Kutyák és istenek, erőszak és bűn, elfogadás és kiszolgáltatottság a Proton Színház világot járt, többször díjazott produkciójában. Mundruczó Kornél legendás előadása, a Szégyen október 30-31-én és november 1-én látható újra a Trafóban, a harmadik este lesz a 70. előadása a produkciónak! A cannes-i filmfesztiválon fődíjat nyert Fehér Isten című film egyik előzménye a 2012-ben született előadás, amely azóta is óriási sikernek örvend itthon és külföldön egyaránt, ahogy ezt az előadásszám is mutatja. Mindent leigázó emberi természet, a nők kiszolgáltatottsága és a faji diszkrimináció egyszerre jelenik meg a J.M. Coetzee azonos című regényének színpadi adaptációjában.
A Szégyen pedig Mundruczó Kornél legjobb rendezése a Szorokin-adaptáció óta: a Jég (ami még színtiszta magyar produkció volt) tudott ennyire belehasítani a színházba, mint ez a Szégyen tudna, ha elegen láthatnák itthon is, abban a közegben, amelyből vétetett… De már a színházon kívüli világon jár az eszünk; Mundruczónak – külföldön is – sikerült elérnie, hogy körülnézzünk, nem annyira kívül, mint inkább belül. Kérdések tolulnak, és nemcsak a „mit tennék én a helyében”, hanem az, hogy vajon mindig elég körültekintőek-e az úgynevezett egészséges első reflexek, és vajon nem a belegondolás elől menekülünk-e általuk. Szóljon, aki tud ennél aktuálisabb házi feladatot itt és most.
(Csáki Judit)
A Szégyen főhőse egy, a messzi Dél-Afrikában, a poszt-apartheid időszakában Cape Townban romantikus irodalmat tanító professzor, David Lurie, akit Zsótér Sándor alakít. A regény szétfeszíti a helyi társadalmi erővonalak alkotta kereteket és éles pontossággal mutat rá saját európaiságunk legnagyobb kérdéseire. Azokra a közös félelmekre és problémákra, amelyek egy nyilvánvalóan nagy átrendeződés előtt álló kontinensen mindannyiunkat foglalkoztatnak. David figurájában egy fehér afrikait ismerünk meg, a mindig is kiváltságokkal és előjogokkal rendelkező sznob entellektüel alakját, aki egy új társadalmi berendezkedésben elveszíti a hatalmát és minden viszonyítási pontját.
https://youtu.be/rO5e1XDlSEg
A rendező, Mundruczó Kornél szerint az eredeti mű nem drámai alapanyag, különösen azért sem, mert Coetzee inkább egzisztencialista filozófus, mint történetmondó. Az irodalom a színpadon nem működik – tette hozzá, ezért a regény által kiváltott hatást szerették volna színházban megfogalmazni. Coetzeével kezdték a munkát, de amikor egyre többet hagytak el a regényből és kezdték követni a darabbeli kontinuitást, egyre inkább kezdett működni a színpadi változat – foglalta össze a munkafolyamatot.
Mundruczót a semmiből jövő agresszió érdekelte, a regényben súlyt kapó öregedésre pedig azért nem fektetett hangsúlyt, mert számára az öregedés arról szól, hogy valaki nem érti a világot – fejtette ki az előadás bemutatója után, a bécsi közönségtalálkozón a rendező. Ezért is választotta David Lurie szerepére Zsótér Sándort, valamint azért, mert Lurie tanárságát szerette volna kiemelni, s ehhez a „magyar színház ikonikus figurája”, több közreműködő tanára, Zsótér tűnt a legalkalmasabbnak. A rendező felelevenítette ausztráliai találkozását az íróval. A Nehéz istennek lenni című előadással Adelaide-ben jártak, itt ismerkedett meg J. M. Coetzeével, aki igen ritkán jár színházba, ezért volt megtisztelő, hogy megnézte a magyar produkciót, majd utána egy kétmondatos e-mailben fejezte ki tetszését. A nagyon szégyellős író – aki Mundruczó szerint pontosan úgy néz ki, mint egy igazi író, hiszen két-három toll van a zsebében – a Szégyenben is megjelenik: úgy volt öltözve, mint az előadásbeli David, és néhány, az unalmas Ausztráliára, illetve Adelaide-re vonatkozó mondatát is idézik a színpadon.”
(A Fidelio beszámolója a bécsi bemutatóról)
