Az Élet és Irodalom új számát rövid részletekkel ajánljuk.
FEUILLETON
Milbacher Róbert: Arany-metszés
Kétszáz éve született Arany János
„Talán nem túlzás azt állítani, hogy Arany monumentummá, érinthetetlen bálvánnyá válása mindmáig az egyik legfeltűnőbb és legalapvetőbb eleme a személyhez és az életműhöz való viszonyunk szerkezetének. Arany intézménnyé merevítésén („megszoborításán”) különféle időszakokban sokan és sokféleképpen dolgoztak időt és fáradságot nem kímélve. Már 1859-es Pestre költöztetése is egy nagyszabású terv jegyében, egyfajta kulturális, irodalmi centrum létrehozásának céljából történt, mégpedig annak a Csengery Antalnak a vezérletével és koordinálásával, aki a kor meghatározó kultúrpolitikusaként a Deák körüli értelmiségi holdudvar megteremtésén fáradozott. Arany halála után a róla való emlékezés kisajátítása és monopolizálása nevében a nagyhatalmú Gyulai Pál és a kiváló irodalomtudós és szintén személyes barát, Szász Károly emlékbeszédei teremtik meg azt a koordinátarendszert, amelynek tengelyein belül az Aranyról szóló legitim beszéd egyáltalában lehetséges. Ehhez járult még, nem utolsó sorban, Arany fiának, Arany Lászlónak az életmű (hátrahagyott szövegek, levelek stb.) közzététele során elvégzett, „kegyeletes” szöveggondozói munkája, aminek folyományaként az apa és ezzel együtt a nemzet költőjének image-ével súrlódásmentesen összeegyeztethető szövegkorpusz létrejött. Arany László azonban nem csupán a kánoni és az apokrif szövegeket jelölte ki az Arany János hátrahagyott iratai és levelezése köteteiben, hanem a levelezésben elvégzett cenzurális beavatkozása révén Arany személyiségének, alakjának is meghatározó formálójává vált.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Visy Beatrix: Igekötő vagy tenyészhím
Németh Zoltán Állati férj című verseskötetéről
„Németh Zoltán az emberi idegenségtapasztalatnak egy újabb formáját, változatát alkotta meg az Állati férjben. Az egész emberi nem, ember(i)ség földi létezésben, világrendben betöltött helyére, tevékenységére, szerepére, sőt evolúciós pozíciójára kérdez rá. Csak mondjuk jóval radikálisabban, mint Swift jehui (vagy egyéb állatságok), mert mindezt a másik fajra való vágyként, szerelemként, a nézőpont markáns áthelyezésével jeleníti meg.”
ÉS-KVARTETT
Bencsik Orsolya Több élet című kisregényéről beszélgetett Károlyi Csaba Bárány Tiborral, Rácz Péterrel és Zelei Dáviddal 2017. február 22-én az Írók Boltjában. Részlet a beszélgetésből:
Zelei Dávid: „(…) Az első 3-4 oldalt legalább ötször el kellett olvasnom, hogy ezt a határhelyzetet megpróbáljam átlátni, ami itt animalitás és humanitás, ember és állat, ember és disznó közt billeg. A kiábrándító a dologban az, hogy akárhogy is mantrázza a kritika, ez önmagában nem mágikus realizmus. Több utalás van a regényben, amit össze lehet kötni a Száz év magánnyal, de jelezném, García Márquez műve sem minden sorában mágikus realista. Ezt a bizonytalan léthelyzetet állat és ember között például nem tudnám realizmusként leírni, pont azért, mert a realizmus valaminek a bizonyossága. Csak ugye azért hívjuk a jelenséget mágikus realizmusnak, mert a mi európai szemünkkel az ábrázolt valóság nem tűnik reálisnak, miközben az adott kontextusban nagyon is valószerű. Tehát én nem gondolnám, hogy ez mágikus realista regény lenne. De ez nem baj. Ettől még mindig lehetne jó. Én Bolaño hatását sem csíptem el, bár Bencsik a szó szoros értelmében zsigeribb realizmust művel, mint a chilei író: a belekkel való foglalkozás, a szarban tapicskolás irodalmát jobban megvalósítja, mint a mágikusságot, és van egy szinte szó szerinti idézet a Vad nyomozókból is (…).”
VERS
A szám versrovata Dargay Emília versei mellett Arany János születésének 200. évfordulójára emlékezik. Kovács András Ferenc Arany verscímei és Arisztophanész-fordításainak címei felhasználásával írt hexameteres emlékező verset (a huszonhét verssorban mindössze huszonhárom, KAF-tól származó szó van), Mohai V. Lajos pedig az öreg Arany János szellemében írt négysoros Arany-parafrázisokat. Álljon itt ezek közül az egyik:
Volt-vágyaimról
(Arany a Margit-szigeten)
Ha nem kötne böjthöz élet utolja,
Volt-vágyaim még az eget beszegnék.
Híja se lenne; kedvem dobra ütném,
S Árkádiából nagy dolgokat szülnék.
PRÓZA
A héten Sántha József és Szvoren Edina prózája mellett Kácsor Zsolt tárcája olvasható. Alább részletet adunk Szvoren Edina: Ez már megvolt, ez már megesett című novellájából:
„Most nem csak hogy a munkatársam székén nem ült senki, de az asztaláról szőrön-szálon eltűntek a felpántlikázott mappák, a Velencés-naptár meg az olló, aminek a foglalata repedt. Minduntalan becsípi a bőrt, ha az ember rosszul veszi kézbe, és csak metélne meg metélne – a munkatársam legalábbis ezt szokta mondani. Kérdeztem a többieket, hogy mit tudnak róla, ők pedig megnyugtattak, hogy nem rúghatták ki, hiszen nincs két hónapja, hogy fizetésemelést kapott. Négyen vagyunk ebben a tengerimalac-tenyésztésre sem alkalmas aprócska szobában. Így mondjuk, így beszélünk a helyről, ahol dolgozunk. Hiába mutattam nekik az üres asztalt a tengerimalac-tenyésztésre sem alkalmas apró szobában, hiába mondtam, hogy se mappák, se Velencés-naptár, se semmiféle olló, ők kitartottak amellett, hogy a munkatársunk nem eltűnt, hanem nincsen ott. Megfigyeltem, hogy míg ők úgy fogalmaznak, ott, én inkább azt mondom, hogy itt. Mintha nem ugyanonnan néznénk az irodaház dolgait.
Nekifogtam a munkámnak teátrálisan. Azazhogy folytattam, amit előző nap félbe kellett hagynom. Néha nem tudom, mi a különbség, néha pedig nagyon is tudom, hogy folytatom-e vagy inkább nekifogok. Megfordítottam a papírkosarat, de előtte az eltűnt vagy csak nem itt lévő munkatársunk szemetes kosarába öntöttem belőle a szemetet. Az ő kosara sem volt teljesen üres. A fenekén számsorokkal teleírt fecnik, az ébren tartó keksz kék csomagolópapírja meg egy gyenge kézzel összegyűrt zsebkendő. Minduntalan ezt csinálom: kiürítem és felfordítom a papírkosaramat, mert így másolás közben fölpolcolhatom a lábam. Van, aki behozott egy sámlit, a kényelmi gondjait így oldja meg. Van pedig, aki a nyomtatón nyugtatja a lábát, aztán mikor nyomtatnia kell, azt mondja szándékosan vagy direkt, hogy nyomtatok a nyugtatón. Megadjuk a módját, ha végre munkához látunk.”
FILM
Grecsó Krisztián: Erika néni
A kritika Deák Kristóf Oscar-díjas Mindenki című kisfilmjéről szól:
„Erika néni minden magyar iskola büszkesége lenne ma, és lesz ezután is, holnap és holnap után, mert ilyen a rendszer, erre épül, a hazugságra, kivagyiságra, az eliteskedésre. (…) Az Erika nénik országában mindig a lényeg sikkad el, hogy szeretni kell szavalni, énekelni, hogy ez a lélek gyönyöre. Felénk nincs derékhad, tömegsport, kórusélet, kicsit hamis tűzoltózenekar, nálunk elit van és nyomor, ezt szeretjük, ehhez értünk, és egy kicsit erről beszél a Mindenki. Nem nagyon, de ha akarja a néző, ezt is látja.”
ZENE
Végső Zoltán: Titok
Részlet a Snétberger Ferenc Trió & Nils Petter Molvær koncertjéről szóló kritikából:
„Amikor magyar jazzről esik szó, Snétberger lemezeit nyugodtan meg lehet mutatni bárkinek, mert ugyanaz a lélek mélyére hatoló érzés kerít hatalmába, mint Bartók zenéjét hallgatva. Belülről jön, az elválaszthatatlan kulturális kötődések a félreismerhetetlen hangzásvilágban testesülnek meg, és a szintó-roma származásig visszanyúló szálakkal körbefont zenei egység fájdalmas szépséggel árulkodik arról, kik is vagyunk mi itt Európa közepén.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
