A reformáció 500. évfordulóját ünnepeljük idén, melyhez számos rendezvény, tudományos és művészeti alkotás kapcsolódik. Többek között egy könyv, amelynek témája nem más, mint Luther élete és annak jelenős helyszínei. És egy lelki utazás, mely ezekhez a városokhoz köthető. Mörk Leonórát A papagájos ablak című könyve kapcsán kérdeztem. Olyan oldaláról mutatja be a vallási reformokért felelős, híres teológust, amelyről eddig nem sokan ismerhették.
Fredrik Backman Itt járt Britt Marie című könyvét olvasva döbbentél rá, hogy ki kellene lépned a komfortzónádból. Jól sikerült? Nem értek csalódások?
Egyenjogú vagyok, mégis szilárd meggyőződésem, hogy léteznek férfifeladatok. Szerintem a férfi dolga agyonütni a hálószobába berepült poloskát, kicserélni a durrdefektes kereket, felcipelni a harmadik emeletre az ásványvizes kartont, és határozott hangon számon kérni a közös képviselőn, ha már megint nem húzták ki a ház elé a szelektív kukát. Ezen az úton, miután egyedül mentem, kiderült számomra, hogy mindezeket a tennivalókat én is el tudom végezni, ha akarom. Ez még nem jelenti azt, hogy hasonló esetben nem kérek a jövőben is férfisegítséget, mégis jól esik a tudat, hogy magam is meg tudom oldani. Azóta is rendületlenül haladok a fejlődés ösvényén, legutóbb épp azt tanultam meg, hogyan kell kicserélni az autóm fényszórójának kiégett izzóját.
Nagy divat mostanában El Caminóra járni. Ha nem is azon az útvonalon, de te is egyfajta spirituális utat jártál be Luther zarándokútján. Milyen lelki hozadéka lett a kirándulásnak?
Amióta ismerem az introvertált kifejezést, tudom, hogy tökéletesen illik rám: elegendő ingerforrást jelentek önmagam számára. Mostanra azt is megtanultam, hogy ezt nem kell szégyellnem, hiába értékeli magasabbra a társadalom manapság az extrovertáltak tulajdonságait. Rájöttem, igenis engedélyeznem kell magamnak, hogy rendszeresen akár hosszabb időre is egyedül maradjak, mert ez szükséges a lelki egészségemhez.
Honnan jött a németországi utazás ötlete? Visszatérő vendég vagy az országban?
Gyerekkoromban sokszor nyaraltunk a szüleimmel Németországban, és kamaszként, amikor az ember próbálja megtalálni a helyét a világban, főként Türingiában valahogy otthon éreztem magam. Ennek részeként azonnal beleszerettem Goethébe, évekig az őt ábrázoló plakát lógott az ágyam felett, akárhová költöztem, vittem magammal. Hogy ennek a német föld iránti vonzalmamnak mi lehet az oka, annak mostanában próbáltam utánajárni egy családfakutató szakember segítségével. A múltban visszafelé haladva eljutottunk Burgenlandig, majd még egy generációt visszalépve bukkant fel a vezetéknevünknek egy olyan változata, ami a kutató szerint német név. Azóta is évente többször járok Németországban, legutóbb most nyáron a Türingiai-erdőben költöztem be egy időre egy 13. századból származó kolostorba.
Nem vagy vallásos, református sem, Luther személye valahogy mégis mélyen megérintett. Mi az oka ennek a kötődésnek?
Sem nem tanácsos, sem nem bátorságos bármit is a lelkiismeret ellen cselekedni.
Ez a mondat, amit a wormsi birodalmi gyűlésen mondott, amikor a tanai visszavonására szólították fel, azonnal megnyert engem Luther és a reformáció ügyének. Valószínűleg azért, mert gyerekkorom óta nagyon erősen munkál bennem a lelkiismeret, és ha olyasmit teszek, amit nem helyesel, kellemetlenül szokott furkálni. Emlékszem, hároméves lehettem, amikor kitört rajtam az asztma, és az apukámmal kettesben kihurcolkodtunk a Bükkbe, egy vendégházba, hátha ott a jó hegyi levegőn elmúlik a köhögésem. Hogy ne unatkozzak, az apukám mindenfélét játszott velem. Egy délelőtt éppen torpedóztunk, amikor őt elhívták a telefonhoz, és a saját papírját, rajta a bejelölt hajókkal, amiknek a helyét ugye nekem kellett volna kitalálnom, ott hagyta mellettem a padon. Óriási kísértés egy kisgyerek számára, hogy belenézzen, és én hősiesen küzdöttem egy darabig, de aztán elbuktam. Ettől viszont olyan iszonyatosan szégyelltem magam, hogy mikor az apukám visszajött és folytattuk a játékot, egyszerűen képtelen voltam kilőni a meglesett hajót. Luther kijelentése alapmondat az életemben.
Lutherről az emberek többségében egy kövérkés, szigorú arcú férfi képe él, pedig mosolygós volt, kedvelte a finom a kosztot, és rajongott a gyerekeiért. A történetben egy másik, emberibb oldalát ismerjük meg. Elmeséled egy-két kedvenc anekdotádat vele kapcsolatban?
Azt nagyon kedvesnek találtam, hogy kisfiú korában mormotát kapott háziállatként a szüleitől, azzal játszott a mansfeldi házban. Azt kimondottan mulatságosnak, hogy miután megnősült, milyen őszinte bámulattal csodálkozott rá, mi mindennel jár egy férj élete.
A házasság elején különös gondolatai támadnak az embernek. Az asztalnál ez jut eszébe: »Eddig egyedül voltál, most kettesben vagy.« Az ágyban, ha felébred, lát maga mellett két copfot, amit azelőtt nem látott
– ezt az Asztali beszélgetésekben vallotta be. Azt pedig szívfájdítónak, amikor a tizenhárom éves korában meghalt kislányától, Magdalenától búcsúzott.
Csodálatos dolog ez: hiába tudom, hogy ő bizonyosan békességben van, és jó neki, mégis ennyire szomorú vagyok!
Katharina von Bora életéből sok nő okulhatna. Ő apácaként kezdte, majd Luther gazdag felesége lett, végül kisemmizett özvegyeként végezte. Mit tanulhatnak szerinted a mai nők az életéből?
Hogy nőként ne függjenek senkitől. A lányomat is mindig erre tanítottam. Pénzügyileg kiszolgáltatottan élni kellemetlen is, kockázatos is, senkinek nem javasolnám. Régebben a feleséggel általában a férje halála miatt fordult elő, hogy ott maradt egy fillér nélkül, manapság inkább válás után kerülhet anyagilag lehetetlen helyzetbe, ha nincs önálló jövedelme. Katharina nem a maga hibájából veszítette el a javarészt általa megteremtett vagyont, hanem a korabeli törvények miatt. Manapság ilyesmitől már nem kell tartanunk, mégis mindig megdöbbent, amikor olyanokat hallok nőktől, hogy úristen, mit fog szólni a férjem, ha megtudja, hogy vettem egy új csizmát! És kiderül, hogy a férje hitelkártyájának a társkártyájával szokott fizetni, ezért a pasi valóban abban a másodpercben értesül a költéseiről. Úgy vélem, egy nőnek feltétlenül legyen saját jövedelme, saját bankszámlája, hitelkártyája, megtakarítása, autója, és a sor még folytatható.
Szabó Magda Régimódi történetét olvasva, melyben a hitnek is fontos szerepe van, azt írod, hogy a szereplők cipelik magukkal vallásuk terhét. Hogy érted ezt pontosan?
Én, akinek nincs papírja róla, hogy keresztény lenne, nagy naivan sokáig azt képzeltem, vallásosnak lenni megnyugtató és biztonságos, elvégre az ember Isten kezében tudja a sorsát.
Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.
– mondta a 23. zsoltár azon az igés lapon, ami az evangélikus dédnagymamám ágya fölött lógott kiszögezve a falon. Aztán világossá vált számomra, hogy aki igazán vallásos, annak az átlagember stresszhelyzetei mellett sokszor még azzal a lelki problémával is meg kell küzdenie, hogy úgy érzi, nem elég erős a hite. Szabó Magda szereplői Istent nem megbocsátónak és irgalmasnak, hanem haragvónak és engesztelhetetlennek látják, ahogyan ők maguk is gyakran gyűlölködők, kegyetlenek, gonoszak, vagy egyszerűen csak gyengék. Bűnösnek érzik magukat, és nem csodálkoznak, amikor utoléri őket a büntetés.
Az írásaidat bevilágítja a színes, intellektuális humor, mely úgy ragyog, mint egy rózsaablak. Hiszel a humor erejében?
Mindenképpen, bár sajnos nem mindig vagyok tréfás kedvemben, és akkor nincs energiám humorosan reagálni. Pedig gyakran célravezetőbb a veszekedésnél. Legutóbb például úgy sikerült rávennem a második emeleti lakót, ugyan cserélje ki a már hetek óta kiégett körtét a lépcsőházban, hogy nagy viccesen megkérdeztem tőle: maga olyan, mint Monte Christo grófja, a sötétben is lát? Mert én sajnos nem! Bement a létráért és kicserélte. Amikor pedig rám tör a lehangoltság, olyankor Wodehouse-t szoktam olvasni.
Nem tudtam nem észrevenni, hogy milyen fontos szerepet játszik az életedben a zene és a költészet. Amikor hazaérsz, az az első, hogy elindítasz egy Bach-darabot? Netán írni is zenére szoktál?
Írni nem, de vasalni igen, van egy CD-m, amin Scarlatti-szonátákat játszik Alexandre Tharaud, arra különösen jól lehet vasalni. Az autómban a Bartók Rádió szokott szólni, egyébként meg háttérzajként nem szeretek zenét hallgatni, mert annál azért több tiszteletet érdemel. Írás közben zavarna a zene, előtte viszont sokat segít, hogy bizonyos darabokhoz az én fejemben egy-egy hangulat kapcsolódik, és ha arra van szükségem egy jelenethez, akkor azt a művet hallgatom meg. A Hellinger-Madonna írása közben például folyton Schumann zongoraversenyét hallgattam, a jórészt Salzburgban játszódó Holdfény szonátához Mozartot, a Lány igazgyöngyökkel 18. századi fejezeteihez Bach szólóhegedűre írt darabjait, A papagájos ablakhoz Bach-kantátákat.
Az újságíráson kívül fordítasz és szerkesztesz is. Milyen izgalmas szerkesztői munkát fejezel most be?
Most adtuk le Jakupcsek Gabriella második könyvének a kéziratát. Már az elsőnek is én voltam a szerkesztője, nagyon szeretek Gabival dolgozni, mert hihetetlen sztorijai vannak, élvezettel – és tátott szájjal – hallgatom.
Min dolgozol most? Milyen kultúrtörténeti elemhez, figurához fog kapcsolódni a következő regényed?
Két nő sorsa halad majd párhuzamosan, az egyiküké ma, a másikuké az 1. világháború éveiben. És mind a ketten eljutnak majd a Keleti-tenger partjára.
Finy Petra
