+ Tudomány

Meglőtte magát a háborúban, hogy folytathassa kutatásait – meséli Szent-Györgyi özvegye Szegeden

Marcia Szent-Györgyi elhozta a városba azt a frakkot, melyet Szent-Györgyi Albert a Nobel-díj átvételénél viselt.

A néhai férjéről elnevezett díj megalapításáról szóló bejelentés miatt Szegedre látogatott Marcia Szent-Györgyi. A Nobel-díjas magyar tudós utolsó felesége két napot tölt a városban, ezalatt több olyan helyszínre is ellátogat, mely férje emlékét őrzi – adja hirül a delmagyar.hu

Szent-Györgyi Albert 80 évvel ezelőtt vehette át Nobel-díját. Az évforduló alkalmából orvosi díjat alapítottak: a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány jövő áprilisban, az egészségügyi világnapon adja át kilenc magyar orvosnak a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat. Az elismerésre betegtörténetekkel lehet nevezni a legkiválóbb szakembereket, a jelöltekre pedig szavazni lehet majd.

Imádta a tudományt, ezért élt. Az első világháborúban karon lőtte magát, hogy a tudománnyal foglalkozhasson. A második világháborúban viszont menekülnie kellett: éjszaka, hóban szaladt, hogy megmentse édesanyja életét. A békéért egész életében kiállt. Ahogy fogalmazott: ha nem is tudjuk szeretni szomszédjainkat, legalább békén kell hagyni őket.

meséli Szentgyörgyiről Marcia Szent-Györgyi.

Marcia Szent-Györgyi úgy fogalmazott, ha valaki annyira közel van valakihez, mint ő volt férjéhez, fel sem tudja fogni a másik intelligenciáját. – Azt viszont biztosan tudom, hogy az a tudás, amivel rendelkezett, a gyerekkorából származik, vagyis Magyarországon szerezte.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top