+ Színház

Új ügyvezetője lesz szeptembertől a Trafónak

A felhívásra végül egyedül a Trafó jelenlegi művészeti vezetője jelentkezett.

A Fővárosi Közgyűlés Barda Beátát választotta meg a Trafó ügyvezetői posztjára. Az ügyvezetői pályázatot, amelyre a jelentkezőknek olyan művészeti programot kellett beadniuk, mely kitér többek között a kulturális innovációra, a nemzeti hagyományok kortárs értelmezésére, a független magyar és külföldi művészeti csoportok bemutatására is, márciusban írta ki a Fenntartó. A felhívásra végül egyedül a Trafó jelenlegi művészeti vezetője, Barda Beáta jelentkezett, pályázatát a szakmai bizottság és a főváros vezetése egyaránt elfogadta és támogatta.

Az új vezető 2017. szeptember 1-én foglalja el az igazgatói posztot, mandátuma 2022. augusztus 31-ig tart.

Az új ügyvezető igazgató Nagy József táncos, koreográfus, rendezőt váltja az intézmény élén. A nemzetközi hírű koreográfus 2012. szeptember 1-je óta vezeti a Trafót, kinevezése 2017. augusztus 31-ig szól.

Barda Beáta 2006 óta programszervezőként, 2007 óta művészeti vezetőként dolgozik a Trafóban. A Trafó korábbi, alapító-igazgatója Szabó György, aki jelenleg az intézmény menedzser-igazgatója, művészeti vezetőként fogja folytatni munkáját.

Az 1998 októberében megnyílt Trafó Kortárs Művészetek Háza munkájában 11 éve részt vesz, az eddigi irányt szeretnék folytatni, a koncepció nem változik.

A jövő évad a Trafó 20. szezonja lesz, munkájuk középpontjában továbbra is a művészi innováció áll.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top