A kormányzó palotája, (Indiai-angol film), Angolul: Viceroy`s House, Rendezte: Gurider Chadha, (2016), Berlinale 2017 február 9-19.
Írta: Ferber Katalin
A film akár a közeledő évfordulóra is készülhetett: augusztusban lesz hetven éve, hogy India elnyerte függetlenségét háromszáz év gyarmati uralom után.
A film igazi érdekessége, melyet mi, nézők csak az utolsó percben tudunk meg, hogy a rendezőnő, Gurinder Chadha, megpróbálta a csaknem lehetetlent. Saját nagyszülei történetét vitte filmvászonra arról az időszakról, amikor India egyszerre nyerte el függetlenségét és veszítette el a ma is Pakisztánhoz tartozó területeit.
Történelmi drámaként is nézhetnénk a filmet. Talán ez azért nem sikerült maradéktalanul, mert két órába sűrítve nagyon nehéz elmondani az egyének tragédiáit és örömeit, az angol kormány és kirendelt képviselője, India utolsó kormányzója, Lord Louis Mountbatten hősies próbálkozásait, valamint a „magas politikát”, a nyilvánosság számára máig nagyrészt ismeretlen szempontokat, melyek India területi megcsonkításához és a pakisztáni-indiai határvidék fegyveres konfliktusaihoz vezettek. (Lásd a kasmíri rendszeres fegyveres támadásokat a határ mindkét oldalán.)
A rendezőnő mégis megkísérelte a csaknem lehetetlent, emléket állított nagyszüleinek, megölt rokonainak, s mindazoknak, akik vallási meggyőződésük miatt, vagy épp félelmükben Pakisztánba menekültek. Ugyanez igaz mindazokra, akik Pakisztánból menekültek Indiába. A függetlenség megteremtése akár örömteljes is lehetett volna, de a néző gyorsan megérti, hogy ez nem így történt.
A történészek tudják, hogy a vágyott egyéni szabadságnak és egy ország függetlenségének szinte mindig rettenetes ára van.
A film az új, kinevezett kormányzó (angol elnevezése alkirály) és felesége érkezésével kezdődik. A háromszáz szobás palota, melynek fenntartását több ezer helybeli szolga biztosítja, elképesztő pompájával, lenyűgöző pazarlásával bepillantást enged mindabba, amelyet a brit korona ékköve jelentett az indiaiaknak és az odarendelt angol arisztokráciának.
A kormányzó feladata India függetlenné válásának előkészítése, melyről gyorsan kiderül, hogy borzalmas emberáldozatokkal járó feladat. Feleségével együtt „reformokat” próbálnak bevezetni, hiszen ők felvilágosult angolok: a nagyságos asszony tájékozódik a környékbeli lakosok mindennapi életéről, gyermekük lelkesen oktatja az angol ábécére a nyomortelep gyerekeit, próbálják megszokni és elviselni a „körülményeket”, egyszóval kötelességeiket végzik. Jószándékú, erkölcsös emberek, legalábbis a filmrendező szerint.
A kormányzó tárgyal Mahatma Gandhival és Jawaharlal Nehruval, a háromszáz millió hindu képviselőivel, s leül Mohammed Ali Jinnah-val, az indiai muszlimok képviselőjével is. Amint a tárgyalások híre kiszivárog, országszerte gyilkos vallásháború tör ki a hinduk és a muszlimok között.
Ennek személyes illusztrálására szolgál a filmben két fiatal szerelme, a hindu férfi Jeet, s a muszlim Aalia vonzalma. (Ők a filmrendező nagyszülei.) Mindketten a kormányzói palotában szolgálnak.
Az országszerte kirobbanó tüntetések, lincselések, gyújtogatások egyaránt siettetik a függetlenség mielőbbi megteremtését. Gandhi csak legyint, amikor a vallási ellentétekről van szó, Nehru meggyőződése, hogy a függetlenség a vallási ellentéteket automatikusan megszünteti, míg Jinnah szorgalmazza a muszlimlakta indiai területek Pakisztánhoz történő csatolását.
A szerelmeseket e vallásháború szétválasztja, úgy tűnik, véglegesen. A lány megvakult apjával és régi (gyermekkori) kérőjével Pakisztánba indul, a fiatal férfi Jeet a palotában marad mindaddig, amíg nem kap hírt arról, hogy az ő családja is áldozatául esett az értelmetlen gyilkolásnak.
Az idő sürget, s Mountbatten szakértők közreműködésével elkészíti a független India új térképét. Ekkor derül ki, hogy 1945 májusában néhány nappal a hitleri Németország legyőzése után Winston Churchill már elkészíttette az indiai határok átrajzolását.
Nem azért harcoltunk a hitleri Németország ellen, hogy most a Szovjetunió ölébe pottyanjon a számunkra létfontosságú olajkitermelő helyek bármelyike
– mondja a volt kormányzó Mountbattennek. Vagyis az utolsó kormányzó mindössze eszköz az angol kormány és parlament kezében ahhoz, hogy végrehajtassák vele mindazt, amiről már két évvel korábban végleges döntés született. A bit gyarmatbirodalom nagy része ugyan szétesett, de az angol óriáscégek, így a British Petrol (BP, ahogy a benzikutaknál látjuk minden nap) ragaszkodik a már korábban megszerzett olajmezőkhöz, s elemi érdeke, hogy ahhoz a nagyhatalommá vált Szovjetunió ne férhessen hozzá. Természetesen, mint minden asztalon készült térkép, ez épp úgy igazságtalan, kegyetlen és emberi életeket semmibe vevő, mint a trianoni kastélyban meghúzott új határvonalak. Ez azonban a térkép elkészítőinek soha nem volt szempontja, mert nem ezzel bízták meg őket.
Több mint egymillió áldozata volt a határok megváltoztatása előtt és után a vallási összetűzéseknek, milliók váltak menekültté Indiában épp úgy, mint Pakisztánban.
A Mountbatten-terv bekerült a történelemkönyvekbe, India utolsó brit kormányzója pedig lord lett.
A fiatal pár másfél év után újra találkozik. Kiderül, hogy a vonat, mely Lahoréba tartott a lány apjával és vőlegényével együtt, megsemmisült, s ő, valamint néhány ember élte csak túl a támadást. Nehezen, de sikerül a lánynak visszamennie Új-Delhibe, s ott megtalálja szerelmét, Jeet-et, aki akkor már a Pakisztánból menekült hinduk menekülttáborában dolgozik.
Egy laikus számára e film rendkívül érdekes képet tár fel az egykori angol gyarmatbirodalom ékkövéről Indiáról, s az angol kormányzati megfontolásokról. Sok korabeli felvétel győzi meg a nézőt arról a magabiztos hatalmi szemléletről, mely Indiát három évszázadon át az Egyesült Brit Királyság legfontosabb pénzügyi és gazdasági területévé tette.
Azt hiszem, nem szükséges részletezni, milyen árat fizet ezért ma is az 1947 augusztusában függetlenné vált India. S akkor Pakisztánról még nem esett szó.
A film első képe egy idézet:
A történelmet mindig a győztesek írják.
