Szálasi Ferenc naplói (1942-1946) – Magvető Kiadó, 2017 – közreadja és a bevezetőt írta Karsai László – 856 oldal, kemény kötés védőborítóval – ISBN 978-963-1433-753
„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” – olvashatjuk Pál apostol sorait a hitről az Újszövetségben (Zsidókhoz írt levél 11,1), s ha ezzel az elterjedt definícióval dolgozunk, akkor be kell látnunk, hogy Szálasi Ferenc hívő ember volt. A nemzetvezető olyan hittel bírt, amivel kevesen rendelkeznek, olyan hittel mely túlmutat a realitáson és a világ működésén is. Az ilyesfajta hit, mint azt Szálasi történetéből is tudhatjuk, ha küldetéstudattal párosul, akkor „nagy tettekre” sarkallja a hívőt. De igazán borzasztó akkor lesz, ha a hithez és a küldetéstudathoz középszerű vagy gyenge intellektus tartozik… meg egy olyan történelmi helyzet, ami lehetővé teszi a kibontakozást.
Hitet és meggyőződést kétezer évvel ezelőtt üldöztek csak annyira, mint a miénket most. Akkor is egy kereszt miatt. Most is.
Szálasi Ferenc „nemzetvezető” most közreadott naplóit – gyanúm szerint – a hétköznapi, történelem iránt érdeklődők nem fogják az elejétől a végéig, betűről betűre átolvasni (ez tényleg történésznek való feladat). Ezzel együtt azt gondolom, hogy félredobni sem fogják, mert olyasmibe – egy történelemalakító figura gondolataiba – pillanthatnak bele, amivel nem szoktunk szembesülni. A könyvből korábban már közöltünk részletet, de azt kell mondanom, hogy az semmi az egészhez képest, s bár az vitathatatlan, hogy a történész Karsai László bevezető tanulmánya ad támpontokat és segítséget a szöveg megértéséhez, de töredékét sem képes visszaadni annak a bonyolult egyszerűségnek, ami Szálasit meghatározta.
A könyv nagyobbik részét az 1945. október 7. és 1946. március 12. között keletkezett feljegyzések teszik ki, s nyoma sincs bennük az „elbukott ügy” miatti kétségbeesésnek, vagy a személyes sors miatti aggodalomnak: Szálasi személyes sorsától függetlenül még ekkor is töretlen optimizmussal tekint az általa képviselt eszmék jövőjére, s hasonlóan töretlen lenézéssel, undorral és gyűlölettel a zsidóságra, persze közben nem felejti el hangsúlyozni, hogy az ő eszméi nem összekeverhetők sem a nácizmussal, sem a fasizmussal.
Ha a németek győznek, én már nem élnék. Így még élek, és a legfontosabb hivatásomat be tudom tölteni: magatartásommal példát akarok és tudok adni.
Rettentő és félelmetes és – valljuk be! – perverz módon lenyűgöző, de egyáltalán nem újkeletű az az őrület, amiben Szálasi a mindennapjait töltötte. Tényleg hitte a maga igazát, s csak azt vette figyelembe, ami a világképét erősítette, s ha valami nem illeszkedett a „kirakósba”, azt vagy figyelmen kívül hagyta, vagy ideologizálta. A pillanatnyi hadi helyzettől függetlenül hitte, hogy a Szovjetunió tulajdonképpen szinte már el is pusztult, s a németek látszólagos visszaszorulására is van „hiteles” magyarázata:
A hadszínterekről általában olyan jelentések futnak be, hogy a németek cérnavékony harcvonalakkal küzdenek, melyekben nagy a tűzerő, a zömöt mint hatalmas tartalékot Németországban tartják, itt átképzésük, átszervezésük és átfegyverezésük van folyamatban.
Szálasi (el)hitte magáról, hogy mindenhez ért, minden témában kompetens és a világ legfontosabb gazdasági és politikai kérdéseit egy csapásra meg tudná oldani, ha hagynák. Ezért is kesereg azon, hogy a fogság tétlenségre kárhoztatja:
Amikor sürgős segítséget kellene adnom, kell itt lenn tétlenkednem a pincében. Nem mintha nem lennék büszke, hogy abban a Hűség Házában raboskodom, mely központja a magyar nemzet új erkölcsi, szellemi és anyagi életének. De meddő és ártalmas azokat az erőket lekötni, amelyek tulajdonképpen az igaz harcot, segítséget és alapot tudnák adni nehéz órákban vajúdó nemzetünknek. Ettől függetlenül állíthatnak bíróság elé és bitó alá, de addig legyen mindenki a helyén és dolgozzék.
…és akkor még szót sem vesztegettünk azokra a szellemi sekélyességről számot adó „szép” részletekre, melyek manapság – egy kevésbé csúf pedigréjű szerző neve alatt – nyugodtan keringhetnének a facebookon:
A gyermek a nemzet szíve. Öröktűz és dicsőség. Ahogyan halkul a gyermekkacagás, ugyanoly mértékben halkul a nemzet élete. És öröktűz utolsó lobbanásával megszűnik a nemzet is minden dicsőségével.
Vagy:
Az élet mély értelmét közel hozza a szenvedésben tisztult szeretet, a megértésben tisztult bocsánat és az üldözésben tisztult hősiesség.
Közben, míg a per folyik, Szálasi nem feledkezik meg arról sem, hogy hite mellett vallását is gyakorolja, és megemlékezzen szeretteiről:
49. születésnapom. Isten segítségét, nemzetem szabad akaratát és édesasszonyom szeretetét kérem erre az életesztendőmre is. Édesanyámnak legmélyebb gyermeki és fiúi hálámat küldöm. Reggel – a tegnapi gyónás után – megáldoztam a zárkámban. Péterffy Gedeon adta át a Szent Testet. Előtte beszentelte és megáldotta a zárkámat. Nagyon, de nagyon jólesett.[…] kértem, hogy olyan feloldozásban is részesítsen, mely az utolsó kenet elmaradása esetén lelki nyugalmamat megóvja. Tegnap kértem meg őt arra, hogy tekintettel január 6-i születésnapomra, a miséjében emlékezzék meg rólam, mondjon rövid imát vagy fohászt értem mise közben.
A kötet a bevezető tanulmányokon és a naplókon túl olyan, lexikon-szócikk jellegű névmutatót hordoz, mely esetenként más, a korszakkal foglakozó könyvek olvasásakor is hasznunkra lehet.
***
S ha valaki azt kérdezi, hogy a történelmi érdeklődésen és a viszolygó kíváncsiságon túl van-e aktualitása a kötetnek, annak szomorúan válaszolhatom:
Bizony, Szálasi naplói, maga a figura és az ő hite nem mentes az aktualitásoktól.
