Gáti Oszkár keményen kiosztja a szombathelyi színházi botrány szereplőit

„Hol vagytok, ti régi játszótársak, közületek csak egyet is lássak?

Éveim számát tekintve a 69. -ben vagyok, ez enged keményebben fogalmazni, mint szoktam, és bizony néhányatokkal morális konfliktusba is keveredtem, az érintetteknek nem engedélyezett a dohogás.

Drága Nemzet Színészei, tényleg nem értitek? Fordítva ültök a lovon? Ezzel a titulussal meg kéne tudni címezni egy levelet, nem érzitek, hogy rossz helyre írtátok, azt nem az önkormányzatnak kellett volna küldeni. A kollégáinknál van a kutya elásva, de a rohadás a képviselő testületig ér! Reménykedéssel és kérem szépenezéssel ebben az esetben nem lehet eljutni sehova. Persze értem én: esetleges jövőbeni társatoknak nem lehet a szemébe mondani az igazat, pláne a valódit, hisz akkor hogy ültök majd egy asztalhoz, ami lehet, hogy nem a legalacsonyabb.

A kollégáitoknak, a négyeknek, akik a bizottságban ültek, és nem bírtak kicsikarni magukból egy épkézláb mondatot, ne adj’ isten véleményt, oda-oda kellett volna írni, videóüzenetet küldeni, de nem habos tortást, cukormázast, hanem Erős Pistást.

Kedves Szakmai Bizottság, melyik céh képviseletében ültetek össze? A színészekében, a színi igazgatókéban, dramaturg-, díszlet-, jelmez- vagy valami számunkra ismeretlen egylet nevében, gondolok a bicikliszelep-gyártók, írógépbillentyű-csiszoló, levéltrágya-formázók és kereskedők lelkes csapatára. Mert összeülni összeültetek, de hogy miért, az titok maradt.

A Kossuth-díjas színész úrnak csípte a szemét, hogy egy másik kiemelkedő művész, aki létrehozott ezt-azt, még mindig igazgatni akar, fel akarja nevelni a „gyerekét”? Ő hordta a szíve alatt, megszülte és neveli tíz éve. Még öt év és nagykorú lehet? Vagy el kell venni tőle, mert most gyömöszöli bele a rosszaságot?

Szami! A Kossuth-díjnak nemcsak színészileg kell megfelelni, hanem morálisan is, tükörbe nem csak akkor kell nézni, amikor felragasztjátok a bajuszt és a szemetek alá 100 éves ráncokat festetek, ne adj’ isten parókát húztok a fejetekre.

A minisztériumi puha székes adminisztrátorrá avanzsált színész kollégátoknak – akinek valahogy kényelmetlenné vált a „világot jelentő deszka” és keresett magának egy kényelmes ülőkét -, erkölcsi magaslatról nem lehet beszélnie, igen Ali, ne nézz hátra, jön a farkas, rólad van szó.

A harmadik, Józsi, akinek soha semmilyen szakmai és művészi célja nem tud megvalósulni és eltűnik, vagy már el is tűnt a halhatatlanság ködében. Soha nem fogsz látszani, mert most is csak egy tűnő árny vagy, mint mindannyian, de legalább kaptál egy lehetőséget, hogy dönthess, de nem döntesz.

A negyedikről semmit nem tudok, ez az ő szerencséje, így be kell érnie azzal, hogy saját magát állítja pellengérre és bújik ama vizes lepedő alá, ne aggódjon, előbb-utóbb az is lekerül, és láthatóvá válik az arctalan arc.

Ti lennétek a fénylő csillag, hogy utat mutassatok az eltévedt képviselőknek, akiket az utcán tolongó tömeg választott, bízva a jobb artikulációban, mint amire ő, a nép képes?

Ti azért lettetek delegálva, hogy adjatok egy szakmai ajánlást! Szakmait nem bírtatok, de morálisat sem. Bukta az egész. Véleményformálónak szerződtettek és ti elvállaltátok. 40 éves pályafutásom alatt hallottalak mindannyiótokat keménykedni, okoskodni, kiemelni, bedarálni. És hova jutottatok? Tudjátok, mit csináltatok a hatalmatokkal? Kárt, mérhetetlen kárt, nem fizikait, nem egzisztenciálist, ezeket túl lehet élni, fel lehet állni. Bár nagyon nehéz lesz.

Erkölcsit, érzelmit, lelkit.

Tökéletesen lenulláztatok egy embert, egy társulatot, egy életet, egy művészi hitvallást, ambíciót. Gőgösek vagytok. Gyávák. Lehet, hogy el se olvastátok a pályázatot, nem is kell. Jordán 73 éve a pályázat. De ezt ti leszartátok. Föltettétek, ki-ki a saját fejére a koronát. Ez a ti királyságotok. Kis királyságotok. Még annál is kisebb. Nem szóvicc Józsi. Mérce.

,,Menjetek, készüljetek”!

Kitüntetést, díjat, címet, stallumot lehet kapni, adni és kiérdemelni.

Kétféle ember van: az egyik lehajtja a fejét, mikor fogat mos, nehogy leköpje magát, a másik…

Kedves Dér András, ez az egész miattad íródik. Nagyon tisztellek, hogy ennyi kárba veszett év után a kakukk gúnyáját húzod magadra, mint egy rossz színész, és beülnél a tutiba. Miért akarsz színi direktor lenni, ha egy fuvallattól megfutamodsz, hiszen a színházigazgatás alatt egy vezetőt nem szellők, hanem viharok, orkánok, tájfunok csavarnak, tépnek nap mint nap. Tíz év alatt Jordánt nem sikerült elsöpörni, pedig biztos próbálkoztak. Tudod, miért? Mert volt, van hite, ereje, fantáziája, és mert többen szerették, mint nem.

Állni kell a sarat! Aki az első kanyarban megfutamodik, az nem alkalmas színházvezetőnek, másnak se. Visszalépni azért, mert kitudódott a koncepciód? Jaj, ne! Ha egy nőt meg akarsz hódítani, kevés megoldani a nyakkendőd, levenni a zakód stb., a belső izzásoddal is elő kell jönni, sőt jobb, ha azzal kezded, nagyobb az esély, hogy szóba áll veled. Persze, ha csak megdumáltak, az egészen más. Rosszabb.

Egész mostanáig nem akartál igazgatni, ki hitette el veled, hogy értesz hozzá? Erőt, kitartást nem kaptál, csak egy bizonytalan bizonyosságot. Becsaptad őket, pedig bíztak benned, Te voltál számukra a nagy ígéret, rád egy egész gyilkos koncepciót építettek, és Te a kölcsön kardodat az árokpartra hajítod, vértelenül, ahol bárki megtalálhatja? Dobtad volna vissza azoknak, akik elküldtek ebbe a számodra eleve vesztes csatába. Pályázatod legizgalmasabb bekezdése lehetett volna.

Elgondolkoztál azon, hogy ha nem lépsz vissza, ma igazgató vagy? Ott álltál az Ígéret Földjének (vagy Tündérország) kapujában. Válaszd, amelyik tetszik. Kétségtelen: nehéz a bejutás. Mózesnek nem sikerült, Neked se – igaz, Te nem vagy Mózes. János vitéznek igen, mert legyőzte a fenevadakat. Neked csak egyet kellett volna, saját lelkiismeretedet, de eldobtad a kardot.

Ez így paccs, mondaná Kamilka (Feleki), gondolom, belátod.

Egyébként, most komolyan, mit kezdenél egy tízéves gyerekkel, aki nem ismeri a hangod, nem látott még soha, még csak meg sem simogattad a fejét, arcocskáját, feltehetőleg nem is fogod. Annyit tud rólad, hogy elüldözted a szülőjét, apját, anyját, testvéreit. Kénytelen leszel mindenkit eltávolítani a közelből, akik szerették, akiket szeretett.

És ez az igazi paccs.

Melyiket választod?

Az önkormányzati két és fél órás ülésről – volt szerencsém végignézni – nem írok véleményt, meghagyom a színikritikusoknak. Csak csendben megjegyzem, jó volt, színház volt, igazi vásári komédia, és egyben komoly királydráma. Felvonultak a különböző műfajok összes szereplői, az intrikus, a rezonőr, a drámai szende, a hős, a naiva, a bolond, a király, a szolga, a gyilkos, a hóhér. A szép magyar beszéd nem mindenkinek sikerült. Nem volt szubrett és táncos komikus. Nem dallott senki. Sajnálom. Nélkülük koldus a Teátrum.

Tartok tőle, mi is szegényebbek leszünk egy Színházzal!

2017. 03. 04.
A Jegypénztáros”