Zoltai Bea Áttetsző rétegek című KIÁLLÍTÁSának MEGNYITÓJa JANUÁR 18-ÁN, SZERDÁN, 18 órakor lesz Finnországban. MEGNYITJA HANNA NIKANDER, A JÄRVENPÄÄ-I MŰVÉSZETI MÚZEUM IGAZGATÓJA.
Zoltai Bea képeiről El-Hassan Róza írt:
Katarzis a szürkületben – Catharsis in twilight
Az ablak a művészettörténet egyik nagy toposza.
Kitekintünk a magánéletből a külvilágra.
Az álomfejtők szerint a személyiség jelképe a ház: nyitott, zárt ajtókkal vagy kapukkal.
A pincétől a padlásig, mindennek megvan a pszichológiai vagy álomfejtő magyarázata.
Egyik kedvenc ablakos festményem egy tejet öntő nő, aki egy ablak előtt áll.
Egy másik képen, ami azonnal felötlik bennem, egy pár ül egy nagy ablakos szobában.
A szimbolisták, így (Böcklin) sokszor zárt, sötét ablakú házakat festettek – az elmúlást jelképezve.
A személyiség nyitott érzékei vagy a magánélet és a külvilág határán helyezkedik el az ablak és az ajtó a festményeken.
Egy másik értelmezése a szabadság és a börtön. A nyitott ajtó, amin kilépünk, a szabadság, a befalazott ajtó a szabadság hiányát jelképezi.
Mindez azért érdekes, mert megpróbálom Zoltai Bea képeit az ablak festészeti toposzának a jelentései között leírni. Mit jelenthetnek ezek a képek? Melyik jelentésük a legplasztikusabb?
Kizárásos, reduktív módszerrel közelítek: mi az, amiben különbözik a többi ablak ábrázolástól a történelemben?
Zoltai Bea képein nem látunk belső teret, embereket, szobát, konyhát (mint kedvenc Vermeer képeimen).
Ezen a sorozaton nem látjuk a házat se kívülről, nem látjuk az egészet. Csak egyetlen fragmentumot: magát az ablakot. Magát a határt. Egy képen pedig egy bejáratot, kaput, alagútszerű – de nem vezet egy másik érzékelhető térbe, a végén egy fekete folt vagy talán egy sötét fal, amely a járatot lehatárolja, egy csigalépcső?
Az ablak, akár nyitott, akár zárt, nem mutat tájat.
Vagy zsalugáter vagy függöny határolja. A táj hiánya a szabadság hiánya.
Mégse érezzük nyomasztónak a festményeket. Kimondottan jól esik a sorozatot szemlélni.
Mi az oka annak, hogy a zárt ablak önmagában nem derűs motívum, itt mégsem érezzük, hogy nyomasztó lenne.
A motívum zártságát a könnyed festői gesztusok ellensúlyozzák: a ritmus és a színek. Nem tudjuk eldönteni, hogy a formák derengésében a festő tudata által irányított árnyak, különös foltok kapcsolata, milyen jelentést hordozhat számunkra.
A képek elsősorban lelki történéseket mesélnek el. Ez alatt azt értem, hogy nem elsősorban a művészettörténet festészeti stílusainak egymást felülíró vonulatába helyezkednek. Nem lépnek vitába más festőkkel és stílusokkal vagy társadalmi kérdésekkel. Némelyik kép egészen minimalista – két festményen szinte csak csíkokat látunk, mégsem festészeti ars-poetica vagy az absztrakcióra való törekvés jegyében készültek.
A szimbolista festészetben valóban sokszor előfordul a ház, az épület az ablak, – hiszen az álomfejtésből merít, de a szimbolista képek szinte mindig elbeszélő jellegűek. Több szimbólumot hordoznak, árnyas fákat, különös alakokat vagy egy sajátos fényt a tájban. A huszadik század elejétől – lélektani elemekkel.
Zoltai Bea képein azonban csak egyetlen motívum látható: az ablak, ezért nem nevezhetjük szimbolistának.
Nagyon egyszerű és természetes képek.
Talán leginkább épületrajzokhoz hasonlíthatom.
Volt a harmincas években egy folyóirat, „A Ház”, itt Kós Károly, és Kozma Lajos rajzait láthatták sokszor az olvasók. Zoltai Bea festészete mintha ezekből a motívumokból merítene. Egy-egy fragmentum, egy zsalugáter, egy függöny, egy ablak, egy kapu. Nem mond se többet, se kevesebbet. A világot épület-fragmentumok festésével jelképezi. Ha látnánk egyszerre a teljes épületet, látnánk mindent. Ez nem történik meg.
Festményként azonban egy teljes egészet alkot: annyi, amennyit egy festmény el tud mondani anélkül, hogy az irodalom, a szociológia vagy lélektan területére lépne.
A derű forrása ismeretlen: Arisztotelész katarzisnak nevezte a titokzatos ajándékot, melyet csak kevés művész tud a közönségnek nyújtani.
Zoltai Bea nem terheli túl a festményt motívumokkal, ezért a zsalugáter ritmusát élvezheti a szem.
Nem hazudik, zárt tereket ábrázol. Úgy ábrázol, hogy megjeleníti azt a zárt teret, amiben állunk a képet nézve, ezt erősen érezzük magunk örül.
Az egyetlen derű és a kiút maga a festészet könnyedsége.
Ebben hasonlít az élethelyzetekhez.
El-Hassan Róza 2016-12-29 Budapest
