A napokban tartott mohácsi író-olvasó találkozó előtt – ahol háromszáz gyerek várta Nógrádi Gergely kántor-írót – ezt nyilatkozta a televíziónak:
„Itt, Mohácson árulom el először, hogy tizenkét újramesélt klasszikus mű után jövőre a Toldit vehetik kezükbe a kedves olvasók.”
Nem babonás? Tizenharmadik műnek nem túl merész választás a Toldi? Milyen reakciókra számít?
Azonnal megrendeli az összes magyarországi könyvtár, konferenciát rendeznek az értékeiről és a hiányosságairól, és – ahogy az a nálunk boldogabb országokban gyakorlat – teljes mellszélességgel a projekt mögé áll a kormányzat, tehát a Kultúráért Felelős Államtitkárság külön támogatást ad a Manó Könyvek Kiadónak, hogy folytassa ezt a nem mindennapi missziót.
Ugye, csak viccel?
Abszolút. Nincsenek illúzióim. Lassan tíz éve végzem, végezzük a nagy klasszikus művek újramesélését, kezdetben leginkább a tiltott, ma már a tűrt kategória iparosaiként. Az idő persze bennünket igazolt. Van olyan újramesélés, amelyből már a harmadik kiadás látható a könyvesboltok polcain. Az elmúlt években egész iskolák rendelték meg az átdolgozott regényeket, mert a tanárok belátták: jobb, ha a gyerekek legalább újramesélve megismerik a nemzeti legendáinkat, a világirodalom hőseit, mint ha egyáltalán nem olvassák el a nagy írók nagy műveit. Ez persze nem jelenti azt, hogy én ne arra buzdítanék minden gyereket: aki tudja, aki bírja, olvassa az eredeti műveket!
Az is elhangzott a találkozón, hogy másfél évtizede ír regényeket, és hogy ötven könyv van a háta mögött. Változatlanul tartja az évi 3-4 kötetes átlagot?
Sosem tervezek ennyire pontosan, végül azonban mindig hozom az átlagot… No de félre a tréfával: idén megjelent a második és a harmadik osztályos zsidó hittankönyv (és készül a negyedik osztályos), napvilágot látott egészen kis gyerekeknek egy mesekönyvem (Hahó, tesó!) is, valamint idén meséltem újra Zrínyi Miklós verses eposzát (Szigeti veszedelem), és ahogy 17 éve mindig, idén is kivettem a részem Tvrtko barátom könyvéből, amely néhány hete jelent meg, Világgá ment címmel. Emellett ebben az évben elkészült a doktori disszertációm, miközben tartottam harmincnyolc író-olvasó találkozót, adtam ötvenöt koncertet szerte a világban New Yorktól Manchesterig, továbbá forgattam egy csodaszép Eisikovits-filmet Elek Judittal, no és megjelent a második kántori CD-m.
Merthogy Ön az írás mellett a Frankel Zsinagóga főkántora is.
Pontosítanék: a kántori hivatás mellett írok is.
Nagy sikerrel jelent meg két esztendeje a novelláskötete, Hátborzongató históriák címmel. Nem tervezi a folytatást?
A folytatás tizenegy hónapja ott van a felnőtteknek szóló írásaim kiadójánál. Márciusban ezt írta nekem a kiadó igazgatója:
„Nagyon profi az anyag. A kiadását szívesen vállaljuk, karácsonyi könyvet tudunk csinálni belőle.”
Azóta kétszer érdeklődtem nála levélben, augusztusban és októberben. Egyszer sem kaptam választ.
Bántja az ilyesmi?
Nem mondanám. Csak nehezen szokom meg, hogy válaszra sem méltatnak. Persze nyilván velem van a baj: talán nem alkalmazkodom eléggé a mai viszonyokhoz. Különben is, hol van még a karácsony?!…
R. K.
Névjegy:
Nógrádi Gergely 1971-ben született. 1995-ben szerzett bölcsészdiplomát az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Ötven könyv szerzője, társszerzője. Vau! című regényét 2010-ben az évtized legjobb ötven gyerekkönyve közé választották. 2017-ben a washingtoni magyar nagykövetségen A Magyar Kultúra és Művészet Tiszteletbeli Nagykövete címet adományozták az írónak.
