Egy érzéketlen, széteső nagypolgári francia családról, illetve a családtagoknak a halálhoz való viszonyáról szól Michael Haneke legújabb filmje, a Happy End, amelyet hétfő este mutattak be a 70. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában.
A 75 éves osztrák rendező lehet az első filmes, aki harmadszor megkapja az Arany Pálmát, amelyet két előző filmjéért, 2009-ben A fehér szalagért, 2012-ben pedig a Szerelemért, már hazavihetett.
A Happy End 2016 nyarán az észak-franciaországi Calais-ban játszódik, és egy kastélyban élő gazdag francia nagypolgári család belső viszonyait mutatja be. Jóllehet a filmet úgy harangozta be a világsajtó, hogy annak egyik központi eleme a migránsválság, miután Calais-ban működött tavaly őszig Európa egyik legnagyobb migránstábora, az alkotásban csak néhány kép erejéig és jelzésszerűen tűnnek fel a város utcáin kóborló illegális bevándorlók, a történetben nem kapnak meghatározó szerepet.
A film főszereplői az öngyilkos hajlamú, szenilis családfő, Georges, akit a 86 éves Jean-Louis Trintignant alakít, és lánya, Anne (Isabelle Huppert), aki a család építkezési vállalkozását vezeti, és szeretné az egyik fiának átadni. Erre nem sok remény van, miután a családja ellen harcoló, kiégett és részeges fiú hanyagsága miatt az egyik munkás meghal az építkezésen. Anne másik fia (Mathieu Kassovitz) orvos, és képtelen mély érzelmekre a második felesége és néhány hónapos gyermekük iránt.
Ebbe a minden illúziótól mentes környezetbe érkezik meg, és nem találja a helyét a 13 éves Eve (Fantine Harduin), aki Thomas előző házasságából származik, és akit az apja évek óta nem látott. Miután a kislány anyja gyógyszer-túladagolásban meghal, apja családja veszi magához, ahol a lány öngyilkosságot követ el. A film egyik legerősebb jelenete a megmentett Eve és az öngyilkosságra készülő nagyapja közötti párbeszéd.
A film egy európai burzsoá család hétköznapjait mutatja be. Nem reménytelennek látom a családot, hanem realistán” – mondta Haneke cannes-i sajtótájékoztatóján.
Szerinte a családtagok érzelmi ürességük miatt képtelenek az őket körülvevő emberekkel kommunikálni, nevezetesen marokkói alkalmazottaikkal, vagy a vállalatuknál dolgozó munkásokkal, akik egy-egy rövid jelenetben tűnnek fel a filmben.
A Happy Endből visszaköszönnek Haneke korábbi alkotásainak a témái: az angyalarcú gyerekek kegyetlensége (A fehér szalag), az eutanázia (Szerelem), a szexuális megalázás (A zongoratanárnő) és természetesen a kívülállóktól és a másságtól tartó nagypolgárság bezárkózása.
A kritikusokat nagyon megosztotta a Happy End. A sajtó egy része szerint Haneke ezúttal meg sem közelíti előző alkotásainak színvonalát, mások szerint viszont karrierje egyik legjobb filmjét készítette el.
Sokan a francia nagypolgárságról filmeket készítő Claude Chabrol alkotásaival állítják párhuzamba a Happy Endet. Haneke ugyanis most először humort is csempészett a történetmesélésbe, amelyhez viszont végig a reménytelenség párosul, és megtartotta a szokásos hideg, távolságtartó, de nagyon pontos rendezési stílusát is.
A film igazi meglepetése Jean-Louis Trintignant összetett és meggyőző alakítása, aki 1969 után másodszor nyerheti el a legjobb férfi alakítás díját.
A félidejéhez érkezett fesztiválon a kritikusok rangsorában továbbra is Andrej Zvjagincev orosz rendező Loveless (Szeretethiány) című filmje és egy francia alkotás, Robin Campillo 120 battements par minute (Percenként 120 szívverés) című filmje áll az élen.
A Screen brit filmes lap által megkérdezett nemzetközi kritikusok pontozási listájának éléről a kortárs orosz társadalomról keserű képet festő dráma az első nap óta kimozdíthatatlan. A Film francais francia filmes szaklapban szavazó hazai filmes újságírók listáján azonban az orosz versenyfilmet megelőzte Romain Campillo filmje, amely az Act Up AIDS-ellenes mozgalomnak az alakulását követő első éveiről szól az 1990-es években.
Az Arany Pálmát a vasárnapi záróünnepségen adják át, a nemzetközi zsűri elnöke Pedro Almodóvar spanyol rendező.