Örökös dackorszak – Négyszemközt Mező Ferenc költővel – Trunkó Barnabás interjúja
Amikor jó néhány évvel ezelőtt megismertelek, Bächer Iván mutatott be bennünket egymásnak. Dicsérte verseidet, majd – négyszemközt – mosolyogva hozzátette: ”-Vigyázz, a Mező Feri – Orbán kádere!”
Szép emlékű barátunk ezt a tréfát többször is elsütötte, ugyanis a hetvenes évek végén valóban Orbán indított el a költői pályámon. Természetesen Orbán Ottóról volt szó, aki az Élet és Irodalom „Új hang” rovatában mutatta be, és pásztorolta első verseimet. Felfigyelt a jellegzetesen városias, olykor talán intellektuális jegyeket is villantó lírámra, amely közéleti (én úgy mondom, hogy: „közérzeti”) fogantatású volt, de persze mindig keményen átszűrve a személyes érzéseimen. Orbán már akkor regisztrálhatta a költői dacosságomat, lírai indulatosságomat.
Valószínűleg egy kicsit az „újlipótvárosi Ginsberg”-et látta benned…!
Allen Ginsberg, Kerouac és az akkori beat-költészet mindkettőnkre nagy hatással volt. Rám talán még nagyobbal! Akárcsak Petri, vagy Kálnoky László, akinek nem a kikúrálhatatlan pesszimizmusa nyűgözött le, hanem a tragikumot groteszkbe fordító látásmódja, ami tőlem sem állt távol.
A Kalligram kiadónál nemrégiben megjelent hatodik versesköteted címe: „Dackorszak”. Már a borítólap tipográfiája is konok, kemény lírát sejtet…
Látod, ezért irigylem én a címlaptervezőket, jelen esetben Szeifert Natáliát és Hrapka Tibort! Egyetlen borítóképpel, vagy egy elfordított betűvel ki tudják fejezni mindazt, amiért én a kötet belső 67 oldalán kiraktam a pájslimat is…!
Néha nem csak a pájslidat! Kemény, indulatos, prűdeket-szívató, dacos versek ezek. Vad férfilírának is szokták mondani azok, akik – talán tapintatból – nem akarnak más jelzőt használni.
Felvállalom, mindig is felvállaltam! Már beszéltünk arról, hogy én olyan költőnek tartom magamat, aki a közéleti/közérzeti élményeit, tapasztalásait jórészt a magánéletének, privát szférájának szűrőin préseli át. Az így születő költői képek néha szükségszerűen naturálisak. Ha a legendás Ady-Kosztolányi duellum terminológiáját elevenítjük fel, én amolyan „életes” költő vagyok, nem pedig „irodalmi”, amit Ady természetesen kifejezetten pejorálónak szánt.
Egy ember életében hány dackorszak van? A köteted címe arra utal, hogy van második is…
Sőt! Ha jól utána számolunk, akkor több is. Az első – nem vitásan – a gyermekkoré, amikor az ember fia már öntudatra ébred, de semmit, vagy sok mindent még nem ért a világból, és erre daccal reagál, pontosabban: védekezik. Aztán jön a kamaszkori dac, ami már célzottan az érthetetlen felnőtt-világ ellen irányul, de ez – a pattanásokkal együtt – hamar elmúlik. Nekem viszont voltak közbeeső, átmeneti dackorszakaim is; villanyszerelést tanultam egy ipari technikumban – rossz döntés volt: gázszerelést kellett volna tanulnom! -, aztán egyszer – talán egy röpdolgozat alkalmával – megrázott a nagyfeszültségű vezeték…
…ezek szerint ez már az „Üvöltés” korszaka volt..?
….ez annyiban valós, hogy már akkor is próbálkoztam versírással, de kezdetben a villamosipari képzettségemet más művészeti ágban hasznosítottam, világosító voltam a Magyar Televízióban, aztán kérdezőbiztos a tömegkommunikációnál, közben még a Varsói Szerződés is igényt tartott a dacos szolgálataimra, de – itt most nem részletezendő okok miatt – már a NATO obsitosa vagyok.
Ne szerénykedj, a sármos költő, a bölcsészlányok kedvence egyetemre is járt!
Igen, de csak esténként! Aztán gyorsan eljött a mostani dackorszak, az időskori, ami egyébként egy életen áthúzódó permanens dackorszak értelemszerű folyománya, talán kiteljesedése. Az életem egy dackorszak volt!– írhatnám a most készülő hetedik kötetembe, de ez olyan frázisszerűen hangzik, hogy minden igényesebb szerkesztő visszadobná.
Apropó, te is szerkesztő vagy a Mozgó Világnál. Ebben a minőségedben dobtál már vissza kéziratot?
Költőkét még soha! Ugyanis a prózai rovatot vezetem. Fiatalabb koromban írtam verskritikákat, a Györe Imréről készítettet még ma is bánom, nem kortárs költőnek való műfaj ez. Haragosokat – kis szorgalommal – másként is tud szerezni az ember!
Manapság olvasnak az emberek verseket?
Egyre kevesebbet. Az irodalmi lapok egymás után szűnnek meg, vagy csökkentik a példányszámot, s már csak azzal vigasztalják magukat, hogy egykor a Nyugat is csak 500 példányban jelent meg. A sajtó- és médiabirodalmak sem törik magukat a líráért, az internetes felületeket meg még nem igazán tudja használni a vers, bár biztató jelek talán már vannak. Mint ahogy az is biztató: a Pozsonyi úti törzs-sörözőm egyik vitrinjében a Bächer által alapított irodalmi faliújság látható, a másikban a környéki igényes ingatlanhirdetések. Az verseimet is publikáló irodalmi vitrin előtt szinte mindig állnak, a másik előtt csak nagy ritkán. Egy kicsit már meg is sajnáltam az ingatlanosokat.
Most, hogy a Pozsonyi utat említetted, haza is értünk Újlipóciába. Ez a városrész mindig is szerette a költőit. Talán ennek tudható be, hogy itt élt és alkotott szinte az egész Irodalmi Lexikon Adytól Illyés Gyulán és Radnótin át Vas Istvánig.
Meg Berda József, Faludy, Györe, Heltai, Kaffka Margit, Kassák, Kosztolányi, Simon István…Igyekeztem én is alfabetikus sorrendbe mondani…! Erre aztán igazán illik a „genius loci.” Angyalföldnek ez a szeglete mindig is megbecsülte költőit, íróit, művészeit, sportolóit. És büszke is rájuk. Hát persze, hogy a Dackorszak könyvbemutatóját is itt tartottuk, amit például a sarki hentes egy nagy tál tepertővel is szponzorált.
Emlékszem, Koltai Róbert vers-felolvasásán túl, ez volt a bemutató egyik legemlékezetesebb része…
Igazságtalan vagy, mert volt szárazkolbász is! Hát nem érted? Lehet, hogy ez a hentes még soha nem olvasta a verseimet!
Az én kedvenc versed az „Óda a kettes találathoz”, amelyben lírai módon jelenik meg az esélytelenséggel rivalizáló örök emberi remény, a sunyi szükségszerűség és a létezés kijátszhatatlansága. Most min dolgozol?
Ódát írok megint, de most a karácsonyra kapott 10 ezer forintos Erzsébet-utalványról.
Volt neked egy kedves pályatársnőd, aki egy görög szigeten élt és alkotott: Sapphónak hívták. Verseiből csak töredékek maradtak fenn, ráadásul ezeket még megválogatni sem tudta. Te milyen töredékeket hagynál a kései utókorra?
Dacosságom és dühöm ellenére én optimista vagyok. Különben is olvastam, hogy mostanában Sapphónak egymás után találják meg a teljes költeményeit is…
