A héten jelent meg Kiss László Minden nő című válogatott prózakötete, amelyről maga a szerző így ír:
Mindig másutt vagyunk, mégis mindig ugyanazokat a reménytelen köröket futjuk. És mindenütt nők, és kocsmák, és örökre elmaradó koncertek, és megint nők, és folyton ez az ismétlődés.
A könyvből itt egy részletet olvashatsz, és ha tetszett, a könyvesboltunkban megtalálod. A könyv kizárólag e-könyv (epub) formátumban kerül az online könyvesboltokba.
SZINDBÁD NEM HAZA MEGY
Mi a különbség Balladi Netta és a Múzsa közt?
A különbség jól látható: a Múzsa mindenütt ott van
– Balladi Netta szintén.
I.
– Nem segít semmi – gondolta komoran Szindbád, a hajós, midőn közeledni érezte halálát, és a kisvárosi csatorna holtágának régi hídjára ment, ahonnan elgondolkozva nézte az alkonyatban álmodozó messzi erdőségeket, s ahol egy barna hajú, különös illatú leánytól emlékbe kapott kicsiny pipáját szívogatta, amitől szeme könnybe lábadt s torkát kaparó érzés fojtogatta, és amitől egyszerre zsongást, majd furcsa neszeket vélt hallani valahonnan távolról, az eltűnt, elsüllyedt, az elmondhatatlan és ugyanakkor leírhatatlan időből, melynek egyetlen bizonyos értelme az elmúlás (még inkább a változás, gondolta Szindbád), zsongást és neszeket, amelyek arra ösztökélték, hogy egy utolsó utazásra induljon, azon tűnődve, hová járnak az új költők, merre tanyáznak, vannak-e egyáltalán, s ha vannak, vajon mi fáj nekik, fáj-e egyáltalán valami, egy sokszor megtett, valójában azonban soha meg nem kísérelt utazásra, mígnem oldalt hajtott fejjel, valamilyen delejes révületben, édes, ópiumos álomba merült, mint aki sok hányattatás és bolyongás után végre hazaért. – Nem segít semmi – gondolta borúsan –, végül mégiscsak írni kell valamit. S a kisvárosi kávéház felé vette az irányt, lassan, tűnődve.
II.
Szindbád máskülönben csupán homályosan ismerte Balladi Nettát. Annyit biztosan lehetett róla tudni, hogy az Árnyas utcai szobormíves udvarával átellenben állt a házuk. Az a ház, amelyikkel szemben a kontyos Teca néni lakott, akihez Szindbád egy időben sűrűn átszaladt testvérével, és hangosan dörömbölt a zöldkerítéses kapun, amíg Teca néni ráérősen ki nem csoszogott, hogy aztán az üveges verandára vezesse őket, ahol fonott kosárban illatozott már a friss kenyér, a Zsarnóczay pék puha kenyere, zsenge liszttel meghintve a durcáján. Az a ház, amelyikben Kamilla, a pattanásos arcú barna lány, Szindbád ifjúkori társa lakott egykor, akinek szülei nutriát tenyésztettek az udvarban, s kapcsolatuk utolsó hónapjaiban Szindbád – ifjú poéta – mind gyakrabban gázolt térdig a szennyes lében a riadt állatok közt, és azt érezte, hogy büdös van, Kamilla, aki egyik napról a másikra eltűnt, felszívódott az időben, s akit Szindbád egy alkalommal rózsával lepett meg Anyák napjára, és akiről egészségtelenül sokat ábrándozott, évekkel később is, amíg más leányok kézelőjét gyűrögette és harapdálta, kap-e virágot Anyák napjára, mert Szindbád akkoriban már a világtól elvonultan, magányosan élt, s csak az anyákat tisztelte, és csak olyan nőnek csókolt kezet, akinek keze fogásán a lúg, a mosószappan érdességét érezte, akinek keze fogásán érzett, hogy pelenkát is mosott életében, s nem átallja gumikesztyű nélkül, személyesen sulykolni és mosni a szeretett férfi szennyesét. Csak az anyákat tisztelte Szindbád, nem is lehetett hát senkije, és egyre sűrűbben sóhajtózott (nem segít semmi), mert egész szívével menthetetlenül és reménytelenül abba a bizonyos házba vágyott vissza. Szindbád, a hajós, napjában többször elkerekezett Balladi Nettáék előtt, a nutriás házra azonban nem ismert rá. Ami feltűnt, hogy zsúpfedeles a garázs, és hogy a padlástetőn ködösen ég egy lámpa, mindig, örökké, akkor is, amikor Szindbád hajnaltájt hazafelé vette útját a kisvárosi kávéházból, és akkor is, amikor Teca nénit utoljára látogatta meg, és az üveges tornácról lopva figyelte, mikor tűnik fel az őzikeszemű Balladi Netta tüneményes alakja a mázolatlanul hagyott szürke falak árnyékában. Szindbád ekkor megállapította, hogy Balladi Netta – a tagadhatatlan egyezések ellenére – nem fogható Kamillához, a pattanásos arcú barna lányhoz, egyáltalán: senkihez sem mérhető, de tisztába, bárhogy is próbálkozott, nem jött vele. Rendületlenül írogatta verseit, miközben féltetten őrizte azokat, amelyek egykor – ellentétben a rideg fővárosi szerkesztőkkel – olyannyira tetszettek Kamillának, a pattanásos arcú barna lánynak, Balladi Nettának azonban (egyelőre, gondolta Szindbád) kevésbé.
