta a közönség. Még a bemutató évében meghívást kapott a kolozsvári Temps d’Images Fesztiválra, tavaly a temesvári TESZT Fesztiválon vendégszerepelt, az itthon közönség pedig a debreceni Deszka fesztiválon, illetve a XVII. POSZT-on is találkozhatott az előadással.
Konkrétan, példákat felmutatva fogalmaz meg Kelemen Kristóf előadása olyan kérdéseket a pályakezdő színészek helyzetével kapcsolatban, amelyekről csak általánosságokat szoktunk hallani. A produkció a legendás, 1969-es színészvizsgából, a Közönséggyalázásból indul ki, amikor az akkori tanszékvezető, Ádám Ottó az előadás közben feldúltan távozott a nézőtérről. A személyes történetek és eredeti dokumentumok alapján készült előadásban az alkotók a múltról a jelenre ugranak, és elkezdenek a jelenlegi fiatal generáció küzdelmeiről beszélni – saját élményeiken, humoros, groteszk és drámai történeteiken keresztül.
„Szűken értelmezve a pályakezdő színészek helyzetéről beszélünk, de valójában az egész fiatal generációról adunk látleletet, és azon keresztül a társadalomról is, amelyben ezek az emberek élnek.”
(Kelemen Kristóf, kapcsolj.be)
Szereplők: Eke Angéla, Horváth Alexandra, Horváth Márk, Rétfalvi Tamás, Tarr Judit
Látvány: Pázmány Virág
Dramaturg: Nagy Orsolya
Rendezőasszisztens: Totobé Anita
Szervezés: Vajdai Veronika
Produkciós vezető: Antal Klaudia
Rendező: Kelemen Kristóf
Külön köszönet: Ascher Tamás, Békés Itala, Bodolay Géza, Farkas Zsuzsa, Hámori Ildikó, Jákfalvi Magdolna, Kákonyi Árpád, Karinthy Márton, Kornis Mihály, Lengyel György, Maros Gábor, Nánay István, Székhelyi József, Várday Zoltán, Zsámbéki Gábor, Zsolnai Júlia
A Kelemen Kristóf rajongóknak azonban lesz még lehetőségük arra, hogy találkozzanak a rendező előadásával, hiszen a tavaly bemutatott Magyar Akác előadás marad a Trafó programjában, igaz, külső helyszínen.
Az előadás része volt a tavaly év végén megrendezett dunaPart4 – Kortárs Magyar Előadó-művészeti Platformnak, melynek köszönhetően több külföldi fesztivál is érdeklődik az előadás iránt. Két német nyelvű cikk is megjelent, melyek mind dicsérően írnak a darabról:
„A személyes kedvencem a Magyar akác, ami teljes meglepetés volt számomra, nem is tudtam semmit erről a csoportról és a játékhelyről sem. Olyan problémákkal foglalkozik ez az előadás, mint a migráció, az elszigeteltség. De nem is mondanám, hogy jobb volt, mint a többi, hanem inkább elragadó. „Schlingensiefi csavarnak” nevezem (Christoph Schlingensief, német performansz művészre utalva) azt, ha egy előadásban bemutatott tényekről nem tudod eldönteni, hogy igazak vagy sem.”
(egy néző visszajelzése a dunaPart programsorozatról)
Minden előadás, így a mostani után is kötetlen beszélgetésre invitálják az alkotók a nézőket.