A Proton Színház Szégyen című előadása Lille, Frankfurt és Pilsen után újra Budapestre érkezik, ahol 65. alkalommal látható. Mundruczó Kornél legendás rendezése ezúttal eredeti szereposztásban, Láng Annamária főszereplésével szerepel november 28-29-én és 30-án a Trafóban; utolsó napon angol felirattal. Kutyák és istenek, erőszak és bűn, elfogadás és kiszolgáltatottság J.M. Coetzee azonos című regényének színpadi adaptációjában. A produkció egyszerre vall a mindent leigázó emberi természetről, faji diszkriminációról és férfi női viszonyokról.
A Szégyen pedig Mundruczó Kornél legjobb rendezése a Szorokin-adaptáció óta: a Jég (ami még színtiszta magyar produkció volt) tudott ennyire belehasítani a színházba, mint ez a Szégyen tudna, ha elegen láthatnák itthon is, abban a közegben, amelyből vétetett… De már a színházon kívüli világon jár az eszünk; Mundruczónak – külföldön is – sikerült elérnie, hogy körülnézzünk, nem annyira kívül, mint inkább belül. Kérdések tolulnak, és nemcsak a „mit tennék én a helyében”, hanem az, hogy vajon mindig elég körültekintőek-e az úgynevezett egészséges első reflexek, és vajon nem a belegondolás elől menekülünk-e általuk. Szóljon, aki tud ennél aktuálisabb házi feladatot itt és most.
(Csáki Judit)
A Szégyen főhőse egy, a messzi Dél-Afrikában, a poszt-apartheid időszakában Cape Townban romantikus irodalmat tanító professzor, David Lurie, akit Zsótér Sándor alakít a színpadon. A regény szétfeszíti a helyi társadalmi erővonalak alkotta kereteket és éles pontossággal mutat rá saját európaiságunk legnagyobb kérdéseire. Azokra a közös félelmekre és problémákra, amelyek egy nyilvánvalóan nagy átrendeződés előtt álló kontinensen mindannyiunkat foglalkoztatnak. David figurájában egy fehér afrikait ismerünk meg, a mindig is kiváltságokkal és előjogokkal rendelkező sznob entellektüel alakját, aki az új társadalmi berendezkedésben elveszíti minden viszonyítási pontját.
https://youtu.be/rO5e1XDlSEg
A rendező, Mundruczó szerint a regény nem drámai alapanyag, különösen azért sem, mert Coetzee számára inkább egzisztencialista filozófus, mint kizárólag történetmondó. Az irodalom számára nem működik a színpadon, ezért a regény által kiváltott hatást szerették volna színházban megfogalmazni. Coetzeével kezdték a munkát, de amikor egyre többet hagytak el a regényből és kezdték követni a darabbeli kontinuitást, egyre inkább kezdett működni a színpadi változat.
Természetesen minden szereplő elolvasta a regényt, majd ezt követően több hétig kutattak Dél-Afrikáról, az apartheid utáni időszakról, és keresték a nem direkt párhuzamokat például a rendszerváltás kapcsán, amelyek Magyarországgal összekapcsolhatják a mondanivalót.
Ez a legmagyarabb előadásom
– fogalmazott, és hozzátette, nagyon kíváncsi a magyar közönség véleményére, reakciójára. A rendező azonban nem moralizálni akar, hiszen semmi nem fekete vagy fehér – a jelenlegi magyar politikai helyzet sem –, nem a történelemről kíván beszélni, hanem arról, ami van, a létezésről. Nem csupán magyar, de európai kérdéseket is felvet, amennyiben a kisebbségi tematikát tekintjük.
Mundruczót a semmiből jövő agresszió érdekelte, a regényben súlyt kapó öregedésre pedig azért nem fektetett hangsúlyt, mert számára az öregedés arról szól, hogy valaki nem érti a világot – fejtette ki az előadás bemutatója után, a bécsi közönségtalálkozón a rendező. Ezért is választotta David Lurie szerepére Zsótér Sándort, valamint azért, mert Lurie tanárságát szerette volna kiemelni, s ehhez a „magyar színház ikonikus figurája”, több közreműködő tanára, Zsótér tűnt a legalkalmasabbnak.
A rendező felelevenítette ausztráliai találkozását az íróval. A Nehéz istennek lenni című előadással Adelaide-ben jártak, itt ismerkedett meg J. M. Coetzeével, aki igen ritkán jár színházba, ezért volt megtisztelő, hogy megnézte a magyar produkciót, majd utána egy kétmondatos e-mailben fejezte ki tetszését. A nagyon szégyellős író – aki Mundruczó szerint pontosan úgy néz ki, mint egy igazi író, hiszen két-három toll van a zsebében – a Szégyenben is megjelenik: úgy volt öltözve, mint az előadásbeli David, és néhány, az unalmas Ausztráliára, illetve Adelaide-re vonatkozó mondatát is idézik a színpadon.”
(A Fidelio beszámolója a bécsi bemutatóról)
Szereplők: BÁNKI Gergely, DERZSI János, KATONA László, LÁNG Annamária, MONORI Lili, RÁBA Roland, SZÉKELY B. MIKLÓS, SZEMENYEI János, WÉBER Kata (28-án és 29-én)/KISS Diána Magdolna (30-án), ZSÓTÉR Sándor
Díszlet, jelmez: ÁGH Márton
Dramaturg: PETRÁNYI Viktória
Zene: SZEMENYEI János
Rendező: MUNDRUCZÓ Kornél
VENDÉGJÁTÉKOK
Bécsi Ünnepi Hetek 2012. Bécs, Ausztria
KunstenFestivalDesArts 2012. Brüsszel, Belgium
Malta Fesztivál 2012. Poznan, Lengyelország
Festival d’Avignon 2012. Franciaország
HAU Hebbel am Ufer 2012. Berlin, Németország
Romaeuropa Fesztivál 2012. Róma, Olaszország
Hungarian Showcase 2013. Budapest
Pécsi Nemzeti Színház 2013.
XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó 2013.
Tampere Színházi Fesztivál 2013. Finnország
Züricher Theater Spektakel 2013. Svájc
Le Maillon 2014. Strasbourg, Franciaország
NEXT Fesztivál 2015. Lille, Franciaország
Mousonturm 2015. Frankfurt am Main, Németország
24. Nemzetközi Színházi Fesztivál 2016. Pilsen, Csehország
DÍJAK
Legjobb rendezés: Mundruczó Kornél – XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó 2013.
Legjobb díszlet: Ágh Márton – XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó 2013.
