+ Interjú

Szeretem a csendet – interjú Kokas Dóra csellóművésszel

Aki egy kicsit is odafülel a magyar komolyzenére, az már biztosan találkozott Kokas Dóra csellójátékával. Legközelebb december 11-én, vasárnap lép fel a Müpában. A koncerten – Elgar mellett – Kodály és Sibelius művei hallhatjuk. A debreceni Kodály Filharmonikusokat ez alkalommal Vásáry Tamás vezeti.

A debreceni Kodály Filharmonikusok koncertjén, a Müpában Kállai Ernő (hegedű) és Kokas Dóra (cselló) működnek közre. Ezúttal Kokas Dórát faggattuk, nem csak Edward Elgar művéről, az e-moll gordonkaversenyről…

– Azt bárki tudhatja az internetről, hogy muzsikus családból származol, és egészen kiskorod óta muzsika vesz körül. Miért éppen a cselló lett a hangszered?

– Mindenki zenélt körülöttem, ezért nem volt kérdés, hogy én is mindenképpen csatlakozni szerettem volna a „csapathoz”. Édesanyám csellótanár, Édesapám oboista, már több mint húsz éve zeneiskola-igazgató.

Nővérem és férje hegedűművészek, bátyám pedig trombitált! Mindig zene vett körül, bölcsi és ovi után estig a zeneiskolában voltam, ott nőttem fel, az volt a második otthonom.

Hegedülni szerettem volna, el is kezdtem, de aztán – állítólag a család finom terelgetésére – kezdtem bele a csellózásba. Könnyű volt a döntés, az első tanárom Édesanyám volt. Én pedig öt éves voltam.

– Az a típus voltál, aki szülői szigor nélkül is szorgosan végiggyakorolta a gyerekkorát, vagy voltak kamaszkori hullámvölgyek?

– Szerettem szerepelni. A színpadon jól éreztem magam, nagyon inspirált a közönség, és mindig izgatottan vártam, hogy eljussak odáig. De persze az út nem egyszerű. Kicsi koromban inkább a játékos gyakorlási módszerek váltak be, édes anyukám pedagógusként kicsi gyerekekkel foglalkozik, így már nálam is megvolt a megszokott rutin.

Aztán kezdődtek a komolyabb megmérettetések, hétévesen vettem részt első országos versenyemen Szolnokon. Ekkor már volt nagyobb tétje a gyakorlásnak, bár még nagyon kicsi voltam, talán nem is fogtam fel versenynek. Különdíjat kaptam, mint legfiatalabb versenyző.

Két évvel később ugyanezen a versenyen viszont már minden más volt! Szépen lassan belekerültem ebbe a körbe: gyakorlás, magántanulóság, versenyek, utazás, külföld…

Persze, hogy voltak összetűzések édesanyámmal, a „miért nem gyakorolsz?” és a „mennyit gyakoroltál ma?” kérdések mindennaposak voltak. Minden este, amikor befejezte a tanítást, akkor következtem én: el kellet játszanom neki az aznapi kigyakorolt darabokat.

A családomnak köszönhetek szinte mindent, egy ilyen erős és végtelenekig szerető, támogató családi háttérrel minden könnyebb volt.

– Megfordult a fejedben bármikor, hogy más pálya felé fordulj?

– Igen, mármint nem akartam abbahagyni a csellózást, hanem vele együtt kezdtem a ritmikus sportgimnasztikát. Imádtam: zene és mozgás együtt! Itt is jártam versenyekre, regionális, országos és csapatversenyekre, mindig jó eredményekkel. Aztán amikor a kettőt együtt nem tudtam összeegyeztetni, lehettem talán nyolc éves, döntenem kellett.

képek forrása: facebook

képek forrása: facebook

Szinte egyértelmű volt, hogy a csellót választom. A tornának viszont köszönhetem, hogy a sport a mai napig fontos szerepet játszik az életemben. Futás, síelés, úszás.

– A komolyzene rajongói ismerhetnek téged szóló-, kamara- és zenekari művészként. Melyik helyzet áll hozzád a legközelebb?

A Kelemen Kvartett alapító tagja vagyok, és öt évig, tizenhét éves koromtól játszottam velük. A kvartettben nővéremmel és sógorommal együtt játszottunk, de velük amúgy már a kezdetektől fogva kamaráztunk. A kezdeteket szó szerint értem, amikor még csak üres húrokat tudtam pengetni, ők már akkor játszottak hozzá dallamot, és ezzel kialakult egy kis kamarazene. Két éve döntöttem úgy, hogy szeretném a szóló karriert és a szóló játékomat fejleszteni, kicsit a magam lábára állni.

Amennyire szeretem, csodálatos és izgalmas a szóló játék, annyira nem tudok élni a kamarazene nélkül. A kettő kiegészíti egymást. Ha kamarazenélhetek, bármilyen formációban, otthon érzem magam.

– Van kedvenc korszakod, kedvenc szerződ a zeneirodalomból, vagy az aktuális munka mindig van annyira inspiráló, hogy felülírja a személyes ízlést?

Nincsen, nem is szeretném, hogy legyen. Mindig próbálok elmélyedni az adott szerző művében és a korban, amelyben élt, igyekszem történelmi és művészeti korszakokat hozzácsatolni a zeneszerzőhöz és a muzsikához. Elképzelni magam az ő helyükben, és megpróbálni átadni az érzéseket, melyeket ők kotta formájában közvetítettek nekünk.

– A Müpa koncertjén felcsendülő Elgar-darabbal volt dolgod korábban?

Először a 4. tételt tanultam meg a várpalotai Popper Dávid Nemzetközi Csellóversenyre, óriási élmény volt játszani azt az egy tételt is, emlékszem Mező László osztályában tanultam akkor, és nyáron, Horvátországban, egy mesterkurzuson kezdtünk el dolgozni a darabon. Életre szóló élmény, soha nem fogom elfelejteni, minden információra és a tanár úr minden szavára emlékszem.

Az első emlék a mű egyik leghíresebb előadójához, Jacqueline du Pré-hez kapcsolódik. Akkoriban még nem volt youtube, és mindig, amikor szüleimmel Kecskemétre, Agócs Márta tanárnőhöz utaztunk órára, akkor hallgattuk. Nem kell mondanom, óriási, életre szóló, meghatározó élmény mai napig tőle hallani ezt a művet. Ha belegondolok, még itt lehetne köztünk és akár tőle, személyesen tanulhatnánk, hallhatnánk ezt a csellóversenyt.

– Mennyire fontos az, hogy kikkel muzsikálsz együtt, mennyire fontos, hogy a mostani koncerten Vásáry Tamás vezényel?

A debreceni filharmonikusokkal volt egy országos turnénk, nagyjából egy évtizede, akkor játszottam az Elgar-művet először zenekarral. Az az élmény örök marad, nagyon szerettem velük játszani, csodálatos muzsikusok ülnek a zenekarban.

Most úgy hozta a sors, hogy újra velük és a csodálatos Vásáry Tamással adhatom elő a darabot, és nem akárhol, a Müpában.

Vásáry Tamással egyszer volt szerencsém együtt játszani, Schumann zongoranégyesének lassú tételét tavaly a Cziffra Fesztiválon, az is örök élmény. Most más felállásban is fogunk együtt muzsikálni, inspirál, és nagyon várom a próbákat és a „munka” részét is.

– Megesik, hogy szabadidős tevékenység gyanánt zenét hallgatsz? Számodra mi a kikapcsolódás?

Szeretem a csendet, annyi zene szól a fejemben, hogy a csendben tisztulnak ki a dolgok, egy nap több művet is gyakorlok, próbálok, és azok kavarodnak, váltakozva szólnak a fejemben. Ha szükséges valamit meghallgatni, illetve kíváncsi vagyok egy zeneműre, mert tanulni szeretnék vagy inspirációt gyűjteni, akkor az internet szuper forrás! Szabadidőmben szeretek futni, egy jó filmet megnézni, a családommal együtt lenni.

+1. Milyen a viszonyod a könyvekkel?

Most éppen Paulo Coelho-t olvasok, és nemrég örököltem közel száz zenei könyvet, komponisták életregényeit, életrajzait, történeteit… Lesz miből csemegéznem!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top