Naplót most nem azért írok, hogy titkolt dolgaimat beleírjam, hanem egy olyan dologról, amit az egész világ, és főleg mi, magyarok tudunk. Október 23. – ezt a napot és az ezt követőket jól be kell vésni a szívekbe. Ekkor tört ki a Magyar forradalom. Leírom hát hogy történt, nem azért, mert elfelejteném, hanem azért, ha majd én meghalok, az unokáim is tudjanak róla.
– írta titkos füzetében a 12 éves Bartos Margit, aki az 1956-os forradalom napjaiban kezdett el naplót vezetni. A forradalom elfojtása után abbahagyta az írást, majd két évvel később, 1959-ig folytatta naplóját, melybe személyes történeteit jegyezte fel.
Bartos Margit 54 évesen elhunyt, titkos füzete a család bajai lakásának szekrényében maradt, és csak a szerencsének köszönhető, hogy megmenekült a napló. Margit fia, Ótott Kovács Attila jelenlegi lakhelyére, Spanyolországba vitte a füzetet, majd Magyarországra hozta, amikor a Libri Kiadó megkereste őt. A Margó naplója – 1956-1959 A forradalom és utóélete egy kamaszlány szemével című kötet októberben jelent meg. A könyvben egy fiatal lány szemén keresztül ismerhetjük meg az 1956-os forradalom és az azt követő évek mindennapjait. A naplóról és annak történetéről Ótott Kovács Attilával beszélgettünk. Interjú.
– Édesanyja naplója majdnem az enyészeté lett. Hogyan lett belőle mégis könyv?
Évek óta külföldön élek, a napló a használaton kívüli bajai lakásunkban volt a többi holmimmal együtt. Kifestették a lakást, és a munkások egy félreértés miatt rengeteg családi dokumentumot és emléket kidobtak. Valamilyen csoda folytán a napló megmaradt. Édesanyám 18 éve elhunyt. Tudtam, hogy létezik a napló, de érzelmi okokból nem néztem bele. Két évvel ezelőtt október 23-án vettem a bátorságot, hogy belelapozzak. Megfogott, hogyan képes egy 12 éves kislány ilyen bölcsen írni az 1956-os eseményekről. Lefényképeztem néhány oldalt a naplóból és megosztottam Facebookon. Villámgyorsan híre ment, ami nagyon jólesett. Akkor fogant meg bennem a gondolat, hogy milyen jó lenne könyv formájában kiadni, de nem tettem semmit az ügy érdekében. A napló híre a Facebookon keresztül valahogyan eljutott a Magyar Nemzeti Levéltárhoz, akik kapcsolatba léptek velem.
– Hogy jött képbe a Libri Könyvkiadó?
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Libri már többször dolgozott együtt. Közösen kerestek egy vidéki városból származó gyereknaplót, ami elmeséli az 1956-os forradalom történetét. Be akarták mutatni, hogy egy vidéken élő tinédzser hogyan éli meg az országban zajló eseményeket.
– Miért döntött mégis úgy, hogy elolvassa a naplót? Miért pont 2014. október 23-án tette ezt meg?
2014-ben Brüsszelben éltem. Szerintem az ünnepnapok sokkal fontosabbak az ember számára, ha épp külföldön tartózkodik. Ilyenkor egyfajta hiányt érez, hiszen nem mehet el semmilyen ünnepségre, miközben a magyar szíve ugyanúgy dobog. Eszembe jutott édesanyám naplója, ami a forradalomról is szól. Elkezdtem olvasni.
– Mit érzett édesanyja sorait olvasta?
Hihetetlen büszkeséget. Bevallom férfiasan, a napló olvasása közben rengetegszer sírtam. Meghatott, hogy édesanyám már 12 évesen is ennyire aggódott a hazájáért és a környezetéért. Összehasonlítottam a mai tizenévesekkel. Úgy érzem, hogy az akkori fiatalság a diktatúra ellenére is bölcsebb volt, mint a mai tinédzserek.
– Miközben olvastam édesanyja feljegyzéseit, feltűnt, milyen vidám tudott maradni ebben a sötét történelmi korszakban is. Vajon minek köszönhető ez a látásmód?
Erről beszélgettünk a könyv bemutatóján néhány történésszel. Az emberek mindig a harmóniára és a boldogságra törekednek. Bár megfigyelték őket és a diktatúra különböző eszközöket használt a társadalom elnyomására, a magyarok már csak azért is boldogok akartak lenni. Keresték a lehetőségeket. A naplóból kirajzolódik, hogy milyen egészséges kis közösség alakult ki abban a korszakban.
– Lehetséges, hogy pont a problémák kovácsolták össze a társadalmat.
Én is így gondolom. Az állampolgárok szinte be voltak zárva az országba, mint egy börtönbe. Csak egymásra számíthattak. Nem volt mobiltelefon, nem volt TV, ezért az emberek kénytelenek voltak egymással kommunikálni.
– A kötet elején említi, hogy az 56-os forradalom eseményei nagyon mély nyomot hagytak édesanyjában. Miket mondott önnek a forradalomról?
Elmesélte, gyerekként hogyan gyűjtöttek élelmiszert, kötszereket a katonáknak, és hogy folyamatosan a híreket figyelték. Ők is fel akartak menni harcolni Budapestre, de nyilván a szülők ezt nem engedték. Megtették, amit a hátországból lehetett. Sokat beszélt nekem a forradalom szellemiségéről is, ami nagyon megmaradt bennem. Kötelességemnek érzem, hogy továbbvigyem a lángot, ami 1956-ban meggyúlt. Sajnos mi egy kicsit széthúzó nemzet vagyunk, de a forradalom egy olyan esemény, ami összekovácsolt bennünket. Egyszerre dobogott az ország szíve.
– Édesapja 1983 és 1989 között Algériába ment kiküldetésbe. Ön azt írja a könyv előszavában, hogy édesanyja egy színes nemzetközi iskolába cseppenve is megtanította magyar embernek lenni, amiért nagyon hálás neki. Mit jelentett ez a gyakorlatban?
A harcias, pörgős francia himnusz akkoriban nekem jobban tetszett, mint a magyar. Édesanyám ettől kicsit megijedt, úgyhogy rengeteget hallgattuk a Szabad Európa Rádiót, már amennyire kint fogni tudtuk. Folyamatosan mesélt nekem az ország történelméről, hogy megmaradjon bennem a magyarságtudat. Hogy ez pontosan mit jelent? Olyan ez nekem, mint egy vallás, egy csodálatos közösségi érzés. Számomra rengeteg pozitív töltetet hordoz mind a magyar himnusz, mind a nemzeti zászló. A magyarságtudat kifejezés sajnos megtelt sok negatívummal a széthúzás és az ország nehéz történelmi sorsa miatt. Ettől függetlenül számomra rengeteget jelent.
– Mára a magyar nemzeti öntudat is politikai felhangot kapott. Vajon hogyan ápolhatja magyarságát a társadalom napjainkban?
A kettősség mindig is jellemző volt ránk. Van, aki keletről, és van aki nyugatról várta az ország jólétének alakulását, és általában az egyik oldal lehazaárulózta a másikat emiatt. Szerintem vissza kellene lépnünk egy kicsit. Józanul át kellene beszélnünk azokat a problémákat, görcsöket és sérelmeket, amiket már évszázadok óta görgetünk magunk előtt. Azzal kéne foglalkoznunk, ami összeköt, nem azzal, ami elválaszt. Bár ezt igen nehéz, hisz harcias nemzet vagyunk, és ha nincs közös ellenség, egymással veszekszünk.
– Ha már itt tartunk, mennyire követi figyelemmel a magyar közéletet Spanyolországból? Amit most elmondott, abból azt szűrtem le, hogy van egy markáns véleménye.
Távolról követem a magyar közéletet, de azt a szabályt fektettem le saját magamnak, hogy nem szólok bele az ország belpolitikájába. Kívülről valamit jobban látok, valamit kevésbé. Sok pozitív és sok negatív jelet látok, de ez mindig is így volt.
– Mennyire látta más színben az 1956-os forradalmat azok után, hogy elolvasta édesanyja naplóját?
Számomra mindig is nagyon fontos volt a forradalom. 1989-ben jöttünk haza Algériából. 14 évesen éltem meg a rendszerváltást. Ugyanúgy felvonultunk zászlókkal. Az volt a mi kis 56-os forradalmunk. A napló felerősítette a forradalommal kapcsolatos érzéseimet. Jobban beleláttam, hogy milyenek is voltak azok az ötvenes évek. Korábban nem is tudtam, hogy a családomat megfigyelték a titkosszolgálatok. A történész kollegák rengeteg dokumentumot találtak, melyek egyértelműen erre utalnak. Ráadásul olyan nőket és asszonyokat figyeltek meg, akik a Délvidékről menekültek, tehát szinte semmijük nem volt. Nem tudom, mit tudtak volna ártani bárkinek is az országban. Megdöbbentő a tudat, hogy folyamatosan küldték rájuk a titkosszolgálat embereit.
