+ Színház

Alföldi Róbert új rendezése belevisz a jelenkori háborúk világába

A Futótűz középpontjában a szerelmes lány, Nawal, a későbbi anya története áll. Ő Kanadában végrendeletben adja békében felnőtt ikrei tudtára, hogy valahol él az apjuk, és van egy bátyjuk is. Az ikreket a végakarat nyomozásra sarkallja a Közel-Keleten.

A Radnóti Színház Alföldi Róbert rendezésében január 7-én Futótűz című bemutatójával nyitja az évet.  Kováts Adél igazgató fontosnak tartja, hogy a színház nyitott társadalmi fórumként működjön, ezért választ olyan drámákat is, amelyek forrponton lévő társadalmi kérdésekkel foglalkoznak. Ilyen alkotás Wajdi Mouwad darabja, a Futótűz. A dráma egyszerre hozza testközelbe a szülőföld élhetetlenségét és az egyén új, biztonságos lakóhelyre való menekülésének mozgatórugóit. Egy megrázó női sorson keresztül ad betekintést a történelemnek kiszolgáltatott egyén életébe.

Nekem az a legmegrázóbb ebben a darabban, hogy a különböző emberi sorsok mögött milyen történetek vannak, és hogy minden embernek van olyan története, amit nehezen mond el, mert fél attól, hogy szembenézzen vele – mert fél attól, hogy elhangozzanak ezek a történetek. A darabban erősen jelen van egy vonulat, amely a szóról, a szó mágiájáról, a beszéd létfontosságáról szól: arról, hogy mondani, és mondani, és mondani kell a történeteket. Mondani azt, ami történik velünk.

(Alföldi Róbert)

Futótűz olvasópróba. Fotó: Szlovák Judit

Futótűz olvasópróba. Fotó: Szlovák Judit

Wajdi Mouawad libanoni származású kanadai drámaíró és rendező. Nyolc éves volt, amikor a családja Kanadába menekült a virágzó Libanont széttépő, tizenöt évig tartó felekezetek közötti polgárháború elől. A szerző a kétezres évek közepén robbant be a nemzetközi színházi köztudatba, Futótűz című darabja pedig világhírűvé tette. A dráma számos színházi díjat nyert. 2010-ben film készült belőle, amelyet a legjobb idegen nyelvű alkotásért járó Oscar-díjra jelöltek (Magyarországon Felperzselt föld címen vetítették).

Lovas Rozi, Martinovics Dorina és Sodró Eliza. Fotó: Szlovák Judit

Lovas Rozi, Martinovics Dorina és Sodró Eliza. Fotó: Szlovák Judit

A Futótűz középpontjában a szerelmes lány, Nawal, a későbbi anya története áll. Ő Kanadában végrendeletben adja békében felnőtt ikrei tudtára, hogy valahol él az apjuk, és van egy bátyjuk is. Az ikreket a végakarat nyomozásra sarkallja a Közel-Keleten. Egyre mélyebben belemerülnek a múltbéli háború máig ható borzalmaiba, és egyre tisztábban látják, hogy közös életük során anyjuk őket védte, midőn elhallgatta a vele történt borzalmakat. Nyomozásuk során megelevenednek a múlt jelenetei: Nawal a megpróbáltatások közepette is folyamatosan küzd és túlél, legyen szó nyomorról, háborúról, anyaságról vagy a traumák feldolgozásáról. A darabban megjelenik a nemek felelőssége: széthullott családokat látunk, a férfiak egyszerre áldozatai és okozói a katasztrófáknak, szerelmükkel vagy erőszakosságukkal elindítanak életeket, amelyekkel aztán a nők az új generáció felnevelésének ősi parancsát teljesítve magukra maradnak.

Kováts Adél és Kelemen Kristóf. Fotó: Szlovák Judit

Kováts Adél és Kelemen Kristóf. Fotó: Szlovák Judit

Wajdi Mouawad műve attól válik remekművé, hogy nem egy konkrét történelmi valóságra koncentrál. A libanoni háború értelmetlensége, pusztító ereje mellett a dráma központi témája a hagyományos szerepből a tanulás által felszabaduló nő döntései, sorsa és a múltbéli, generációkon átívelő traumák feldolgozása áll.

A hírekben sokat hallunk a menekültkérdésről, ezért is fontos testközelből betekintenünk a jelenkori háborúk irracionális és erőszakos világába, amely a ma élő európaiak számára szinte felfoghatatlan. A Futótűz erre ad alkalmat a nézőknek itt és most, a kényelmesen élhető Budapesten.

(Kováts Adél Nawal szerepében)

Hatalmas a szavak ereje. Mondani, mondani, mondani kell a dolgokat!

(Futótűz)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top