A férfi, aki végtelenségig lapozta a füzeteket
7×7 kortárs magyar jegyzetfüzet, 49 történet 7 napon át az Írók Boltjában, 2017. június 7–13.
A 88. Ünnepi Könyvhét alatt egy különleges installációval kedveskedik az Írók Boltja a kortárs magyar irodalomat kedvelőknek. Nemes Péter képzőművész megkeresett 49 írót, hogy az általa készített, hét oldalpárból álló jegyzetfüzetekbe írjanak egy-egy történetet. Ezekkel a füzetekkel találkozhatunk június 7-13-ig az Írók Boltjának egyik kirakatában. 7 napon át egyszerre olvashatunk 49 kézzel írt történetet úgy, hogy minden reggel lapoznak egyet a füzetekben amíg a történetek végére nem érünk. Az egyes füzetekhez tartozó szerzők nevei csak a füzetek címlapján szerepelnek, ahhoz tehát, hogy megtudjuk, melyik szerzemény kinek a tollából származik, óhatatlanul be kell térnünk az Írók Boltjába és leolvasnunk a megfelelő füzet borítójáról az alkotó nevét.
(Rutkai Bori beszélgetett Nemes Péterrel)
Emlékszel, hogy mi volt az az alapötlet, amiből ez a projekt kialakult?
Itt mindenképp Esterházy Pétert kell említsem, akinek évekkel ezelőtt adtam már egy hasonló füzetet, ismerve az ő alkotói folyamatát, de akkor (sajnos) ebből még nem lett folyamat, nem lett egy projekt, hogy ezt a furcsa szót használjam.
Aztán teltek az évek, és a Károly Kert mellett megláttam az egykori Retrock Deluxe üzlet – ami akkor már más funkciót töltött be, mint ruhabolt – kirakatában egy fotót Esterházy Péterről és fiáról Marciról. Egész pontosan akkor ugrott be ez az egész ötlet. De még érleltem magaban egy kicsit, hogy most végre tálalhassam.
Hogyan válogattad össze a 49 íróembert?
A kortárs magyar irodalomat többé-kevésbé nyomon követő emberként nem volt nehéz feladat a névsor összeállítása. Számos igazán jó író él ebben az országban, akiket személyesen is ismerek. Legelőször őket kerestem meg, hogy hajlandóak lennének-e részt venni ebben a projektben, és miután egytől-egyig pozitív visszajelzést adtak, felbátorodtam, hogy olyan írókat is megkeressek, akiket nem ismerek személyesen, de a munkásságuk nagyon közel áll hozzám.
Voltak-e speciális szempontok vagy kritériumok az írókat illetően?
Azzal tisztában voltam, hogy ilyen rövid idő alatt (egy hónap alatt) főleg a Könyvhét előtt, nagyon nehéz egy teljesen új történetet megírni. Hamar eldöntöttem tehát, hogy nem lesznek kötöttségek, mindenkinek szabad kezet adok abban, hogy egy meglévő művét másolja-e be, vagy egy korábban még nem publikált művel rukkol-e elő.
Vannak akiket más művészeti területekről „delegáltál”? Miért nem csak „hivatásos” írók vesznek részt a projektben?
Fontos volt számomra a sokszínűség bemutatása, hogy nem csupán egy írónak lehet jegyzetfüzete, hanem egy illusztátornak, egy slágereket író zeneszerzőnek, egy operatőrnek vagy egy képzőművésznek is, akik ugyanúgy szavakban, képekben is megnyilvánulnak. Számomra ez egy különleges jelenség, hogy ezeknek az embereknek az adott szakmájukból beleivódik valami az írásaikba, a rögzüléseikbe, ami még izgalmasabbá teszi őket. Szerintem ebben az időszakban ez a kirakat lesz Budapest legizgalmasabb négy négyzetmétere.
Ha nem ismertél valakit személyesen, illetve ő sem téged, akkor milyen stratégiához fordultál, hogy meggyőzd hogy csatlakozzon?
Eleinte gördülékenyen ment a dolog, mindenki kézhez kapta a füzetét és írt, mint a kisangyal. A dolog ott kezdett bonyolódni, amikor elkezdett fogyni az idő, és valaki egy túl bonyolult tervvel állt elő. Ilyenkor az egyszerűbben kivitelezhető ötletek felé sarkalltam őket, mondván, hogy ez egy szimbólikus értékű alkotás, amit közösen hozunk létre. Így történt, hogy sikerült átlendülni a holtpontokon.
Volt aki elutasított? Milyen indokkal?
Elutasításnak nem nevezném, inkább annak, hogy elfoglaltságuk és az időfaktor miatt nem fért bele egyes szerzőknek, hogy beszálljanak ebbe az alkotói folyamatba. De még az ő részükről is dícséret érkezett az ötlet kitalálásáért.
Volt akinek a munkái közelebb kerültek hozzád a személyes megismerkedés miatt? Lett-e új kedvenced?
Nehéz lenne egy ekkora merítésből kiemelni bárkit is, mert a maga módján mindenki valami egyedit hozott létre. Viszont dícséretet érdemelnek azok, aki kifejezetten erre az alkalomra írtak egy új novellát, verset, vagy versciklust, vagy éppenséggel egy leendő slágert rögzítettek kitűnő illusztrációkkal övezve.
Rengeteg logisztikával, telefonálással, emilezéssel és személyes találkozással játhatott ez a munka, egymagad intézted a 49 füzet útját?
Igen, saját magam intéztem mindent. A füzetek gyártását, a levelezést, a postára adást, az ellenőrzést, hogy rendben megérkezett-e a küldemény, a füzettel kapcsolatos feladatok ismertetését, végül az esetek többségében a füzetek személyes begyűjtését is. A legtöbb kis füzet Magyarországon íródott, de volt köztük olyan is, amit külföldre postáztam, sőt akadt olyan is, aki magával vitte külhonba egy felolvasására, és ott teljesítette a füzetbe való írás feladatát. Számomra ez is egy fantasztikus élmény, hogy ezek a hasonló küllemű füzetek mekkora utat jártak be, és miként változtak át egyedivé, teljesen különbözőkké a kézírások által.
Melyik íróval volt a legkülönösebb kontaktusod a füzet-projekt kapcsán?
A szerzők címeinek megismerésével egy elképzelt térképre helyeztem a füzeteket magamban. Azt figyeltem meg, hogy több olyan jegyzetfüzet is volt a negyvenkilenc közül, amik egymáshoz közeli helyeken íródtak. De például a véletlen műveként akadt olyan is, amelyik ugyanabban a háztömbben íródott, ahol életemben először laktam. Épp ezért talán ez volt a legkülönlegesebb élményem az összes közül ezen a téren.
A potenciális nézőseregnek mit üzensz ezzel a munkáddal?
Az egyik legfontosabb üzenete természetesen maga az írás. A kézzel megírt történetekben, versekben ugyanis van valami tartalmi többlet. Fontos volt számomra, hogy egy-egy író munkásságát ne csak Times New Roman, Palatino, Garamond, és sorolhatnám betűtípusok képében olvashassuk, hanem sokkal inkább a saját finom megnyilvánulásaik, a saját kézírásuk által.
Egy másik fontos üzenete az installációban rejlik, és ami a saját alkotói tevékenységem általános jellemzője is egyben. Ez nem más, mint az applikatív alkotás, vagyis, hogy apró egységekből építkezve hozunk létre valami nagyobbat. Jelen esetben a szerzők bevonásával létrehozott, különböző kézírásokból kialakuló szövet nagyon izgalmas vizuális élmény.
Ennyi történetet egyszerre olvasni hét napon át, ráadásul sokszor kusza kézírásokat böngészve bizony nagyfokú türelmet és odafigyelést igényel. Ezek a tulajdonságok a mai rohanó világban már kihaló fogalmak. Épp ezért, aki erre rá tud hangolódni, az bizony egy nagy ajándékkal lesz gazdagabb.
Mi lesz a füzetek sorsa a Könyvhét után?
A jegyzetfüzeteket elárverezzük valamikor az ősz folyamán és az így befolyt összegből hátrányos helyzetűek írás- és olvasásoktatását szeretnénk támogatni.
A füzeteket tároló polcot saját magad készítetted, hiszen szobrász is vagy. Tervezed, hogy megtöltsd másféle füzetekkel? Tervezel-e hasonló installációt még?
Noha napokkal ezelőtt még javában gyűjtöttem be a szerzőktől a füzeteket, már eszembe jutott, hogyan hasznosíthatnám az állványt, amit kifejezetten erre a célra készítettem, és nem szeretném, ha utána csak porosodna egy raktárban. A következő körben kisiskolásokat szeretnék felkérni az ország különböző pontjairol, hogy egy adott témában írjanak valamit. Azt viszont még nem árulom el, hogy mi az a téma, legyen meglepetés.
Szobrászként nemrég lett bemutatva Gordius nevű hajlított fákból készült alkotásod. Úgy tűnik, kedveled a rejtvényeket, szeretsz nehéz feladatokat adni magadnak, amiket precízen és gondosan véghezviszel és derűsen tálalsz. Mi lesz a következő missziód?
Az idei évet a „kitalálta, megcsinálta” évnek szeneltem magamban. Aki ismer, tudja, hogy nap mint nap tele vagyok ötletekkel, amik korábban úgy néztek ki, hogy csak nagyon ritkán lett belőlük valami. Fontosnak tartom, hogy ezek a gondolatok idehaza valósuljanak meg ezentúl, impulzust és színt, kreativitásra való ösztökélést víve az itt élők mindennapjaiba. És ha ezt olyan emberekkel tehetem, akiknek a munkássága fontos nekem, akkor mindez hatványozottan működik.
De hogy konkrétumokat is említsek: tíz éve dolgozom egy életrajzi könyvön, ami Amerigo Tot magyar származású, de Rómában élt szobrászművész életregénye. Szeretném, ha sokakhoz eljutna ez a teljes huszadik századot átívelő, gazdag életút. Ezzel már a célegyenesben vagyok.
Egy másik izgalmas munkám Balatonfüreden kerül megvalósításra. Füred mólójáról biztosan mindenki ismeri Pásztor János ikonokus figuráit: a Halászt és a Pákászt, amely szobrok Párizst is megjárták az 1936-os Világkiállításon. A két szobor között található egy pad, amit Metky Ödön szobrászművész faragott a Várbazárban, ami akkoriban még szobrászműtermeknek adott otthont. Ennek a padnak az oldalán egy Erdélyi Miklós vers fut körbe. A pad a közelmúltban átesett egy felújításon aminek folyományaként a körben futó versből egy betű eltűnt. Ezt a hiányzó betűt tervezem pótolni úgy, hogy közben megszereztem a vers eredeti kéziratát, amit a kőpadba rejtenék, hogy találkozzon az idea a megvalósulással.
A szerzők a következők:
Baksa-Soós Attila
Bánki György
Bartis Attila
Benedek Szabolcs
Bódis Kriszta
Bojár Iván András
Can Togay János
Cseh András
Cserna-Szabó András
Czinki Ferenc
Dániel András
Darvasi László
Dragomán György
Erdős Virág
Filó Vera
Forgách András
Garaczi László
Gerlóczy Márton
Háy János
Hidas Judit
Jászberényi Sándor
Jeles András
Karafiáth Orsolya
Kemény Zsófi
Kiss Noémi
Kollár-Klemencz László
Krusovszky Dénes
Kukorelly Endre
Mán-Várhegyi Réka
Mosonyi Aliz
Németh Gábor
Nyáry Krisztián
Pajor Kristóf
Pajor Tamás
Pál Dániel Levente
Parti Nagy Lajos
Peer Krisztián
Podmaniczky Szilárd
Rutkai Bori
Sajó László
Simon Márton
Szabó T. Anna
Szálinger Balázs
Szűcs Krisztián
Tarr Hajnalka
Tóth Krisztina
Ugron Zsolna
Varró Dániel
Závada Péter
