Már-már mesébe, vagy színpadra illő történet: a kisgyerek egy csodálatos szecessziós palotában nő fel, aztán a tanulóévek után visszatér szülővárosába, ahol a kicsinosított palotában jó nevű művészeti projektet irányít.
Második ciklusára készül a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. igazgatója. A társaság működteti a tíz éve felújított Reök-palotában lévő Regionális Összművészeti Központot is. Az impozáns épület életét és a fesztivált öt éve irányító Herczeg Tamás első ciklusa szeptember 15-én jár le.
Hároméves voltam, amikor a szüleim a nagymamával és velem ideköltöztek a Reök-palotába. Akkor itt bérlakások voltak, egy őrületesen nagy lakás volt, 190 négyzetméteres volt a mi társbérletünk. A mostani Reök-szalonnak nevezett sarokszoba volt a szüleim nappalija és a Kölcsey utcai front felé volt a lakás. Szóval itt nőttem föl, s amikor a felújításkor felmerült, hogy a szegedi szabadtéri kapja meg a működtetést, akkor komoly helyzeti előny volt az, hogy a kéménybekötésektől kezdve a pincéig tudtam, mit merre kell keresni. Nem idegenként bolyongtam itt.
Amikor innen elköltöztünk, és tudni lehetett, hogy ez a ház üres lesz, már akkor arra gondoltunk, mi lenne ha szobaszínházat csinálnánk itt. Ez akkor nem valósult meg, de aztán amikor a palotát Szeged város az egykori lakóépületet közfunkciót szánva felújíttatta, akkor én a szabadtéri akkori igazgatója kérésére boldogan jöttem haza.
A Szabadtéri egykor és ma is határozott népszínházi arculattal működik. A REÖK-palota karakterét pedig erős kortárs képzőművészeti bemutatók és független színházi kísérletek adják. Magyarországon ritka az ilyen együttállás.
Nagyon határozott vonzódásom van a független színházi szcéna és a kortárs művészetek felé. Amikor tíz évvel ezelőtt a Szegedi Szabadtéri székhelyként és üzemeltetésre megkapta a Reök-palotát, lehetőség nyílt a progresszív kortárs kultúrát behozni. Így kerültek ide az egykori Krétakör előadásai, a Maladype Színház és a Füge produkciói. Tavaly pedig lehetőség nyílt egy önálló pince, egy 70 fős stúdiótér kialakítására az épületben.
Ez az, ami azt az egyensúlyt teremti meg, hogy a Szabadtéri népszínházi kínálata mellett, amely egyébként műfaji kínálat tekintetében önmagában igen színes, kortárs és független művészeti kínálaton, színházi előadásokon, kiállításokon is dolgozhatunk.
Úgy tudjuk, az igazgatóskodás előtt a színpadon is láthattuk önt.
Már középiskolás koromban operaénekes akartam lenni. Zeneiskolába jártam és magántanárokhoz énekórákra. Aztán egy évadon át a Jézus Krisztus Szupersztárba ugorhattam bele Kajafásként. De megbizonyosodtam róla, hogy nem a színpadon van a helyem: az a katarzis, extázis vagy őrület nem volt meg a színpadon állva.
Nem volt meg az a művészi invenció, ami pluszt adhat egy előadáshoz. Amikor ezzel szembesültem, fölmentettem magam e vágy alól és azóta is klassz befogadó vagyok, nagyon élvezem, ha nézhetem. A katarzist pedig ma már a kulturális menedzseri munkában van lehetőségem megélni.
Ha létezett a kulturális marketingnek hazai előzménye, akkor az éppen a Szegedi Szabadtéri Játékoknál volt meg már az 1970-es, 80-as években is.
A szocializmusban olyan páratlan kommunikációs erőforrás volt a szabadtéri alatt, amit ma már nem tudnánk elérni: A Pick-szalámit fesztiválszalámiként árulták, a pécsi dohánygyár Sopianae cigarettája fesztiválcigarettaként jelent meg.
Valami olyan szakmát kerestem, keresek a színházban, ami talán még nincs, ám kialakításra vár. Az én generációm az első, amely kulturális menedzserként marketinggel is foglalkozott. Előtte nem voltak nagy színházi kampányok, egyáltalán kulturális kampányok. Valahol a Monet és barátai című kiállításnál Baán László igazgatás alatt indult el ez. Akkortól kezdett el szakmává válni a kulturális marketing. Azt remélem, hogy előbb-utóbb a művészeti egyetemi képzési rendszerben is létrejön egy igazi kulturális menedzseri – kreatív produceri képzés – nevezzük ezt most így.
Mikor találkozott először a Dóm téri játékokkal?
A Jézus Krisztus Szupersztár volt az első, amit láttam. A Szupersztár volt az első világhírű darab a Dóm téren. Itt kezdődött a magyar musicaljátszásnak egy új és azóta töretlen korszaka. A következő években jött a Nyomorultak, a Miss Saigon, az Ének az esőben…
Szikora János színpadra állította a Jézus Krisztus szupersztárt, amiben nekem legnagyobb személyes élmény Gregor József volt Kajafásként.
Mondhatom, hogy én az ő hangján, személyén keresztül szerettem bele az operába, és ennek hatására gyerekkoromtól a szegedi színház szinte valamennyi opera-előadásában statisztáltam.
A prózával csak évekkel később kötöttem szövetséget, amikor Szikora Zsótér Sándorral és Telihay Péterrel jött Szegedre.
A szegedi szabadtéri statisztikái most olyan impozánsak, hogy azokon már szinte nem lehet javítani. Akkor merre tovább?
A továbblépés irányát 2013-ban meghatározta a székesegyház felújítása. Ennek úgy kellet nekifutni, hogy a korábbi színpad nem volt alkalmas arra, hogy egyáltalán felépítsük az új helyzetben, megszűntek az öltözőink, kiszolgáló helyiségeink. Emiatt a teljes színpadtechnikát mobil eszközökre cseréltük. Művészeti szempontból is jelentős változások történtek. Felismerve, hogy a Szabadtéri legfőbb erénye nem az akusztikai adottsága, Harangozó Gyula művészeti igazgatóval nem erre helyeztük a hangsúlyt, hanem a nagyszínpadi adottságokat kihasználva a show felé indultunk.
Azt mondtuk, hogy a legtöbb energiát az operába tesszük, és ha kell, akár műfajidegen világsztárokat hozunk Szegedre, hogy becsábítsuk a közönséget. Hogy azoknak is megmutassuk, milyen fontos és jó ez, akik maguktól nem jönnének el. Azoknak, akik esetleg csak Depardieu miatt jöttek el, vagy ezért mert egy hatalmas jégpályát varázsolunk a szegedi nyárba, vagy mert a leghíresebb magyar divattervező álmodja meg a báli kép ruháit. Emellett a próza megerősítése volt a másik célkitűzésünk.
Idén már három estével mertünk tervezni a prózai bemutatónk kapcsán. Büszkék vagyunk rá, hogy ez lesz a harmadik év, hogy Shakespeare-t tudunk játszani a Dóm téren.
A legfontosabb az volt, hogy a Szegedi Szabadtéri némileg megtorpant lendületét 2012-től minden egyes évben fölfelé húzzuk, növeljük a látogatottságot és az árbevételt.
A művészeti igazgatóval úgy hisszük, hogy amit közösen kigondoltunk, abban még van annyi, hogy Szeged és a Szabadtéri javára fordítsuk. Arra készülök, hogy még egy ciklust kitöltsek a Játékok élén. Ennek az időszaknak egy nagy kihívása az lehet, hogy megtalálom-e azt a személyt, aki ezt – esetleg belülről – átveheti. Nem hiszek abban, hogy egy helyen túl sokáig lehet eredményesen dolgozni, úgy gondolom, 10 év egy ekkora intézmény élén elégséges ahhoz, hogy az ember még ne égjen ki. Nem gondolom azt, hogy innen kell nyugdíjba mennem.
Herczeg Tamás
Alapdiplomáját 2004-ben pedagógiából szerezte a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karán. Az SZTE Bölcsészettudományi Karon indított képzésen 2004-ben kulturális menedzser képesítést szerzett. 2009-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen drámapedagógusként végzett. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színházi karának doktori iskolájában 2012-ben Magna cum Laude minősítéssel védte disszertációját, amivel doktori fokozatot szerzett.
Munkahelyei
Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztiválszervező Nonprofit Kft. igazgató (2013 -), igazgatóhelyettes és REÖK igazgató (2006–2011)
Thália Színház Nonprofit Kft. operatív igazgató (2012–2013)
Magyar Állami Operaház mb. stratégiai igazgató- kulturális menedzser (2011–2012), kommunikációs- és marketingigazgató (2005–2006)
Budapesti Operettszínház, marketingigazgató (2001–2005)
Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok, marketing ügyvezető (2000)
