Nóra megbotránkoztatta a korabeli publikumot

Karácsony Katonáéknál

Karácsonyi szeret, nem szeret, szeret, nem szeret – nem szeret. Nóra elhagyja férjét és gyerekeit. Már nem szereti életét a babaházban. A házban, ahol a színlelést mindenki – még a gyerekek is – mesterfokon űzik. Nem vidám az ünnepekre hangolódás Ibsen Nórája bemutatóján a Katonában.

Az előadás ingadozik múlt és jelen között. Csakúgy, mint a nagypolgári és kispolgári miliő között. A bizonytalan időmeghatározás kevésbé zavaró, mint az, hogy ha az eredeti fényűző környezetet nem is akarják visszaadni, ugyanakkor nem sikerül más autentikussal helyettesíteni. A berendezés se nem pompás, se nem dizájnos – olyan semmilyen. A karácsonyfa azonban impozáns és gurulós, ide-oda tologatják, igyekeznek közelebb hozni a fát a kívánt hangulathoz.

A kezdés szépen kidolgozott: ritmusba olvadó, kihangosított szövegek hangzanak el a színészektől, a címszereplő vezényletével. Nem is annyira a mondanivaló tűnik lényegesnek, mint a ritmikus hangzás. Érezni a sodrást, a közönség máris bevonódik a történetbe – egész sokáig. De nem tart ki végig, mintha idejekorán elfogyott volna a szusz – hiába nincs szünet, az előadás így is két részre különíthető.

Helmernét, alias Nórát Ónodi Eszter kimérten, előkelően játssza. A zárkózott nő lelki átalakulása fokozatosan, látványosan megy végbe, hogy aztán férjét szemrebbenés nélkül hagyja el. Helmer Fekete Ernő, Krogstad Keresztes Tamás, mindketten ismerik az Ibsen-karakterek lelki alkatát. A halálosan beteg, Nórába szerelmes Rank doktort Kocsis Gergely formálja meg, igen jól. Pelsőczy Réka a tőle megszokott intellektussal, kissé maszkulin stílusban alakítja Kristine-t, Nóra rég nem látott jóbarátnőjét. Tetszik, ahogy alájátszik Nórának, törekszik minél jobban kiemelni a kontrasztot kettejük életminősége között, kvázi királylányként tekint rá.

A sztori szerint Nóra megvallja Kristine-nek, hogy a „minden rendben” csak látszat, titokban kölcsönt vett fel Krogstadtól férje adósságának kifizetésére. Évek óta törleszt, munkát vállal és spórol. A helyzet érdekessége, hogy Helmer bankigazgató annál a cégnél, ahol Krogstadot ügyvédi posztjából éppen kipenderítenék. Ráadásul Helmerné ajánlásával került a pozícióba, akinek most zsarolással ismételten a segítségét kéri, különben kitálal a kölcsönről, meg az okirathamisításról, melyet az asszony a férje nevében elkövetett. Közben megy a színjáték, felek igyekeznek nem kimutatni érzéseiket, a bankigazgató férj mit sem sejt, a feleség hamis nyugalommal készül a közelgő karácsonyi bálra. Ám megérkezik a felmondólevél, az ügyvéd megírja a történteket Helmernek, aki teljesen kiakad, kifakad felesége ellen. Közli vele, hogy vége köztük, bár a látszatot továbbra is fenntartják majd. Ezentúl merő képmutatás lesz az életük, mintha eddig nem az lett volna amúgy is. Kristine azonban, aki annak idején negligálta az ügyvéd közeledését, már hajlandó lenne, rábeszéli a férfit, hogy vonja vissza az adóslevelet. Ezzel akár helyre is állhatna a családi béke, Helmer „megbocsát”, de Nóra – Ibsen Nórája – nem megy vissza a babaházba, nem bocsátja meg, ahogy férje felindulásában viselkedett vele. Elegánsan hátraarcot csinál, otthagyja az álszentcsaládot a műfenyőnél, megbotránkoztatva ezzel a korabeli publikumot.

A rendező Székely Kriszta szerepeltet gyerekszínészeket és gyerekzenészeket is. Akik kiválóan muzsikálnak, bár nem érteni az elgondolást, miért lényeges, hogy ne felnőttzenekar legyen. Talán angyali üzenet közvetítői cuki puttók képében. Nem semmi, hogy végigülik, végigjátsszák a produkciót! A színészgyerekek viszont nem tudnak kibontakozni: játékuk ahhoz túl sok, hogy csak illusztrálják a családi idillt, viszont ahhoz túl kevés, hogy szerepük értékelhető legyen.

Kúnos László darabfordítását a rendezőnő és Szabó-Székely Ármin harmadára húzták meg, nagyjából maira véve az ibseni szóáradatot. Helyben s időben itt vagy ott, egy biztos, Karácsony van Katonáéknál: a nézők leülnek a fa elé, várják, hogy a csoda megint megtörténjen. Ahogy Böbe barátnőm mondta egyszer: