Hód Adrienn és társulata, a Hodworks évek óta meghatározó szereplője a magyarországi kortárs művészetnek, 2011 (Basse dance) és 2014 (Pirkad) után idén – a Grace című előadásért – harmadszor is megkapták az év legkiválóbb táncelőadásának járó Lábán Rudolf-díjat. Ennek apropóján faggattuk Hód Adriennt.
– Mi a tétje egy-egy új előadásnak?
– Évente általában egy előadás készül. A két előadás között eltelő időszak egy lappangó időszak, amikor figyelek, hogy mi az, ami érdekel, amit érdemes megmutatni. Van, amikor rengeteg irány felrajzolódik és nehéz a döntés, de most ennek pont az ellentéte van: most azt érzem, nem tudom, hogyan, milyen attitűddel viszonyulnak a világhoz az emberekhez. Mihez nyúljak, mire érdemes felhívni a figyelmet? Ezekből a nagyon személyes érzetekből tudok építeni. Ebben az időszakban beszélgetek az alkotótársakkal is, hogy őket mi foglalkoztatja, mire érdemes szövetkeznünk. Létre kell hozni egy olyan helyzetet, amelybe teljes mértékben „bele tudunk állni” úgy, hogy azt tudjuk felelősen képviselni. Fontos az a hatás is, amit kivált egy-egy előadás a nézőben, hogy az emberek hogyan reagálnak, és minket az is helyzetbe hoz, hogy mi történik, milyen hatása van annak, amit megmutatnunk, és a befogadók milyen hatással vannak ránk.
Nagyon fontos számomra a független működési forma, annak ellenére, hogy egyre többet dolgozom alkalmazott koreográfusként. Fontos számomra a kutatással, elmélyüléssel töltött idő, a közös kreatív munkafolyamat.
Nagyon lényeges a szabadság megélése, hogy csak rajtunk múlik, hogy mihez nyúlunk, és azt hogyan fejezzük ki. Ez egy lényegi pont! Amikor létrejön az előadás, fontossá válik, hogy játsszuk, „eladható” legyen, és ezzel fenntartsuk az együttes működését (nagyságrendileg fele-fele a pályázatokból befolyó pénz és az előadások eladásából származó összeg). Az az álláspontom, hogy minden eladható, csak meg kell találni hozzá a megfelelő felületet.
– Túl azon, hogy egy díj apropóján készül ez az interjú is, mi a jelentősége a díjaknak egy társulat, egy alkotó pályáján?
–Én csak saját magamról beszélhetek, nem tudom, hogy általánosan mit jelenthet, mi lehet a jelentősége. Szerintem minden élethelyzetben mást jelent a díjazás. Emlékszem, amikor először jelöltek, vagy díjat kaptam, akkor fontos volt. Azért, mert azt éreztem, hogy jó, amit csinálunk, és a szakma elismer minket: magabiztosságot, örömet adott, talán büszkeséget is. Aztán volt olyan eset, amikor megtörtént, de annyira mással voltam elfoglalva, hogy tényként „bejutott”, de abszolút nem éltem meg, és nem volt hozzá viszonyom. Ebben az évben, amikor kaptuk a Lábán díjat, nagyon nem számítottam rá. Egyrészt megtisztelő, hogy a kuratórium így döntött, hogy tényleg értékesnek látják, amit létrehozunk, másrészt most azt éreztem, hogy ez a momentum emlékeztet arra, hogy milyen jó, hogy az alkotótársakkal együtt csinálunk valamit. Nagyon köszönöm nekik, hogy velem vannak és megvan a bizalom, érdeklődés, szeretet, akarat, erő, hogy tovább dolgozzunk. Hogy tér van megmutatni, kik vagyunk, mit gondolunk, mihez hogyan viszonyulunk, és ezt mind teljesen szabadon megtegyük. A szabadságot jelenti nekem a kortárstánccal való foglalatosság! Ez a terep ahol mi vezetünk és ahol mi vállaljuk a felelősséget. A mi kezünkben van az irányítás, és a nézőkkel ütközünk vagy egyetértünk. Kiváltság. A színház ad ennek teret, az intézményesülés létrehozza a Találkozást, de az is igaz, hogy ez napi szintem történik… csak nem minden esetben van néző.
Őszintén bevallom, hogy nem nagyon bírom a tárgyakat. Csak azokat szeretem magam körül, amik használati tárgyak. Így a díjakhoz tartozó szobrocskák, festmények, emlékplakettek az együttes menedzserénél Eredics Lillánál és régi alkotótársamnál Cuhorka Emesénél vannak. A legutóbb kérdezte Lilla, hogy mi legyen a tárggyal: Emese vigye? Mondtam, hogy igen. Aztán valami megszólalt bennem: lehet, hogy mégis jobb helye lenne nálam, hogy ha idős leszek, akkor mutogathatom valakinek? Aztán tovább gondoltam, hogy kinek is mutatnám, erre jött a gondolat, hogy miért fontos ezeket megőrizni? Fontos, nem fontos? Nem tudom, Emeséhez került most is a díj.
– A Labán-díj mitől különleges, mitől különleges számodra?
–A díj egy független és szakmai díj. Kiemelném még egyszer ezt a két szót SZAKMAI és FÜGGETLEN. Tudjuk, hogy milyen ritka és mekkora érték ez a mai világban. Évekkel ezelőtt még pénzdíj is tartozott hozzá, az EMMI működési megnyesése óta ez a része elmaradt a díjnak. Eleinte azt éreztem, hogy ezt pótolni kellene akár más támogatással, de most már azt gondolom, hogy ami megmaradt, az a legfontosabb: születnek előadások, még ebben a nagyon keservesen támogatott közegben is és vannak szakértők, akik ezeket nézik és elemzik és ezzel a díjjal a kortárstánc-művészetet népszerűsítik. Virágzik, ha sok esetben underground szinten is az alkotás, sok előadás készül, tavalyi évben is több mint száz bemutató volt.
– Nyilván azért fogalmazol táncban/mozgásban, mert ez a kifejezésforma adekvát és érvényes. A most díjazott előadásnak van olyan konkrét üzenete, amit szavakká tudsz/akarsz formálni?
– A Grace-ben megjelenik verbalitás is nem csak mozgás. Az előző előadásokban ez nem volt jellemző. Most mozognak és beszélnek is. A Grace szó jelentése szépség, kecsesség és a kegyelem. A Grace-ben saját vélemények, élethelyzetek, a szabadságra, kiengedésre való vágy és annak megélése, a megtisztulás gesztusa jelenik meg, nagyon humoros, ironikus, drámai és játékos, akár személyes hangvételben. Több rétegű az előadás, van ahol egy megtisztulási, törzsi szertartásra érkezel, de van stand up comedy hangulat, revü tánc kiemelt formavilággal, ismert koreográfus alkotás közben felvett hangjára egy más ízlésvilágú mozgásforma felépítése…stb…
Vass Imrével készítettük közösen elő a Lábán-díj átadási ceremóniát, ahol lehetett fogadni a darabokra, mint a lovin. Írtunk hozzá egy játékos fogadási segédletet:
A HODWORKS istállója messzi múltra tekint vissza ebben a versenyben, és eddig két alkalommal nyert. Egy évnyi kihagyás után, Grace-szel, legfiatalabb kancájával tér vissza. Grace csillogó megjelenésű, kiszámíthatatlan, fényes farpofájú, beszédes, néha agresszív jószág. Külföldi fesztiválokon már bizonyított, ha meglévő erejét jól beosztja, ott lehet a dobogón.
– Mikor és hol láthatják a nézők a darabot?
– A következő évadban a MU Színházban játsszuk tovább a Grace-t. Ahol a társulat két másik előadása is programon van a Halandóság feltételei és a Szólók című, februárban bemutatott darab.
A Múzeumok éjszakáján leszünk a MODEM-ben Debrecenben a Szólók egy adaptációjával.
– Készül már a következő Hodworks-munka?
– Igen, gondolatban már elkezdődött. Két munka közötti időszak az, amiből töltekezem. Most éppen ennek az első harmadában vagyok. A bemutató 2018 februárjában lesz a Trafóban. De addig még rengeteg dologban veszek részt. Most készítjük elő Nemes Jeles László, SUNSET című, nyáron forgó filmjét. Aztán a Dollár papa új bemutatójában veszek részt, és folytatjuk a tavasszal elkezdett pedagógiai projektünket, Budapest után vidéken: hivatásos tánciskolákba megyünk gyakorlati és elméleti órákat adni. És még ki tudja, hogy mi fut be! Nagyon gyorsan változik minden, valamikor rengeteg a munka, másszor pangás.
***
A borítókép Hamarits Zsolt fotójának felhasználásával készült.
