+ Irodalom

Elhunyt Tamás Zsuzsanna

A Magvető Kiadó munkatársai osztoznak azok fájdalmában, akik ismerték és szerették Tamás Zsuzsanna filológust, a Balassi Kiadó főszerkesztőjét.

A Magvető Kiadó munkatársai osztoznak azok fájdalmában, akik ismerték és szerették Tamás Zsuzsanna filológust, a Balassi Kiadó főszerkesztőjét – írja a Magvető kiadó Facebook-oldalán.

Számos szövegkiadás, több évtizednyi áldozatos és rendkívül precíz szerkesztői tevékenység, a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon teljes sorozatának egész embert kívánó szerkesztési munkálatai után 2016-ban Zsuzsa nagy lelkesedéssel fogott a Magvető megbízásából Heltai Jenő naplójának sajtó alá rendezéséhez. Súlyos betegséggel küzdve a nyár folyamán még a legutolsó lépéseket is lelkiismeretesen végigkísérte, és boldog volt, hogy a kötetet, egyévi munkája gyümölcsét a nyomdában tudhatja.

Megrendítő számunkra, hogy a kész könyvet már nem veheti a kezébe. Hálásak vagyunk, hogy vele dolgozhattunk.

Tamás Zsuzsanna 1973-ban érettségizett a győri Révai Miklós Gimnázium francia tagozatán; 1973–1978 között az ELTE magyar–orosz szakán tanult Eötvös kollégistaként, 1978-ban szerzett magyar–orosz szakos középiskolai tanári oklevelet. 1978 és 1992 között a Szépirodalmi Könyvkiadó munkatársa volt; 1993-tól a Balassi Kiadó főszerkesztőjeként, emellett 2013-tól az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársként dolgozott. A Szépirodalmi Könyvkiadóban sajtó alá rendezte Jósika Miklós Abafi című regényét (1990); 1992-ben a Magyar Színházművészeti Lexikon számára írt szócikkeket; 2000-ben a Millenniumi Könyvtár sorozatban Heltai Gáspár Hálójának szöveggondozását végezte. 2000–2013 között folyamatosan dolgozott a 13 kötetben megjelent Magyar Művelődéstörténeti Lexikon szerkesztési, képszerkesztési és (2005 óta) szervezési munkálatain; emellett a lexikon számára maga is írt szócikkeket, végül elkészítette a mutatókat tartalmazó 14. kötetet.

A fenti képet Tamás Zsuzsanna a párizsi Musée Camondóban, egyik kedvenc helyén fotózta.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top