Látszólag hétköznapi életet él. Lecsoszog mignonért a cukiba, néha szánkózni megy, dohányozgat, morgolódik, ahogy a hétköznapi emberek teszik. De szíve mélyén költő ő. És egy birodalom ura.
Amikor nem látjuk a boltban, a szánkópályán, vagy itt-ott, akkor bizony irodák mélyén cégeiről, vagyonokról, és talán még politikáról is dönt ő. Pedig szíve mélyén költő. Lui rejtőzködő, szemérmes és óvatos művész. A hétköznapokban amikor nem látjuk, civilben Simicska néven tevékenykedik. Tesz-vesz, intéz, gyarapít, épít, rombol, mikor hogy adódik. Pedig költő ő.
Ady, Petőfi, és a többi aranytollú rímfaragó szószátyárnak tűnik Luihoz képest. Talán a távol-keleti haikuírók, talán ők érthetik meg Lui szűkszavúságának művészetét. 5-7-5 a zsinórmérték a haikuírók számára, már ha a szótagszámra tekintünk. Luinak még ennyire sincs szüksége. 1 soros, 5 szótagú művészete lézerpontosságú. Mellőzi a rímeket, az áthallásokat, és a haiku írók utalása a természetre, talán nyomokban még Luinál is felfedezhető. Macuó Basó, Josza Buszon, és a többi haikuíró klasszikus töprengve szemlélheti Luit, hogyan sikerült még náluk is töményebbé, rövidebbé, még egyértelműbbé tenni az üzenetet. Elég volt 1 sor és 5 szótag. Mesteri, nem vitás.
Lui a marketinghez is ért. Nem a fióknak írogat, hanem az embereknek. Nem akar az ismeretlenségbe süllyedt, a meg nem értett művészek sorsára jutni. Tudja hogyan juttassa el üzenetét a nagyérdeműhöz. Magvas gondolatok az ország számára töprengés gyanánt. 1 sor, 5 szótag, és az alkotás végighullámzik az országon. Aztán tovább gondolja a nagyérdemű. Visszhangozza, neveti, töprengi, szemléli. Vagy talán tovább is költi. Az emberek pedig várják Luitól a folytatást. Hiszen költő ő. Van még ott, ahonnan ez jött, ahogy a klasszikus mondás tartja. Lui persze csitít, nyugtat, hogy ne legyetek követelőzők. Emellett bátorít is, hogy tessék csak alkotni, próbálkozni, írogatni, gondolkodni, tenni-venni, ahogy értelmes állampolgárhoz illik. Nemcsak passzívan várni a szótagokat, hanem alkotni is őket. Szóval, nem csak költő ez a Lui, hanem sok arca van. Szó volt már róla hogy hétköznapi ember, nagyhatalmú cégvezér, költő, talán motivációs tréner is, és ki tudja még…
A haiku tulajdonsága a ki nem mondott dolgok, a le nem írt, de mégis átélt élmény kifejezése, csupán a körülmények szűkszavú bemutatása során. Nem magyarázzák túl a dolgokat, hagyják hogy az üzenet a maga útját járja, és a maga keltett hullámok hangja visszhangozzon az olvasóban. A magyar haikuköltészet egy kiemelkedő alakja Fodor Ákos azt mondta a haikukról:
„időt, teret, inkább teremt, mint fogyaszt.”
Találó. A távol-kelet a megvilágosodás kultúrája, a zen, a kóan, a haiku, és a többi alkotás a jelenről szól. A pillanatról. A felébredésről, a megvilágosodásról. És pont emiatt mégis a messzibe mutatnak, talán az öröklétbe. Az idő és térteremtés csúcsaira. Vagy még talán azon is túlra…
Ezen alkotói misztérium közben, hogy Josza Buszon ihletettsége vajon miből fakadt, nem tudni. Nem tudjuk hogy a múlttal, a jelennel, vagy a jövővel volt-e kapcsolatban. Egyik remekműve írása közben vajon az ihletett pillanata tényleg csak egy erdőről szólt, vagy talán az évszázadokkal később született költőtársáról, magáról Luiról, és az ő régi és új szövetségeseiről? Ezt nem tudni. Viszont némi párhuzam kétségtelenül megfigyelhető.
„esőben három
szarvasbőgést hallok
utána csendet”
Josza Buszon
Szerző: A Kolostor Őre, blogger
