Jaroslav Rudiš: Nemzeti sugárút – Typotex Kiadó, 2017 – fordította Flóra Peťovska –illusztrálta Sosity Beáta – 136 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-279-937-7
Adolf Hitler megmentette az életem.
A Typotex Világirodalom-sorozatának egyik vonulatából lassan össze lehetne állítani egy Jelenkori Emberi Színjáték karakterkatalógusát. Az egyes szám első személyben megszólaló regényhősök, akik saját életüket mesélik, olyan bugyrait mutatják fel élhető/élhetetlen világunknak, mely messze túlmutat azon, amit közvetlenül megtapasztalhatnánk, vagy meg akarnánk tapasztalni…
A közelmúltban megjelent Isten a tanúm című regény mesélőjét simán pépesre verné, taknyán-nyálán rángatná legfrissebb „hősünk”, Vandam, aki egy lakótelepen tengeti/meséli hétköznapjait…
…azokat a hétköznapokat, melyeket a – város a városban – lakótelep határoz meg. Ismerős lehet a terep, és ismerős a figura, a kigyúrt fazon a kocsmából, akinek olvasottsággal súlyosbított butaságánál csak, az egója nagyobb. S ha úgy alakul – természetesen a béke és az igazságosság nevében – egy kis „kiképzéstől” sem riad vissza. A kiképzés itt verekedést/verést jelent.
Csak azt akarom neked mondani, hogy abba, ami manapság történik, legfeljebb belehülyülhetsz, ha elkezdesz benne bízni. Ez a nőkre, a politikára és a világra is érvényes. Csak magadban kell bíznod. Csak az ösztöneidben kell bíznod. ki kell gyúrnod magad, mert senki sem ad neked semmit ingyen. […]
Meg olvass sokat. A könyvek nem hülyéknek valók. Te pedig okos srác vagy. Olvass háborúkról meg csatákról meg nagy és híres harcosokról. Olvass, akárcsak én.
Eddz és olvass és gyúrj és olvass és eddz, hogy legyél felkészült, ha majd megint kirobban – a könyvnyi monológból – melyet csak egyetlen, Sebhelyek című fejezet erejéig szakít meg az író, lassan bontakozik ki a főhős élettörténete, melyből megérthetjük azt a lelki-szellemi nyomort, amiből az ilyen emberek sarjadnak.
Minden – a karakterből fakadó agresszív – bumfordisággal együtt is érzékeny szöveget alkotott a cseh író, s ha szerethetővé nem, de legalább érthetővé teszi azt, ami az ilyen, lehetőleg ki- és elkerülendő fickókban mocorog. Ami igazán érdekes: ha maga a főhős, vagy valamelyik magyar klónja olvasná ezt a könyvet, akkor sem sértődne meg. Meggyőződésen szerint együttérzést váltana ki a történet az ilyen olvasóból, s a magára ismerés odáig terjedne, hogy lehet mindenért a világban működő erőket hibáztatni… s ha igazságérzete úgy kívánja, lehet ütni is.
Bal horog.
Jobb horog.
Fasza.
A bal kéz a szív és a szeretet.
Fasza.
A jobb kéz az erő és az igazság. Gondolj erre.
A jó öreg kézimunka.
Aztán megint érzed, hogy hoztad mozgásba egy jobbossal a világtörténelmet. Hogy te vagy az, aki megmozgatta. Érzed, milyen hatalmad van. Érzed az energiát, ami tovább és tovább árad, és semmi nem állítja meg
– foglalja össze Vandam, akit nem véletlenül hívnak így, aki nem véletlenül hívja így önmagát.
Jaroslav Rudiš regénye nem „használati utasítás”, ettől nem leszel biztonságban, nem fogod tudni kezelni a helyzetet, amikor egy ilyen kigyúrt igazságosztó rád emeli a kezét. De már az sem csekélység, hogy megérted, mi történik abban, aki ok nélkül elkapott…
Adolf Hitler nem mentette meg az életem.
