+ Irodalom

Humorista kapja a 17. Győri Könyvszalon alkotói díját

Győri illetőségű könyveket is bemutatnak majd, egyebek mellett Horváth József Győr lakóinak mindennapi élete a 17. században címmel.

Sándor György kapja a 17. Győri Könyvszalon alkotói díját, a péntektől vasárnapig tartó rendezvény 113 programmal várja a látogatókat.

A díjat, amelyet a könyves mustra pénteki megnyitóján vehet át a Kossuth-díjas előadóművész, humorista, korábban mások mellett Dragomán György, Jókai Anna, Szabó Magda, Závada Pál és Jankovics Marcell is megkapta. Az előadóművész Lebó Ferenc szobrászművész kisplasztikáját veheti át, s aznap este a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy-termében jubileumi stílusparódiáit mutatja be nyilvános főpróbán.

A háromnapos seregszemlén könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, drámaíróverseny, koncertek, színházi előadások és játszóház várja a látogatókat. Harminc könyvkiadó mutatkozik be a színházban.

Az író-olvasó találkozókon, amelyeket a színházban és a könyvtárban tartanak, részt vesz mások mellett Boldizsár Ildikó, Gerlóczy Márton, Háy János, Karafiáth Orsolya, Kónya Imre, Kukorelly Endre, Nyáry Krisztián, Szulák Andrea, Tóth Krisztina, Vásáry Tamás, V. Kulcsár Ildikó és Zalán Tibor.

Csütörtökön rendezik az Arany János-emlékév alkalmából meghirdetett országos versmondó verseny területi döntőjét, este pedig Szarka Gyula ad koncertet a könyvtár rendezvénytermében.

Harmadik alkalommal hirdetik meg a pénteki megnyitón a Kortársasjáték című drámaíró versenyt, amelyen egy nap alatt három drámaíró – Pozsgai Zsolt, Szálinger Balázs és Zalán Tibor – három rendező segítségével – Gábor Sylvie, Háda János és Kszel Attila – állít színpadra 18 színész közreműködésével egy-egy darabot. Az előadásokat szombaton mutatják be.

Győri illetőségű könyveket is bemutatnak majd, egyebek mellett Horváth József Győr lakóinak mindennapi élete a 17. században címmel. A hiánypótló kordokumentációt több éves kutatómunka előzte meg, Horváth József összesen 886 darab győri végrendeletet dolgozott fel, hogy kirajzolja, milyen körülmények között éltek az 1600-as években Győrben.

Péntekről keddig találkozhatnak majd a győriek a Petőfi Irodalmi Múzeum Arany 200 elnevezésű buszával, amely Arany János életét és költészetét mutatja be. A mozgókiállítás július 10-től járja az országot és a határon túli magyarlakta vidékeket.

Koncertet ad majd Orosz Zoltán és barátai, Szörényi Levente és a Vujicsics együttes, a Budapest Ragtime Band és az Új Bojtorján együttes. A könyvárban pedig Én kis Kínám címmel Szabó Béla fotóművész kiállítását tekinthetik meg.

Kokas Éva, a Generációk Háza igazgatója elmondta, hogy a könyvszalon idejére rajzpályázatot hirdettek a gyermekek körében, amire több mint kétszáz rajz érkezett. A mesekuckóban péntektől vasárnapig várják a gyermekeket, játszóházakkal és kamara előadásokkal.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top