+ Gasztro

Tíz nő és egy férfi, aki bikavér volt

Szekszárd egyik új bor&kult centrumában, a Bormúzeumban drMáriás nyitotta meg Forrai Ferenc és alkotótársai, Tíz nő és egy férfi a bikavérről című kiállítását. A megnyitón a szerencsések Dúzsi rozét és a Fekete pince Bikavérét kóstolhatták, és az alábbi írásművet hallhatták a szerző, drMáriás összetéveszthetetlenül saját hangján.

Szekszárd egyik új bor&kult centrumában, a Bormúzeumban drMáriás nyitotta meg Forrai Ferenc és alkotótársai, Tíz nő és egy férfi a bikavérről című kiállítását. A megnyitón a szerencsések Dúzsi rozét és a Fekete pince Bikavérét kóstolhatták, és az alábbi írásművet hallhatták a szerző, drMáriás összetéveszthetetlenül saját hangján.

Relyaksza bikavérrel

Egy kiállítás megnyitóján ugyanúgy, ahogy egyébként is oly sokszor felmerül az ádáz kérdés: vajon miért? Miért élünk, miért szeretünk, miért gyűlölünk, miért háborúzunk, miért olvasunk, miért félünk, miért remélünk, s az egyik legfontosabb: miért iszunk?

Utóbbi kérdést anno feltettem a témában egyik legeslegjáratosabb személynek, Dr. Erdélyi Aljiszának, a Lipót Alkoholista részlege főorvosának, a kiváló pszichiáternek, aki frappáns, egyszerű választ adott:

– Relyaksza barátom! Kell! Nagyon kell a relyaksza!

Vagyis azért iszunk bort, sört, pálinkát, ipari vodkát, nemes francia konyakot, arcszeszt, tablettást, abszintot, naftát és misebort, mert valami különöset kapunk tőle: az ellazulást. Sőt, egy kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a nemes alkoholos itóka nem csak lazít, hanem egyenesen másik dimenzióba emel, egy olyan szebb, jobb, barátságosabb, színesebb, megértőbb, otthonosabb, toleránsabb, vidámabb, okosabb, s mindenekelőtt relatívabb világba, ahol a sárga csekk legfeljebb egy nem túl izgalmasra sikeredett barátságos műalkotás, nem pedig a pánik, a depresszió s a halálfélelem közvetlen kiváltó oka.

Amikor idén a hideg januárban Pécs felé rohantunk koncertezni, nem bírtuk ki, s lekanyarodtunk Szekszárdnál, hogy lazítsunk egy kicsit az optikán. Visszacsábított a szívünk ide, ahol költők élnek, akik borászok is, nyomdászok, akik írótábort szerveznek, mesterszakácsok, akik zseniális marhapofa-pörkölttel támogatják a koncertet, könyvhétre kórusművel készülő betegek, vidáman heccelődő könyvtárosok, ittasan szavaló gyermekorvosok, hajléktalanokkal művészetről vitázó kritikusok, olvasott borászok, s még oly sok kedves figura.

Meg sem álltunk az ország egyik legremekebb, legotthonosabb, legbarátságosabb helyszínéig, a Bormúzeumig, ahol aztán pillanatokon belül sikerült néhány jófajta kortynak köszönhetően legyőzni a gravitációt. Itt, a nemes őrület központjában a látogató egyből Joyce Ulyssesében érezheti magát, abban a hatalmas, zseniális világbolyongásban, amelyben múlt, jelen és jövő eggyé olvad, s megszűnik idő, külvilág, minden rossz.

Majd Jankovics Zoli levezetett minket a harminc méter hosszú borospincébe, ahol meghökkentem, vajon nem ittam-e túl gyorsan túl sokat, hisz lebegő flaskákat vizionáltam a térben. Majd amikor jobban szemügyre vettem őket, rájöttem, hogy valóban ott vannak, s rafinált rendszert alkotnak a két-három literes különös címkékkel díszített butéliák, amelyek között akár labirintuskertben jöhet-mehet a látogató.

A korábbi kiállításról. Fotó: Podmaniczky Sz.

Az alkotó, Forrai Ferenc ugyanis művészetét az üvegek címkéire helyezte, hisz tudja, mi az autentikus, mi ragadja meg a pillantást, így rájuk rajzolta különös, finom geometrikus, szimbolikus, lebegő stílusában a város épületeit, utcáit, nevezetességeit, amelyeket úgy helyezett el a térben, hogy az élő város-makettként működött. Megjelentek rajtuk ismerős házak, templomok, terek, utcák, a Mészöly-ház, a Babits-ház, vagy csak olyan motívumok, amelyekké a távolból fakulnak a városi kontúrok. Kövidinkától muskotályig terjedő sárgákban, rozétól kadarkáig játszó rózsaszínekben, merlottól cabernet-ig izzó vörösekben itt-ott egy finom gyepzölddel, amelyben például a város egyetlen toronyháza, a zöld tízes jelent meg meleget sugárzó sárga ablakokkal, mind-mind egyfajta szurrogátumaként annak, ami velejéig szekszárdi, ami a hely szellemeként itt az emberekbe ivódik.

A mostani kiállítás. Fotó: Forrai Ferenc

Forrai fiatal kora ellenére kitűnő boroscimke-terveivel már nevet szerzett magának, s innen jött az ötlet, hogy távolodva a gyakorlati feladattól a város alakulásának a folyamatát kutassa, s azt kompozícióban bemutassa. Érzékeny, komoly, következetes ember, aki hisz az irodalomban, minden művét, tárlatát irodalmi művek ihletik, sőt, képei megelevenedett szövegek, egyszerre Száz év magány és A bor filozófiája, Mészöly-napló és egy toszkán dal, Beckett Játszmájának a vége és Jerofejev Moszkva-Petuskija, Szűz Mária könnyei és a pokol tüze, egy város a városban, a múlt és a jelen ütközése egy koccintásban, vagyis maga a finom szűrőn átfolyó életünk java.

És most? Második tárlatán, tárlatukon vajon mit láthatunk? Miért is lett a téma épp a Bikavér?

Egyrészt nyilván azért, mert a bikavér elnevezés Garay János szekszárdi költő alkotása, 1846-ban írt Szegszárdi bordalában hasonlítja elsőként a bort a bika véréhez:

Töltsd pohárba, és csodát látsz!
Színe, mint a bikavér,
S mégis a gyöngy, mely belőle
Fölragyog, mint hó, fehér.

Másrészt azért, mert a bikavér házasítás, s a házhoz, s a házassághoz egy férfinak nőre van szüksége, így felkért nem egy, nem két, nem három, hanem egyszerre tíz nőt, nem is akármilyeneket, hogy legyenek a társai ebben a kalandban. Legyen egyikük a kadarka, a másik a kékfrankos, a harmadik az oportói, a negyedik a franc, az ötödik a sauvignon, a hatodik a pinot noir, a hetedik a merlot, a nyolcadik a syráz, a kilencedik a burgundi, s a tízedik az otelló.

Így hozza a kiállítási összképbe Bíró Zsófia Gizella a finom, gyöngyszerű formát és csillogást, Börcsök Anna tetejére a különleges, csipkézett koronát, Csernák Janka a játékosságot és a természetes, mélyről fakadó, elfeledett ízeket, Góg Angéla Rozi pedig úgy köti össze az embereket, hogy azok belekóstolhatnak egymás emlékeibe. Juhos Janka az egyediséget, a kifinomultságot, a letisztultságot adja, Katona Barbara az erőt, a színt, a férfiasságot, Koller Júlia a találékonyságot, tettrekészséget, s a bika orrkarikáját, Neuzer Zsófia pedig a valóra váltott álmok szépségét, míg Tengely Nóra felfedi előttünk a látható mögött rejtőzködő láthatatlant, Vékony Fanni pedig a fényt adja a közösbe, magát a világosságot.

Itt vannak tehát mindannyian, akik egyenként adják bele különös ízüket, illatukat, mosolyukat, sóhajukat a közösbe, hogy összeálljon a legerősebb és legszínesebb bikavér.

S hogy miként adhatnak a gyenge nők erőt a bikavérnek? Úgy, hogy gyengédségük mellett ott a láthatatlan, mérhetetlen, végtelen erejük, amely bármelyik bikáéhoz méltó.

Nézzük meg miként áll össze ez a sok-sok női ízzel dúsított bikavér azzal a tapasztalt, erős, biztos alaphanggal, amely az egész kalandot, utazást, alkalmat, ünnepet kiötlő Forrai Ferencé.

Kiválóan! Szellemesen! Színesen! Érzékenyen! Árnyaltan! Gazdagon! Erősen! Melynek keretét, alaphangját, színpadát az a Szekszárdi bormúzeum adja, amely nem más, mint a város lényege, középpontja, szíve, anyaméhe, a lélek örök óvóhelye, a város lakóinak és vándoroknak, a költőknek és az elűzötteknek, a filozófusoknak és a csak egyszerűen merengőknek egyformán otthona.

A hely, ahol megnyugvásra, s a Mindennel való találkozásra kerülhet bármikor sor, mely páratlan templomnak a házigazdája, őre, vezetője, káptalanja csakis jó ember lehet. Olyasvalaki, aki jobban szereti a várost, annak szépségeit, kultúráját, történelmét, lakóit, értékeit, egyszerűségét és hibáit, mint saját magát. Ez a két valaki Jankovics Zoltán és Puha Róbert, a két alabárdos, akik e templomban a legfontosabb rejtett kincset, az életörömet vigyázzák, s a rászorulóknak, érdemeseknek nagy tudással és odafigyeléssel, odahajlással és kedves szigorral adagolják.

Nos, legyen akkor hát relyaksza! Emelem a poharam rájuk, a kiállítókra, a közönségre, a város lakóira, s a kíváncsiságra, a merengésre, az emelkedettségre, a vágyakozásra, a szomjúságra, az örömre, vagyis a borra, a jó szekszárdi bikavérre, amely itt fénysebességgel száguldó emelőként visz fel a mennybe. Egészségünkre!

drMáriás, 2017 szeptembere

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top