Kaminer-Kertész-Curtiz – százharminc éve, 1886. december 24-én született Budapesten Kertész Mihály Oscar-díjas filmrendező, minden idők egyik legromantikusabb filmje, a Casablanca rendezője.
Kaminer Manó néven anyakönyvezték, életének korai időszakát bizonytalanság övezi, mert számos legendát terjesztett magáról. Például, hogy tizennégy évesen egy vándorcirkusszal megszökött az otthoni szegénység elől, vagy tagja volt a magyar vívóválogatottnak az 1912-es olimpián. A valóságban viszonylag rendezett körülmények között nőtt fel, a színiakadémia elvégzése után Pécsre, majd Szegedre szerződött. 1911-ben bonvivánnak hívták a pesti Magyar Színházhoz, de már jobban vonzotta a film, minden vágya az volt, hogy rendező lehessen.
Első filmje
egyben az első egész estét kitöltő magyar film lett. 1912-ben Siklósi Ivánnal közösen készítette, Ma és holnap címmel. A következő évben néhány hónapot töltött az európai filmgyártás akkor legjelentősebb központjai közé számító koppenhágai Nordisk stúdióban. Kipróbálta magát statisztaként, színészként és vágóként is, majd életében először a kamera másik oldalára állt, és megrendezte Az utolsó bohém című filmet. Önbizalommal telve tért haza, és hamarosan a vezető magyar rendezők egyike lett, Budapesten és Kolozsvárott kalandos némafilmek egész sorát készítette.
1919-ig negyvennél több filmet forgatott,
mégis elégedetlen volt a hazai lehetőségekkel, és habozás nélkül igent mondott, amikor Bécsből kapott ajánlatot. Itt született monumentális, történelmi és bibliai tárgyú filmjeire (Szodoma és Gomorra, Rabszolgakirálynő) felfigyeltek rá Hollywoodban, és 1927-ben szerződtette a Warner Brothers filmstúdió.
A tengerentúlon a Noé bárkája című szuperprodukcióval mutatkozott be, immár Michael Curtiz néven. A budapesti bemutató előtt a külön erre az alkalomra készült bevezetőben magyarul köszöntötte a közönséget – ez volt az első alkalom, amikor magyar szó hangzott el hangosfilmen. Gond nélkül alkalmazkodott az amerikai filmipar követelményeihez (például ő volt az első, aki színes technikával dolgozott), és mivel tehetséges is volt, nagyon gyorsan érvényesült.
Termékeny alkotó volt:
csak Hollywoodban több mint száz filmet készített, volt olyan év, amikor a neve négy film stáblistáján szerepelt. Elsősorban szórakoztatni akart, de selejtet sohasem adott ki a kezéből. Egész nap dolgozott, a legenda szerint estére néha annyira elfáradt, hogy a hideg zuhany alatt is elaludt. A színészekről nem volt túl jó véleménye, sokakat egyetlen mondattal sértett meg egy egész életre. Angolul soha nem tanult meg rendesen, anekdoták szerint a Casablanca forgatásán díszletnek pocsolya (puddle) helyett pudlit (poodle) kért, vagy lovas nélküli lovak helyett „üres lovakat”.
Kalandfilmjei, westernjei, történelmi adaptációi máig nem veszítettek frissességükből (Kid Galahad, Hét tenger ördöge, Robin Hood kalandjai). Az Oscar-díjat 1943-ban – négy korábbi jelölést követően – kapta meg a Casablancáért, amelyet azóta is rendre beválasztanak a filmtörténet legjobb alkotásai közé. Az Ingrid Bergman és Humphrey Bogart főszereplésével készült háborús melodráma az egyik legtöbbet idézett film, hat mondata is felkerült a filmtörténet legemlékezetesebb mondatainak listájára. Érdekesség, hogy az alkotásban két magyar színész is játszott (a hamis útlevelekkel üzletelő Peter Lorre, azaz Lőrincz Péter, és főpincérként Szőke Szakáll), továbbá az is, hogy Bergman és Bogart, akik a való életben ki nem állhatták egymást, sem azelőtt, sem azután nem szerepeltek együtt. A legendás film felújított változata idén visszatért a mozikba.
Kertész utolsó filmjét
Komancsok címmel, John Wayne főszereplésével 1962-ben fejezte be, s nem sokkal később, 1962. április 10-én halt meg. Noha sokan az egyik legamerikaibb művésznek tartják, magyarságát mindig büszkén vállalta, ám soha nem látogatott haza.
2006-ban került elő a New York-i Magyar Ház pincéjéből az 1914-ben Kolozsváron készült A tolonc című egész estés némafilmjének kópiája, melynek felújított és digitalizált változatát két éve mutatták be az I. Magyar Filmhét nyitóeseményeként. Az ártatlanul kitoloncolt magyar cselédlány története Tóth Ede nagy sikerű népszínművének adaptációja, a fő szerepeket Berky Lili, Várkonyi Mihály és Jászai Mari alakította. Ez az egyetlen mozgókép, amely megörökítette a magyar színház nagyasszonyát, aki az utolsó jeleneteket egy baleset miatt már sérülten játszotta.
