Literal Biopsy – Kőszeghy Flóra kiállítása, 2017.12.04. – 2018.01.04., P28 Galéria, 1083, Budapest, Práter utca 28.
Abafáy-Deák Csillag
Légiriadó lefújva
Literal biopsy, cseng a fülemben a kiállítás címe. Szövettani vizsgálatot látunk a tárlaton, gondolkodtam a megnyitóra menet. Vagy inkább szövegtani vizsgálat lesz? Szövegelemzés? Kimetszés, húsbavágó látvány fogad majd a kiállítótérben?
Igen, kimetszés, vágás, összeilleszthetetlennek tűnő ismert írók szövegrészletei a képek mellett. Csak úgy tűnik, hogy nem összeillők, hogy ne legyen szájbarágó, álljunk meg a kép előtt és többször olvassuk el a szöveget, ami egyben a címeket is helyettesíti. Ezekből nekünk kell kivágni, illetve kimetszeni azt a mondatot, félmondatot, akár szót, amit legfontosabbnak érzünk, vagy megpróbálni egyben látni az egészet, a képet és a szöveget. A 22-es csapdájában vagyunk, és Így megy ez.
Egyik kedvenc íróm köszön rám és leragadok a kép előtt. Kurt Vonnegut kajánul mosolyog, és még mindig így megy ez. Látjuk a repülőt, repülőrajt, mintha geminidák, illetve meteorraj, hullócsillagok lepnék el az eget. Ilyen nagy számban és átlagnál fényesebb meteorrajok láthatók december közepén az égbolton. Geminidák, a név akár egy harci repülő neve is lehetne. Így megy ez. Évszázadok óta. Repülőraj, mintha nem bombázna, csak a fehér kondenzcsík jelzi útját, mintha fehér, ártalmatlan vízgőzt engedne ki, nem tudjuk hatását, mintha, mintha forog a fejünkben.
A megnyitó szövegében is elhangzik, de ettől függetlenül is asszociálhatunk az egy irányba haladó spermákra. Azok közül csak egy jut célba, maximum kettő, jól tudjuk. Madárraj is lehetne, de nem az, repülőket látunk, Vonnegut szelleme is ott röpköd a levegőben. Kinyílt a kukucskálónyílás, és valahol, valakinél be is zárult. Nem csak valakinél zárult be, hanem egykor, a második világháborúban Drezda lakossága nagy részénél. És mekkora bomba az, hogy ma már turistalátványosságként kínálják Drezdában a Vonnegut-túrát, 12 euróért. Megnézhetjük, sőt le is mehetünk az egyetlen, szőnyegbombázás után épen maradt pincébe. Az ötös számú vágóhídon borjúként bámulhatunk. Ez is háború. A jó ízlés ellen.
Mészáros Flóra művészettörténész megállapítása szerint Kőszeghy Flóra külső szemlélőként tárja elénk a háború és a ma is érzékelhető társadalmi kríziseket, több szemszögből mutatja meg ugyanazt az eseményt, akárcsak Joseph Heller. Felmerül a kérdés, hogy a művész által megteremtett párhuzamos lét és jelenlét egyidejűsége milyen többletet hordoz ahhoz képest, hogyha csak a képeket látnánk a falakon.
Kőszeghy Flóra lebombázza a háborút, de úgy, hogy nem látni áldozatokat. A However című képen hullanak a lövedékek, valószínűtlen az összevágott kép, szinte halljuk a gépfegyver ropogását, csak hullanak a töltények, megtartva vízszintes elhelyezkedésüket. Hol maradt a gravitáció? Mintha kötélhágcsó ereszkedne le a repülőgép testéből. Végezte tennivalóit? Vöröslik az ég. De mégis vannak áldozatok. A másik teremben Some victim of him, vagy past infidelities, liesons, titokzatos képeken hegyes-völgyes tájat láthatunk, de akár női figura is rejtőzhet mögötte. Nincs bombázó, vadászrepülő, mégis véreső folyik a képen, vagy csak ismeretlen vörös eső? Kivérezve? Így megy ez, minden folytatódik, a kiállítás is, az emeleten röntgenszobába kerülünk. Nincs bomba, nincs vér sem. Csak részlet. Végtagjaink. Végnapjaink. Achilles sarkunk?
Mintha eltűnt volna a gépek hangja, elmosódott képeket és színeket látunk, már a földön járunk. Crash. Baleset, csak terep és gépkocsi, annak is csak részlete, vezetőjét nem látni. Tárgyak zenéje és összhangja ez, ember nélküli világ, helyesebben az ember hiányának világa, amelyben szintén ott van a tragédia, a pusztulás. A halál és a roncsolt test. Odaképzeljük, mert az emberi elme olyan, ha nincs is teljes információja, igyekszik kiegészíteni a látottakat, odaképzeli, ami nincs ott, ami nincs odafestve, mert kíváncsi arra, hogy mi történt. Tanulás ez, nem is gondolunk rá. Gyerekkorukban főleg fiuknak mondták, rá se hederíts, katonadolog. Kőszeghy képeinek elhelyezésével jelzi, nem katonadologról van szó, a háború nem csak a katonák dolga, mindenkié, aki él, aki távoli vagy közeli részese.
Nem tagadható, hogy Kőszeghy Flóra építész is. Úgy vág, metsz, bombáz, részekre szed embert, tájat, történéseket, feloldhatatlannak tűnő konfliktusokat, hogy közben múltat és jelent köt össze, épít, és minket is arra ösztönöz, végezzük el magunkban is ezt az egész folyamatot. Így megy ez.
Kölüs Lajos
Aspirációs citológia
Nem az onkológián vagyunk, hanem egy galériázott lakásgalériában. A kiállítás szövettana most a képek együttese, és a hozzájuk társított irodalmi szöveg. A befogadás többsíkú, a képi motívumok, a képi struktúrák együttese és a szövegrészek, a nyelv világa. Kép és nyelv. Rezonancia, azonosság és különbözőség. Forrás-e az irodalmi szöveg, mintegy felhajtóerő, vagy épp a változást kiváltó anyag, mint a rákos sejtek burjánzásánál?
Kőszeghy Flóra kutató elmeként (Madame Curie-ként) közelít témájához, a háborúhoz és testi valósághoz. A repülőgépek nem illusztrációk, ha annak is hatnak első pillantásra, valamelyik képregényből. Narratívitásuk többszörösen összetett, mert amit látunk, az nem a fotók realisztikus világát idézi meg, bár formailag abból építkezik, de a formai hasonlóságon túllép a művészi szándék és gondolat. A gépfegyver zuhanó töltényeinek sajátos rendje van, és ez a felbomló rend, amikor szétesik valami, időben és térben. Hányszor láttunk filmeken katonáknál a testükön golyótárat átvetni, keresztformában. Figurákat sehol sem látunk a kiállításon, csak a gépi világ uralja a képteret. A gépek teste és formája lesz az egyik üzenet, működnek, levegőben vannak, célra tartva. Eszközök. A cél bár ismerős, valójában mégis ismeretlen számunkra, nézők számára. A képek lennének az idézetek és nem fordítva? Hogy a hasonlóság jegyében ismerjük fel az idő múltját, az emlékeket a volt háborúról, a félelemről, a fájdalomról? Pszichés pillanat a felidézés, mert már bevésett érzések és emlékek nyomában jár, kibillent komfort zónánkból, a háborús pillanat, esemény részeseivé válunk. Lehet az D-Day, Drezda bombázása, a vietnami vagy afganisztáni háború, vagy jelenünk konfliktusai. A repülőgép itt halálhozó, maga a halál. A végzet, a sors. A lövedék életkioltó. Kőszeghy Flóra ugyanakkor játszik is ezzel a sokak által megélt valósággal. A repülőgépraj – London bombázása, a La Manche-csatornáról van szó? – hirtelen olyan formaként is olvasható, nézhető, hogy spermák küzdenek, tartanak célba. A háború, mint fogantatás? Kesernyés életpárti irónia. Számomra ez a kiállítás emblematikus képe.
A galérián fönt két kép röntgenszerű alkotás. Egy karról, egy lábról. Deformált testrészek, hosszúak, elnyújtottak, nehezen azonosíthatóak. Modigliani női testformáit idézik fel bennem ezek a művek. Fragmentumok. Mintha a lenti háború folytatódna fent, csak egy kar, csak egy láb maradt a katonából, a civilből. Kőszeghy csavarja, hogy nem itt használja Vonnegut szövegét (Ötös számú vágóhíd), hanem az Éjerdő szövegét idézi Barnes-től (Robin kinyújtott lábbal alszik…egyik karja lecsüng a karszék oldalán, keze valahogy öregebb és okosabb testénél…). A képi világ és a kép formája egyaránt rokon a regény világával, azt is megidézi: a kifejezés határait folytonosan kétségbe vonó és tágító, egyszerre homályos és precíz, hipnotikus erejű…( https://moly.hu/konyvek/djuna-barnes-ejerdo) a nyelv segítségével. Kőszeghy képi világa is a végzet iszonyatát jeleníti meg. A csontrákot. Nadányi Zoltán: A két szemed szeretett legtovább című versében írja:
Be furcsa szerelem./ A szád már néma volt, de a szemed,/ az még beszélt velem.// A kezed már hideg volt, jéghideg,/ nem is adtál kezet,/ de a szemed még megsimogatott,/ nálam feledkezett./
Kép és szöveg ellenpontozza egymást. Egymás visszhangjai. Harangszók és harangnyelvek. Egy időben halljuk, látjuk őket. A szövegről tartunk a kép felé vagy fordítva? Számít, hogy honnan közelítünk a képhez, a szöveghez? Bizonnyal, hogy igen. Benne lenni a kép terében vagy hűvös pillantással felmérni a látványt, az nem ugyanaz a szemszög. Semlegesek is lehetünk, távolságtartók. Csak a tudás számít, és semmi érzelem. Kőszeghy látszólag van távol képei tárgyától. Ha nem is azonosul velük, de a képek érzelmi telítettsége jelzi, nem legyinthetünk csupán a látványra. Ez a 22-es csapdája, ha mégis megpróbáljuk, és fennakadunk a fán. Végtagokkal vagy végtagok nélkül, agyunk viszont jár.
