Rendesen úgy van az, hogy „.. úrfiak, alávaló, fő és nemes emberek húsvét másnapján az az vízben vetü hétfün járták a falut, erősen öntözték egymást az leányokat hányták az vízben” (Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae – 1736)
Egyszerre ülve a hetero-szexizmus illiberális csődörén és a gender-elmélet kancáján – valamint a liberál-feminista és lmbtq-szimpatizáns olvasók lájkjainak reményében – néztünk utána, hogy állunk az egyenlő bánásmóddal a húsvéti locsolkodás terén.
Szerencsénkre a néprajzi lexikon ebben a kérdésben segítségünkre siet, bizonyítván azt, hogy a genderelméleti alapú identitáskeresés nem csak napjainkban van napirenden:
A legényszámba nem vett fiúk először a keresztanyjukhoz mentek, akit az ott kapott vízzel meglocsoltak, jutalmul 8–10 hímes tojást kaptak.
Ezután a rokonok, szomszédok lányaihoz mentek.
(…)
Kedden a lányok locsolták a legényeket.
A húsvéti locsolás e módjai a két világháború között megszűntek.
(…)
Orbán Balázs (1869): Székelyföldön egyáltalán, de főként Csíkban a húsvéti öntözés megvan mindkét nemű fiatalságnál, húsvét másodnapján a legények öntözik a leányokat, harmadnapján a leányok a legényeket, de fenn van tartva mindkét részről a megváltás … ha pedig valamely leány a megváltásra szükséges piros tojással ellátva nincs vagy fél a pisztolyt elsütni, azt a kúthoz viszik és jól megfürösztik.
Nos, miután sikerült tisztázni, hogy a locsolkodás és meglocsolás örömeit sem egyik, sem másik, de még a köztes nem sem kénytelen nélkülözni, érdemes a kérdést körbejárni a politikai gazdaságtan szempontjából is.
Ehhez Szerbhorvát György esszéjét hívjuk segítségül, mely azzal a felütéssel indít, miszerint
a húsvéthétfő semmi más, mint a nemzetközi nőnap meghosszabbítása ugyanolyan eszközökkel.
De ha május elsejével vetjük össze, akkor sem tévedünk óriásit.
Szerbhorvát György esszéje lentebb >>>
