Forgács Péter Véletlen Testek Történetei című kiállítása, 2017.03.03. – 2017.04.28., Molnár Ani Galéria, 1088 Budapest, Bródy Sándor u. 22.
Deák Csillag
Lélegzetvétel
Levegővétel nélkül nem megy. Egy szuszra nem tudható le ez kiállítás. Kis képek, közelre kell menni hozzájuk, hogy lássuk a részleteket is. Fontosak. A kiírások, beírások, elrejtések, hangsúlyok. Megszoktuk már, az internet sok mindent mutat, meztelen testeket is, ha akarjuk, ha nem, látjuk. Nagyot fordult a világ a Kádár-rendszerhez képest. Nincs prüdéria és mégis van, köztes világban élünk, nyitottak vagyunk, de gesztusaink apáinkat-anyáinkat idézik. A szemérmet. Nem veszett ki belőlünk, bárhogy is mondják, hogy mennyire szemérmetlenek vagyunk, irodalomban, képzőművészetben, életünkben, kapcsolatainkban.
Fotó a Molnár Ani Galéria jóvoltából
Többnyire meztelen férfi testet ábrázoló képek sorakoznak a falakon. Álmokat és ábrándokat látunk. Női és férfi álmokét. Tilos volt úgy álmodni, hogy az megjelenjen nyilvánosan, újságban, színpadon. A hetvenes években (1979) a Pesti Színházban Kútvölgyi Erzsébet és Gálffi László mégis meztelen testtel voltak jelen.
Forgács Péter manipulál is, jó értelemben, hozadékot teremt. Amit elvesz, az a konkrét személy neve, arca, helyette a testre irányítja a figyelmet, nem az a fontos, ki van a képen, hanem az, amit megmutat magából, ahogy mutatja magát. Nincs perverzitás, vagy szadomazo. Nincs hőskultusz sem. Forgács Péter nem akar semmit és senkit kirekeszteni ebből a világból. A nemi identitásról beszél, szabadon. Hogy miként is nem lehetett megélni a meztelenség adta identitást és szabadságot. Nincs minden kibeszélve, levegővétellel és levegővétel nélkül sem. A 68-as nemzedék és az utánuk következők sem beszélték ki magukból, milyen is a meztelenség, a rendszerváltás után sem. Forgács Péter kiállítása tehát közbeszéd tárgya lehet. Mit lehet ma és mit nem lehet a meztelenség világából kimondani, megmutatni, elrejteni, megélni. Nem vagyunk és nem is voltunk olyan progresszívek, mint a nyugat-európaiak, nem beszélve az USA-ról. Lemaradtunk, egy lélegzetvétellel biztosan.
Az ismeretlen képek báját nézem, az esetlenséget, ahogy pózolnak a férfiak, a figurák, legyenek akár nők is. Ismert toposz, hogy sosem a férfi „állt” ruhátlanul, hanem a nő. Az aktok világa főként a nők világa volt, Aba Novák Vilmostól kezdve, Kő Pálig bezárólag. A hétköznapi testet látjuk, a kitárulkozást, a védtelenséget. A mulandóságot és esendőséget is, a pillanatot, amely szabaddá teszi az alanyt, a szereplőt. Hol iróniával, hol büszkeséggel telítetten tárják magukat a blende elé. Nincs előzetes betanulás, talán másolás igen. Látjuk a divatot, a divathullámot, hozzánk is elért a 68-as szexuális forradalom. Komikusak is ezek a jelenetek, szándékoltan azok, lelepleződnek a szándékok, a meztelenség lepleződik le. Nem a király lesz meztelen, hanem a szereplő és a néző, a gépet tartó személy is.
Forgács Péter a véletlenségben leledző képekben állandó karaktereket, típusokat, kész, kiforrott jellemeket fedez fel, ill. a véletlen szituációt tipizálja, általánosítja. Ezek a szereplők nevetnek is, kinevetik saját magukat, esetlenségüket. A szabadság nevetését halljuk. Valami szabad, egy tér, egy hely, egy idő. Valójában meztelenek-e ezek a testek, vagy csak azok akarnak lenni? Hol lesz és mikor teljesen védtelen a meztelen test? Érzünk-e megrendültséget valamelyik kép láttán?
A videó előtt kitárulkozó női test látványa megrendítő, hiszen valami születni fog, valaki világra jön majd, és később látni fogja az anyját, önmagát, elrejtve. A formák dominálnak, a csúcsok és domborulatok, árnyasan, tapétásan, ne legyen közvetlen a látvány, távolodjunk el a testtől. Vénuszi dombot látunk, a termékenység jut eszünkbe. Forgács Péter bejárja a terhes női test lankáit, dombjait, mint József Attila az Ódában. Filmje befejező képsorai a pesti háztetőket mutatják, antennákkal. Kapcsolat a világgal, titok és közhely, köztudott világ.
Kölüs Lajos
Megszelídített idő
Kibeszéletlen és feltáratlan a múlt, a rendszerváltás előtti időszak. Beszélünk róla, felidézzük, megidézzük. Mintha egy szellemjárás részesei lennénk. Sajátunk is meg nem is. Privát, rejtett és olykor meg- és letagadott, titkos és titkolt világ. A facebook kirakott, módolt, művi világa arrogáns, celebvilág. Nagyzolós, giccses, olykor esetlen. Mindent mutat, azt is, ami nem lenne mutatható. Saját akaratból, saját akarat ellenére. Szégyentelen és megszégyenítő is.
Forgács Péter keres és talál. Ma ez trend. Elekes Károly, Nemes Csaba és mások is keresnek és találnak, átfestenek, megfestenek, áthúznak, beleírnak a képbe, a fényképbe. Az emlékezet új tereit hozzák létre, és az időt végtelenítik, úgy is mondhatnám, megszelídítik az időt. Nem kötnek senki nyakába hurkot, nem transzportálnak senkit a térbe, valami ismeretlen helyre. Nem szüntetik meg a múltat, nem teszik meg nem történtté a jelenséget, a jelenetet, inkább kihangsúlyozzák, hogy valami megtörtént, le nem tagadhatóan.
A meztelenség mindig tabu volt, talán ma is az. Az ember Achilles-sarka, leginkább itt lehet támadni, a meztelenség okán és milyenségén. Tabukat döntögetünk, számolunk fel. A szabadság jegyében, de mindenkor a személyiség tiszteletét és védelmét szem előtt tartva. Itt nem látunk közszereplőket, maguknak szánták a képeket, önfeledten, majd idővel úgy gondolták, elég, szabaduljunk meg tőlük, mert kompromittálóak lehetnek. A kukába velük. Forgács Péter maszkozta a figurákat, mintha jelmezbálon lennének, farsangon, Velencében. Nem Leni Riefenstahl tömény vizuálerotikáját látjuk, hanem egy valaha volt világ impresszióit. A szabadság titkolt világa, rejtekhelyei, az idő rácsozatlan terei tűnnek fel a képeken. Önfeledt pillanatokra, felejtésekre bukkanhatunk, mert ezeken a képeken nincs rettegés, félelem, egy félelemmel teli kor ellenére sem. Kettős életet látunk, hamisat és az igazit, az elrejtettet és a közhelyeset.
Ma talán túl is pörgetjük a meztelenséget. Miamiban található egy étterem, ahol a nyers halat meztelen testeken tálalják. Erre a „tálalási módra” már szakszó is létezik, a „nyotaimori”, ami egész pontosan a sushi vagy épp a sashimi meztelen testekre történő tálalásának művészetét jelenti. Forgács Péter másként tálal, ízlésesen és finoman csoportosít, a nyolcvanas éveket idézi meg. A test és helyzete motívummá válik, látjuk a képek véletlen összhangját és hasonlóságát. A kiállítás fő üzenete ez, a hasonlóság, a szabadság levegője, a megélt szabadságé, ha az a privát szférában is jelent meg, ott volt rá lehetőség, ott adódott alkalom.
Napló is ez a tárlat, személyes napló, ahogy egy-egy mű megszületik, létrejön, kialakul és megőrződik a kontextusa. A képek hangszereltek, hangjuk van és a hangoknak kiterjedésük. Faltól falig, falon át hatnak. Bárhova is fordulunk, szemünk ugyanazt látja, csak másként. A motívum nem változik, testek és testek, meztelenek. A testek hangot öltenek. A szemérmes, illemtudó feleségek csak sziluettjükkel és tartásukkal inspirálhatták férjeiket. A férfiak pedig gondosan megkülönböztették azokat a vágyaikat, amelyekre az örömlányoknál találtak gyógyírt. A másneműekről nem is szólva. Forgács Péter hatástalanít is, megszünteti a tabukat, felfedi a test ügyetlenségét az adott környezetében, és létrehozza saját látási-értelmezési univerzumát, amelybe a néző is beilleszkedhet. Szem- és testközelből.
