Hosszú, türelemmel viselt betegség után, 58 éves korában hunyt el Wernitzer Júlia irodalomtörténész – adta hírül a Litera irodalmi portál. A hírt barátok jelentették be a Facebookon, s ezt később megerősítette a Digitális Irodalmi Akadémia pénteki bejegyzése is, amely szintén rá emlékezik.
Wernitzer 1959-ben született Szolnokon. 1983-ban és 1984-ben végzett az ELTE magyar, népművelés és esztétika szakán. 1984 és 1997 között Bécsben élt, a Kelet-Európa-dokumentációt vezette a bécsi Literaturhausban.
1998-tól a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos főmunkatársa, 2006-tól főigazgató-helyettese.
PhD-t 1991-ben szerzett Bécsben, amelynek témája: Die Kunst des Kombinierens – Form und Funktion der Zitate in der Prosa Péter Esterházys (A kombinálás művészete. Az idézet formája és funkciója Esterházy Péter prózájában). A disszertáció magyar nyelven 1994-ben a Jelenkor Kiadónál jelent meg Idézetvilág, avagy Esterházy Péter, a Don Quijote szerzője címmel.
Kortárs irodalommal foglalkozott, könyvei, tanulmányai magyar és német nyelven jelentek meg. Tanulmányozta Ottlik Géza, Örley István, Esterházy Péter, Nádas Péter és Földényi F. László, Kertész Imre műveit és munkásságát, de írt mások mellett Balassa Péterről, Konrád Györgyről, Parti Nagy Lajosról, Sándor Ivánról, Eörsi Istvánról, Pályi Andrásról, Tar Sándorról. Fordított is, németre Tandori Dezső és Eörsi István egy-egy művét, magyarra Karl-Markus Gauss, Dalos György, Herta Müller, Ilma Rakusa műveit.
Az Esterházy műveiről szóló Idézetvilág szerzőjeként is ismert irodalomtörténész alapította a Pimmediát is, s itt kortárs írók – mások mellett Esterházy Péter, Garaczi László, Háy János, Kemény István, Kukorelly Endre, Márton László, Németh Gábor, Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa, Sándor Iván, Tandori Dezső és Závada Pál – életrajzát, műveinek listáját, bibliográfiáját és felolvasásait szerkesztette, állította össze.
Petőfi jóslata (ahogy megvalósult) Iroda lom, és önismerethez!
Petőfi jóslata nagyon „bejött”! „Ha a nép uralkodni fog az irodalomban, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék!” Írta Arany Jánosnak a Toldi születésekor! Mára beteljesült! Csak nem szereplőként, hanem az „alkotókként” irodalmat „hamisítók” uralkodnak az irodalomban, politikában!
. Annak, hogy ‘á sok szellemi erővel rendelkező zsidóság az irodalom terén csak reklám-silányságokat tudott termelni: nem csak racionalizmusa az oka. Racionális volt a római is, irodalma mégis világképletté lett. Legfőbb oka éppen az, hogy a zsidó írók mindenütt hazug alapra: más faj pszichéjébe, vagy egy gyökértelen „nemzetközi” ideológiába, hamis elvonásokra helyezkednek.
Minden egészséges faj magának épít jövőt, és amelyik faj hagyja, hogy egy másik faj életépítésének eszközéül használja fel, megérdemli az elpusztulást. De milyen propagandamunkát végez ezen a téren a magyar intelligencia: a magyar arisztokrácia és a magyar középosztály? Szabó Dezső
Kosztolányi: A Nyugatban. a cikksorozat hét része a magyar és a zsidó szerzőket állítja szembe egymással, következetesen kihagyva az utóbbiak névsorából a szerző legkedvesebb zsidó barátait (többet között Karinthy Frigyest vagy Füst Milánt). A Függelékben közölt szöveg együttes tézise ugyanis az, hogy a fiatal írók nem tudnak érvényesülni, mert a zsidó irodalom elnyomja a magyart. Ennek kapcsán a következő összeesküvés képét vázolja fel: „A Petőfi, Vörösmarty, Arany, Jókai és Mikszáth lelkéből táplálkozó irodalom addig fel nem támadhat, bimbózó magyar tehetségek addig ki nem virágozhatnak, amíg a kábultságból felrázott ország nem érti, hogy itt igenis, a faji össze tartásban megedzett írók, kiadók, színház igazgatók és színházi ügynökségek jól megszervezett szövetkezetéről van szó!” Ennek a konspirációs teóriának a kifejtésében Kosztolányi Dezső szerkesztőként és nevét nem vállaló újságíróként is részt vett. –
„írók, politikusok, mindenfajta újságok riporterei, röviden irodalmi ügynökök úgy a szocialista mozgalomban, a fenekük pedig a német sajtón ül. Minden újságon rajta tartják a kezüket, és elképzelheted, hogy milyen émelyítő az, az irodalom, amit ez eredményez.” Ez az egész tabuval védett világ, Michael Bakunyin.
Liszt Ferenc, 1811-1886, (már, vagy még? Tudta!) Die Israeliten A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja. A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul.”
„Birtokba vették a szépirodalom és az újságírás terét. Mint sáskasereg rohanták meg a sajtót, hatalmukba kerítették az időszaki iratokat, magukhoz ragadták a gondolatok vezérlését, s meg fészkelni látszották magukat a közvélemény-árulásban. (…) A zsidók a művészetet is ápolták, hogy azt legtávolabb teréig hatalmukba kerítsék… Ők sohasem tudták azt, miképp termett a művészet inspirációk által Az izraeliták új dallamokat nem tudtak feltalálni, mert ők sohasem a maguk érzelmeit dalolták… Ők sem építészetet, sem zenét nem teremtettek. Ők sem dalokat, sem költeményeket nem hoztak létre, amelyeket mint nemzetieket lehetne tekinteni. Ők csak utánoztak másokat. (…) A bölcsészet azt képzelte magában, hogy az egyenlőség, testvériség a zsidógyűlöletet le fegyverzi, hogy a zsidó megszűnik zsidó lenni, hogy franciává, németté, olasszá legyen. Ezek egyike sem lett. A bölcsészeti filantrópia a vaknak naivságával bír. A héberek, akiknek ősei nem évszázadok szerint, hanem évezredek szerint számítanak, nem alázták meg magukat annyira, hogy franciákká, németekké, olaszokká legyenek. Izrael fiai maradtak ők, s ez a tény egy problémává lett, egy oly nép ez, amely mindig készen van az egyesek, a kormányok gonosz ösztöneit kizsákmányolni, azokéit, akik engedelmeskednek, s azokéit, akik parancsolnak. A törvényhozók, akik nem hisznek a pszichologikus tényekben, amelyeket számba venniük kell – azt gondolták, hogy az európai állam polgáraivá lett zsidó megszűnik a középkori uzsora, a családiaknak pestise, az ellenséges tábor kéme, a népnek magát folyton teleszítt vámpírja, minden kereskedelmi ág monopolizálója, a háborúknak láthatatlan rugója s bíró a békében lenni”