+ Zene

Kiss Szabolcs: A zenén keresztül képes lehívni az ember bizonyos energiákat

A zene az a műfaj, ami bárkit, bárhol és bármikor megszólít – beszélgetés Kiss Szabolccsal a Pannon Filharmonikusok éneklő harsonaművészével.

Hányféle dolgot tud megvalósítani egy ember az életében? Ezen a kérdésen gondolkodtam, miközben Kiss Szabolccsal, a Pannon Filharmonikusok harsonaművészével beszélgettem. Szabolcs amellett, hogy fúvós, tagja a zenekar fesztiválkórusának, énekel a Pannon Big Bandben és a Receficélők gyerekzenekarban, zenét szerez, hangszerel, a Csigaház sorozat házigazdájaként Csigabá bőrébe bújva a 3-8 éves korosztályt vezeti be a komolyzene világába, ráadásul három csodálatos gyermek apukája. Október 21-én a Legyen kerek a világ jótékonysági hangversenyen szinte az összes szerepében színpadra áll, hogy ezzel is támogassa a hátrányos helyzetben élő embereket és az őket körülvevő társadalom egymásra találásáért dolgozó, Kerek Világ Alapítvány munkáját.

Amellett, hogy harsonaművész vagy gyakran énekesként is színpadra állsz. Milyen szerepet játszik az éneklés az életedben?

Valószínű már a születésem pillanatában eldőlt, hogy az éneklés részévé válik az életemnek, így aztán az éneklés egész pici gyermekkortól napirendi pont. Belengi a szabadidőt, énekelek autóban, fürdőszobában, színpadon és ma már a gyerekeimmel is. Ez egy felszabadult és igazán mélyről jövő dolog.

Énekelsz a Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórusában, gyerekzenekarban és a Pannon Big Bandben is. Mesélnél ezekről egy picit?

A kóruséneklés középiskolai éveimben, illetve az általános iskolában volt meghatározó. Mivel nagyon szerettem és azóta is szeretettel gondolok a kórusokban eltöltött időre, amikor megtudtam, hogy házon belül van egy ilyen nagyszerű kezdeményezés, csatlakoztam a Fesztiválkórushoz. Ez egy közös öröm a zenekar életében, amit a vezetőség is támogat. Ráadásul gyakran szólaltatunk meg barokk kórusműveket, ami a szívem csücske. Egy speciális hangfekvésben, kontratenorként énekelek. A kóruséneklésen túl a jazz műfaját érzem hozzám közelállónak. 1993 óta élek Pécsett, azóta mindig volt olyan formáció, amelyben muzsikáltam. A jótékonysági hangversenyen, ahol a Pannon Filharmonikusok zenészei baráti körben mutatkoznak be különböző formációkban, a Pannon Big Banddel is fogunk játszani. 16 nagyszerű muzsikus – nagyrészt a PFZ tagjai – alkotják a zenekart, Dr. Bagi Dániel vezetésével. Az ő személye meghatározó, ha a jazzről és a műfajhoz fűződő személyes viszonyomról beszélünk.

Hogyan született meg a jótékonysági hangverseny ötlete?

A jótékonysági hangverseny a Kerek Világ Alapítvány ötlete volt. Ők kérték fel a Pannon Filharmonikusokat, hogy adjanak segítő jobbot ebben a kezdeményezésben.

Hányféle szerepben fogsz feltűnni a koncerten?

Nyáron készítettünk egy gyereklemezt, aminek a mozgatórugója a már említett örömzene volt. Összejöttünk, játszogattunk, zenélgettünk, majd a saját gyermekeinken leteszteltük a muzsikát, és megszületett a Receficélők zenekar, amiben énekelek, zongorázom és a dalok egy részét is én szerzem. 21-én felnőtteknek fogjuk előadni a gyerekdalokat. Szintén a nyáron alakult meg a már fentebb említett Pannon Big Band is, amelyben Bagi Dániel hangszereléseit játsszuk, itt szintén énekesi szerepben fogok feltűnni. A Pannon Filharmonikusok emellett Beethoven V. „Sors” szimfóniáját fogja előadni, de végül úgy alakult, hogy ebben most harsonaművészként nem szerepelek.

Valakiről még nem esett szó. Úgy tudom, te vagy Csigabá is…

Ez így van, igen. A Csigaház a Pannon Filharmonikusok gyerekeknek szóló komolyzenei sorozata. Azt is mondhatnám, a klasszikus zenét propagáló missziója az aprónépnek, akik beléptek az óvodáskor nagyszerű világába. Ezt a műsort immáron hét esztendeje vezetjük Csiganyóval.

Ennyi minden hogy fér bele egy ember életébe?

Ennél több dolog is van azért, hiszen három csodálatos gyermekünk van, akik huszonnégy órás felügyeletet igényelnek. Mindegyikük nagyszerű energia. Emellett tanítok is, olykor zenét szerzek. De azt gondolom, az egész csak a logisztikán múlik. Az Azért szép című számunk például nyáron született, hajnali kettőkor, negyvenöt fokban. Azt vallom, hogy az embernek nyitottá kell válnia a pillanatra, és tudni kell szemlélődni is, hiszen annyi csodálatos dolog van a Földön. És ha már van egy ilyen ajándék, amivel az ember bírhat, hogy a zenén keresztül képes lehívni bizonyos energiákat, akkor azzal egész egyszerűen élni kell. Van, hogy nem alszom, de megéri. Mert ha most jött a megfelelő pillanat, akkor most kell csinálni!

A különböző zenei műfajokat hogyan lehet megismertetni a különböző korosztályokkal? És hogyan tudod átadni az embereknek a zene szeretetét?

Mindenek előtt, amit az ember átad szívből kell, hogy jöjjön. Fontos, hogy lényünkből fakadó hiteles dolog szólaljon meg. Arra törekszem, hogy az információ minden korosztályt megszólítson. Így nem nehéz azt mondanom, hogy szeretem a nyugdíjast, kedvelem a felnőtt embert, és imádom a gyerekeket! A zene pedig az a műfaj, ami bárkit, bárhol és bármikor megszólít.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top