Ron Aharoni: Ördögi körök / Az abszurd vicctől a Gödel-tételig – Typotex Kiadó, 2016 – fordította Kepes János – 206 oldal, kemény kötés védőborítóval – ISBN 978-963-2799-02-5
Nem is volt olyan régen, amikor egy regény kapcsán a matematika élvezhetővé tételéről értekeztünk, s most – hála érte Ron Aharoninak – a matematika hétköznapi, tudományon túlterjedő hasznosságáról is szót ejthetünk, mert
– Mihez kezd a matematikus egy viccel?
– Megoldja.
– És mihez kezd sok viccel?
– Mindegyiket megoldja!
Nem viccelek, tényleg így van: Ron Aharoni arra használja a vicceket, hogy matematikai alapú mondanivalójához megteremtse a hétköznapi ember számára befogadható alapot. Sőt, miközben a viccekkel bíbelődik, nem csak arra ébreszti rá az Olvasót, hogy a matematikában mennyi humor van, de arra is, hogy ez segít abban, hogy tisztábban, logikusabban gondolkodjunk.
Persze, ehhez először gondolkodni kell, kérdéseket feltenni, és kiválasztani a lehetséges válaszok közül – nem, nem azt, amelyik a legjobban hangzik, hanem – azt, amelyik leginkább megfeleltethető a valóságnak. Ehhez viszont tényleg nem kell a számokkal vacakolni, mert megteszik helyettük a viccek. Azok a viccek melyekben ördögi körökre, szabad szemmel nehezen felfedezhető logikai bakugrásokra találhatunk:
Olyan bizonytalannak érzem magam. Vagy nem is tudom…
Vagy, hogy egy könyvön kívüli példát hozzak:
Egyszer, egy ismerősöm, aki nem tudott nemet mondani, megjelent egy könyvvel a hóna alatt, a könyv címe: HOGYAN MONDJUNK NEMET. Megvette, mert rábeszélték.
Mihez kezdhetünk az ilyen apró, elsőre mókásnak tűnő szösszenetekkel? Mi közük van a matematikához?
Pont erről szól ez a könyv, arról, hogy logikusnak hitt gondolkodásunk tele van olyan ördögi körökkel, melyeknek kiszolgáltatjuk magunkat, ha nem értjük meg őket. Ha viszont megértjük őket, akkor túl azon, hogy továbbra is viccesek maradnak, arra is lehetőséget adnak, hogy az egész gondolkodásunkra megpróbáljunk „kívülről” rápillantani, s ezzel kitörjünk az ördögi körökből.
Az alig kétszáz oldalas könyv – a benne található érdekességek és viccek miatt – arra csábíthatja az Olvasót, hogy végigvágtasson az oldalakon, és felszívja azt, ami elsőre befogadhatónak tűnik. Rosszul jár – na, jó, újrakezdem: – kevéssé jár jól, aki enged a csábításnak. Ezt a könyvet lassan kell olvasni, néha le kell tenni, s magunk elé meredve érdemes megkérdezni: értjük is, amit olvastunk, vagy csak élvezzük? Ha értjük, akkor jöhet a következő bekezdés! (Ilyen formán maga a könyv is egy ördögi kör, bár ezt tényleg nem vallja be a szerző, aki nyilván tisztában van azzal, hogy az Olvasó a sok jót akar és azt is gyorsan. Tehát: aki nem ér rá a ráérős dolgokra, annak nem marad ideje arra, hogy ráérjen.)
Az Ördögi körök című könyv értő olvasására elvesztegetett idő lehetőséget ad arra, hogy időt spóroljunk magunknak a későbbiekben. Hiszen, ha – a könyv mellékhatásaként – a továbbiakban gyorsan és könnyedén átlátjuk, hogy milyen problémával állunk szemben, akkor még az is kiderülhet, hogy nem is valódi probléma.
Nem kell megijedni, a könyv nem valós matematikai ismereteket, hanem nyitott elmét követel. Azt, amit matekból tudni kell(ene) elmagyarázza szerző… aki közben arról is meggyőz minket, hogy a matematikai megoldást kívánó ördögi körök ott bujkálnak a hétköznapokban. Ráadásul nem csak arra jók, hogy megszívassuk velük magunkat, de gyakran arra is, hogy segítsék az életünket.
Hogyan? Erre a választ ez a könyv, s azt ugye nem tehetem meg, hogy a recenzióban leírom az egész könyvet… Tessék elolvasni!
Tessék elolvasni, s akkor a következő (nem könyvből vett) példát is könnyebb megoldani:
Egy szőnyegkereskedőhöz három vevő érkezik a bazárba. A kereskedő mindegyiknek elad egy-egy szőnyeget, darabját tíz aranyért. (Tehát a bevétele harminc arany.)
Később aztán lelkiismeret furdalása támad, ezért odaad a szolgájának öt aranyat, hogy azokat vigye vissza a vevőknek. A simlis szolga minden vevőnek visszaad egy-egy aranyat, kettőt pedig egyszerűen zsebre tesz.
Hogy is állunk? A vásárlók így kilenc aranyat adtak egy-egy szőnyegért (hiszen a tízből egyet visszakaptak), a szolgánál két arany maradt.
Háromszor kilenc az huszonhét, s ha ehhez hozzáadjuk a szolgánál maradt két aranyat, az még mindig csak huszonkilenc.
HOVÁ TŰNT A HIÁNYZÓ EGY ARANY?!
