Már kezdőként sem akartam mást, csak profi lenni a lírában – mondta 90. születésnapját ünneplő Tornai József Kossuth-díjjal és a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett költő.
Nem akartam sem kisebb, sem nagyobb lenni, mint amihez tehetségem van, de ami a magyar és a világlírában fontos, azt ismerni és használni akartam.
Tornai József szerint a költőnek tájékozottnak kell lennie az irodalomban, más művészetekben és a történelemben is.
Az olvasás, mint betegség nagyon hamar kitört rajtam, és egészen addig tartott, amíg félszemre meg nem vakultam. De azt hiszem, ami a magyar és a világirodalomban fontos lehet egy költő számára, azt olvastam.
Tornai József úgy látja, bár a költészet mesterség is, nem lehet tanulás révén költővé válni.
Vagy genetikusan erre születik az ember, vagy dilettáns marad. Utánozni lehet a jó költészetet, de jó költészetet teremteni csak akkor lehet, ha valóban költőnek születik az ember
Tornai József saját pályájára visszatekintve úgy látja, az évtizedek előrehaladtával költészetében a formavilág és a formában hordozott mondanivaló egyre inkább egyesült egymással. Hét évtizedes pályája kezdeti szakaszaiban ugyanis vagy a forma érvényesült erősebben a gondolatiság rovására, vagy fordítva.
Ha az ember folyamatosan, hétről hétre ír egy-egy verset, az egyik támogatni fogja a másikat. De ha két hónapig nem ír semmit, akkor szinte elölről kell kezdeni az egészet.
Hatalmas szerencséjének tartja, hogy akkor kezdhette pályafutását, amikor Nagy László és Juhász Ferenc a népköltészethez nyúlva a legmagasabb művészi szinten újította meg a modern magyar lírát a Rákosi-diktatúra legsötétebb éveiben.
Szembe jött velem ez a forradalom, valóságos csoda volt.
Tornai József szerint ma nincs szükség ilyen forradalomra, mert egyetlen politikusnak sem jut eszébe, tartozzon bármely csoporthoz vagy párthoz, hogy beleszóljon abba, milyen legyen egy vers. Akkor ez nem így volt, a legjobb, 1945 előtt is ismert költőket, mint Pilinszky Jánost vagy Nemes Nagy Ágnest kizárták az irodalomból, és olyan dilettánsokat állítottak a helyükre, mint Kónya Lajos vagy Kuczka Péter.
Versengve írták első verseiket Juhász Ferenccel, ám a 2015-ben elhunyt költő elképesztően és követhetetlenül hamar alkotta meg korszakos költeményeit. Vele ellentétben Tornai József önmagát inkább lassan érő típusnak, “hosszútávfutónak” tartja.
A 90 éves költőt a Hitel folyóirat egy új, A virágos föld titkai címet viselő válogatáskötettel köszönti október 11-én, szerdán a budapesti Barabás Villában. A 300 oldalas, kilenc ciklusba rendezett kötet anyagát Jánosi Zoltán irodalomtörténész állította össze.
Nem vállaltam a feladatot, mert egy ilyen hosszú pálya ívét nem merem megrajzolni, ehhez jobb egy kívülálló.
Tornai József a költészetet egyfajta mindennapi kísérletnek fogja fel, amelynek célja, hogy minél könnyedebben fejezze ki és vesse papírra azt, ami a tudatalattijából feltolakszik.
Tornai József szerint a költő és az anyanyelve viszonyát alapjaiban határozza meg, hogy lehetetlen tanult nyelven verset írni.
Az igazi érzéki, eleven benyomások a gyerekkorban, a ifjúkorban érik az embert, azt nem pótolhatja semmi. Egy igazi jelző mögött egy egész élet tapasztalata áll. A magyar nyelv “vertikálisan és horizontálisan is” kimeríthetetlen forrás.
Önmagát a szó játékos értelmében grafománnak tartja. Pályája kezdete óta 46 kötete jelent meg, és bár vallja, hogy az irodalomban nem számít a mennyiség, mégis büszke rá, hogy nincs más a magyar irodalomban, aki ekkora kiadott életművet hagyott maga után. Ma már nagyon ritkán ír, mint mondta, 90 évesen egyszerűen már nem műkődnek a vers lendületéhez szükséges belső impulzusok, ehhez kell a fiatal vagy középkorú lélek elevensége.
