+ Interjú

Máté Gábor: Példát vehetnénk Arany Jánosról

Különleges produkcióval készül a Katona József Színház október 22-ére: az Arany-emlékév jegyében izgalmas kalandra hívják nézőiket. A halhatatlan halott – Arany-félmaraton Arany János egy kevéssé exponált arcát mutatja meg.

Arany János nem csak nagy költő, hanem mértékadó ember is volt. Ma is követhetnénk a példáját abban, hogy hogyan kell különböző helyzetekben megfelelni bizonyos önmércének. Példamutató az a gerincesség, következetesség, ahogy a nemzet elismert, nagy költőjeként is meg tudott maradni annak, aki volt.

Különleges produkcióval készül a Katona József Színház október 22-ére: az Arany-emlékév jegyében izgalmas kalandra hívják nézőiket. A halhatatlan halott – Arany-félmaraton három külön részből álló előadás, amely Arany János egy kevéssé exponált arcát mutatja meg. A produkció kapcsán Máté Gábor rendezővel, a színház igazgatójával beszélgettünk.

A színlapon olvasható szöveg szerint az Arany-félmaratonon nem a nemzeti költő, a magyarság lantosa, hanem inkább a rezignált, a tragikus, olykor kétségbeesett, az öngyilkosság szélére sodródott depressziós ember áll a középpontban. Miért?

Az volt a kiindulópontunk, hogy ne arcél nélküli, üres ünneplés legyen, hanem tartalmas előadás, és Bán Zoltán Andrásnak, aki szerkesztette, sikerült is egy izgalmas anyagot összeállítania. Szeretnénk megmutatni Aranynak azt a kevésbé ismert oldalát, amely minket magunkat is érdekel. Színházi kívánalom, hogy olyasmit mutassunk be, aminek van tragikuma, megrázó ereje, és Arany életének a szabadságharctól a haláláig tartó szakasza annyira megrázó, hogy szinte evidensen színházba kívánkozik. Természetesen szerepel az előadásban a Petőfi–Arany-levelezés, amely egy különleges nagy barátság dokumentumgyűjteménye. Az Arany-művek is mutatják, hogy a költőtárs hiánya végighúzódott az élete hátralévő részében, Petőfi halálával olyan feldolgozhatatlan veszteség érte, ami megágyazott a későbbi depressziójának. A családját ért tragédiák is számosak voltak.

  • Az előadás címe Gyulai Pál gyászbeszédéből származik. Noha Arany kétségtelenül halhatatlan alakja kultúránknak, néha mégis felvetődik a kérdés: valóban kortársunk-e? A halála napján, azaz október 22-én színre kerülő előadásban nem a nemzeti költő, a magyarság lantosa, hanem inkább a rezignált, a tragikus, olykor kétségbeesett, az öngyilkosság szélére sodródott depressziós ember áll a középpontban. Az, aki elvesztette egyetlen szellemi társát, Petőfit, aztán megélte fiatal lánya irtózatos halálát, és aki szinte megjósolta unokája, Piroska korai elmúlását is.

    Az ismert és kevésbé ismert Arany-versek és -levelek mellett elhangzanak a kortársai (például. Lisznyai Kálmán, Szász Károly, Széchenyi, Vörösmarty) és irodalmi utódai (Szomory Dezső, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Szilágyi Ákos) írásai is. Megidézik a zeneszerző Aranyt, továbbá kitérnek a költő és a képzőművészet kapcsolatára. A rezignáció jegyében elhangzanak majd az (1811) október 22-én született Liszt Ferenc kései zongoradarabjai is.

Máté Gábor (fotó: Éder Vera)

Körbekérdeztük a társulat tagjait, és nyilvánvalóvá vált, hogy néhány színészünk, alkotónk szeretne valamit közölni Aranyról, aztán ki-ki a habitusának megfelelően választott. De kezdettől fogva szerettem volna másokat is bevonni az Arany-félmaratonba. Láttam például Csőre Gábor Toldi-estjét, ami lefegyverzően nagyszerű előadás, és azt gondoltam, hogy ha már a déli óráktól estig tartó programot csinálunk, abba biztosan bele fog férni. Itt lesz Bálint András is, ami kitüntető a színházunk számára.

Lesz-e feloldása annak a nagy ,,gyomrosnak”, amit a tragédiák bemutatásával kapunk?

Feloldás is lesz bőven. Például Gothár Péter rendez egy mulatságos kis epizódot a Pázmán lovagból. A Pázmán lovagot Végvári Tamás mondja el – hangfelvételről. Nagy fájdalmunk, hogy ő már elhunyt, de nagy öröm, hogy a felvételt megszereztük a Rádiótól, és ez a rész várhatóan nagyon vicces epizódja lesz az előadásnak. Ahogy Várady Szabolcs Arany János modorában, Bán Zoltán András felkérésére írt verse is, és itt lesz az előadónak is nagyszerű, szórakoztató Szilágyi Ákos, aki saját barguzini Petőfi-verseiből fog citálni. A nehézségekről szóló blokkokban is vannak olyan elemek, amelyektől a néző kicsit megkönnyebbülhet, felkacaghat.

  • Az előadás 1893-ban indul, Arany János emlékművének leleplezésével a Múzeum kertben, ebben irodalmi kalauzunk Szomory Dezső lesz. Ezt követi az 1882. október 22-én bekövetkezett halála és temetése, ahol Gyulai Pál zokogásba fulladó gyászbeszédében mondta ki az előadás címét adó megszólítást. „Óh, halhatatlan halott!”. De ez egyben Arany születése is, aki a szoborról lerántott lepel alól bukkan elő ifjúként, és elmondja önéletrajzát. Arany tehát élő szobor, és ezért hangzik el itt Vörösmarty Az élő szobor című verse is.

Máté Gábor az Arany-félmaraton próbáján (fotó: Kékes Szaffi)

Nagy meglepetések fogják érni a nézőt? Sok olyasmit tudhat meg Aranyról, amit idáig nem tudhatott?

Amikor iskolába jártam, Arany életének, illetve költészetének ezek az elemei – hogy úgy mondjam – nem voltak kiemelve. Az optimista kicsengés volt a kívánatos. Nem tudom, most hol tart az Arany Jánossal kapcsolatos oktatás, de gyanítom, hogy iskolai keretek közt most is annyira lefoglalja az időt a Toldi, hogy azt, aki nem foglalkozik behatóan Arannyal, biztos rengeteg meglepetés éri majd.

  • A Harmadik rész – Befejezés második jelenete új szövegekkel részben megismétli Arany 1882. október 22-ei halálát és temetését, de ehhez egy másik tragédia, a költő alig húszéves unokájának, Szél Piroskának a – háromhetes agonizálás után bekövetkezett –rettenetes halála kapcsolódik. Mindezt újságcikkek, Szél Piroska levelei és a nagybátyja, Arany László táviratai, levelei és emlékezései segítségével idézik fel.

Rajkai Zoltán, Keresztes Tamás, Vizi Dávid egyetemi hallgató, Fekete Ernő és Pálos Hanna az Arany-félmaraton próbáján (fotó: Kékes Szaffi)

Nem tartotok attól, hogy Arany ezen oldalának hangsúlyozása negatív kritikákat fog kiváltani?

Nem tartunk ettől, mert azért az egész estben nagyon hangsúlyos Arany magyar nyelvhez fűződő viszonya, az alkotásaiból áradó hallatlan erő és tehetség. Minden írásában hatalmas költői erőről tesz tanúbizonyságot. Az elhangzó művei megjelentek életében, nem az asztalfiókból szedtük elő őket, hogy lerántsuk a leplet Aranyról és megmutassuk: egészen más ember volt, mint eddig gondoltuk. A félmaratonon éppen az derül ki, hogy nem csak nagy költő, hanem mértékadó ember is volt. Ma is követhetnénk a példáját abban, hogy hogyan kell különböző helyzetekben megfelelni bizonyos önmércének. Úgy, ahogy például nemet mondott a felkérésre, hogy köszöntőt írjon Ferenc József császárrá koronázásakor. Az akkori politikának az lett volna a legjobb, ha maga a nagy Arany János írt volna köszöntő költeményt, de ő képes volt visszautasítani a felkérést; nem árulta el a szabadságharc eszméit. Példamutató az a gerincesség, következetesség, ahogy a nemzet elismert, nagy költőjeként is meg tudott maradni annak, aki volt.

Máté Gábor az Arany-félmaraton próbáján (fotó: Kékes Szaffi)

Ez a példázat az, amiért úgy döntöttetek, hogy érdemes egy félmaratont szentelni Aranynak?

Az is elegendő ok lenne, hogy példázatnak tekinthetjük Arany emberi mércéjét, de ez a terjedelem inkább a költői nagyságának szóló gesztus. A Katona József Színház mint szellemi műhely, amely ezer gyökérrel kötődik a magyar kultúrához és ehhez a csodálatos nyelvhez, kötelességének érzi, hogy olyan emléket állítson, ami méltó egyrészt egy ekkora költőhöz, másrészt a színházhoz. Először azt hittük, hogy kevés lesz az anyag, aztán egyszer csak elkezdett túlterjeszkedni, és végül olyan sűrűségű és hosszúságú lett, hogy muszáj volt húzni belőle. Terveztünk egy kerekasztal-beszélgetést is, ami nagyon izgalmas lett volna, de sajnos le kellett mondanunk róla, mert nem fért bele az időkeretbe.

Mit gondolsz, a mai fiatalok tudnak mit kezdeni Arannyal?

Csőre Gábor nagyszerű Toldi-előadása arról győzött meg, hogy igen. Tele volt a színház fiatalokkal, méghozzá főleg középiskolásokkal. Szerintem úgy gondolták megoldani a Toldit, hogy inkább rövid idő alatt, egy előadáson befogadják, mint hogy elolvassák, mindenesetre rockkoncertsikere van az estnek. Nem hittem se a szememnek, se a fülemnek. Paczolay Béla rendező nagyon jól fogta meg az anyagot, olyan lefegyverzően közelít a mához, minden érzés annyira eleven, hogy percek alatt megnyeri a közönséget. Ennek a tanulsága nagyon biztató.

  • Az Arany-félmaraton Első rész – Bevezetés (október 22., 14.00–15.15) részletes programja ITT, a Második rész – Tárgyalás (október 22., 15.45–18.30) részletes programja ITT, a Harmadik rész – Befejezés (október 22., 19.30–22.00) részletei pedig ITT olvashatók.

Fekete Ernő és Bodnár Erika az Arany-félmaraton próbáján (fotó: Kékes Szaffi)

Rendezőként milyen kihívás elé állít az Arany-félmaraton?

Teendőink bokrosak, de túlzásnak érzem ezt rendezésnek nevezni, inkább adjusztálásnak mondanám, ha lenne ilyen színházi kifejezés. Megpróbálom Bán Zoltán András összeállítását a legjobban befogadható formába önteni. Természetesen az a reményem, hogy annyira változatos lesz maga az anyag, hogy öröm lesz befogadni.

Igazgatóként a hétköznapokban nehezedik rád abból fakadó felelősség, nyomás, hogy a Katona az ország legjobbnak tartott színháza?

Úgy gondolom, a napi munkával azonos színvonalon lehet tartani ezt a színházat. Ha állandóan munkálkodunk, akkor megtesszük azt, amit a tehetségünk enged. Ha meg tudjuk tartani a kíváncsiságunkat, akkor a színvonal is tartható. A hullámok, az, hogy mikor jön egy nagyszerűbb korszak, amikor emelkedünk, vagy mitől jönnek süllyedő évek, furcsa tehetségi együtthatók következménye. Erről nem lehet dönteni. Azt lehet csinálni, hogy figyelünk és reflektálunk a minket körülvevő világra. Természetesen az, hogy már hosszú időt töltöttem a Katonában, főrendező lehettem Zsámbéki Gábor mellett és segítettem megvalósítani az elképzeléseit, felelősséget ró rám: az értéket meg kell őrizni. A szó mindennapi értelmében vannak nehézségek, de ha az ember ennyi tehetséget lát maga körül, akkor szívesen vállalja a terheket is. Volt rá példa, hogy megállítottak az utcán, és nekem gratuláltak azért, mert valaki nagyszerűen játszik egy Katona-előadásban. Ez őszintén szólva váratlanul ért, és hallatlanul jólesett.

Keresztes Tamás az Arany-félmaraton próbáján (fotó: Kékes Szaffi)

Mennyire tartjátok fontosnak, hogy közvetlen kapcsolatot létesítsetek a nézőkkel, alkotók–közönség-találkozókat szervezzetek?

Nagyon fontosnak tartjuk, mert minden jel arra mutat, hogy erre van igény. A találkozók mindig tanulságosak, le lehet mérni a hatásokat, és előfordul, hogy konkrét gyakorlati hasznuk is van. Például a Tökéletes boldogság világának nyílt próbáján hangfelvételen való közreműködésre kértük a közönséget, és azt a felvételt használom az előadásban. Sokszor a nyílt próbákon találunk rá egy-egy megoldásra. Amikor Bagossy László a Heldenplatzot rendezte, volt egy jelenet, amiről nem tudtuk eldönteni, hogy a színpad melyik részén játszódjon, és Bagossy megszavaztatta a közönséggel. A nézők láthatóan nagyon élvezték, mi pedig elfogadtuk a javaslatukat.

  • Az Arany-félmaratonon a nézők aktív részvételére is számítanak: dél és délután 2 óra között az előcsarnokban egy rögtönzött pódiumra várnak minden érdeklődőt, aki egy vagy több rövid, legfeljebb háromperces Arany János-szöveget elmondana, megosztana a jelenlévőkkel. A programot Kocsis Gergely vezeti, a jelentkezéseket október 20-áig az aranyt.mondok@gmail.com címre várják.

Azt szokták mondani, hogy minél nagyobb a feszültség, a nyomorúság egy társadalomban, annál többet járnak az emberek színházba. Osztod ezt a véleményt?

Igen, amikor a társadalmi feszültségek növekszenek, a világnak ezen a tájékán legalábbis, ahol van a színházba járásnak kultúrája, kétségtelenül megnő az igény. Ha kellően nyitottak vagyunk erre, akkor az valamilyen módon begyűrűzik a darabválasztásainkba is, esetenként azok előadásmódjába költözik be valami a mából. Az emberek azonnal észlelik a körülöttük zajló változásokat, és örülnek az olyan daraboknak, amelyek valamilyen módon tükrözik ezt. Egy ideig úgy tűnt, mintha csak a klasszikus darabokat fogadnák el, de ez egyáltalán nem így van. A nézők megbocsátóbbak, mint a finnyás ítészek, akik mindenfélét kifogásolnak. A közönségnek sokszor már az is elég, ha azt érzi valamiről, hogy közvetlenül hozzá, neki szól.

Pálos Hanna az Arany-félmaraton próbáján (fotó: Kékes Szaffi)

A fenntartó mennyire szól bele a darabválasztásotokba, illetve az előadásmódotokba?

Egyáltalán nem szól bele. A kultúráért közvetlenül felelős Szalay-Bobrovniczky Alexandrával elsőrangú a munkakapcsolatunk. Már csak azért is, mert igyekszik jó viszonyt ápolni a hozzá tartozó színházakkal, érdekli, hogy mire van szükségünk, maga szorgalmaz beszélgetéseket. Ugyanakkor kellően harcos is. Számára evidens, hogy a gazdasági keretek között kiharcolja a lehetséges maximumokat.

Marton László, a Vígszínház főrendezője és Légrádi Gergely ügyvéd-író kezdeményezésére létrejött az Alapítvány a Magyar Színházakért, amelynek az a célja, hogy professzionális videofelvételeket, illetve mobilapplikációkat készítsen az előadásokról, és ily módon a színházaktól messze élők is láthassák a produktumokat. A Katona is csatlakozott a kezdeményezéshez?

Olyannyira, hogy az alapítvány létrejöttében valamelyest közreműködtem is. Amikor Marton László és Légrádi Gergely kitalálta, hogy legyen ilyen alapítvány, az első dolguk az volt, hogy összeültették a színházi vezetőket, és miután úgy látták, hogy a célban mindenki egyetért, létrehozták. Az alapítvány bizonyos értelemben lefedi a teljes magyar színházi spektrumot. A következő esemény pont a Katonában lesz. Rögzítették az A mi osztályunkat,  és november elején a Sufniban be is mutatjuk azoknak, akik segíteni tudnák az alapítvány munkáját.

Máté Gábor (fotó: Éder Vera)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top