Egy házasságtörő asszony megment egy kisfiút, aki kirobbant egy világháborút. Lehet-e mesét írni felnőtteknek?
Fekete mese. Ez a címe Bátyi Zoltán egyik novellájának, és valóban felnőtteknek szóló mesék gyűjteménye a Hálózsák a felhőn című kötet. A szerző mesél, barátságosan és közvetlenül. Rá is szól az olvasóra, hogy lassítson, aztán elnézést kér a tegezésért, de hát
oly kicsi már a könyvet olvasók, a nyomtatott szót szeretők, a könyv illatában fürdők tábora.
Ez a gyűjtemény nem meditáció eredménye. Az a vágy hozta létre, hogy érzelmeket keltsen, és mintha fontos lenne az is, hogy az olvasó érdeklődjön a szerző iránt. Aki szegedi külvárosi gyerekként, napilapos újságíróként, táblabírósági sajtótitkárként látott sokféle emberi helyzetet, hallott különös történeteket, és irodalmi formába önti, amit örök érvényűnek, izgalmasnak talál. A nemzetiszín zászlót csenő kisfiú, akit a spontán összeverődött tömeg jóindulata véd; a hajléktalan nő, ahogy felnéz a férfira, aki megkéselte; a házasságtörő hentesfeleség, aki megmenti a kisfiút, aki később kirobbantja a világháborút; az idegenbe szakadt csupaszív lélek, aki állatkerti parkolóban szedi a díjat, saját zsebre; az elítélt bűnöző, aki zseniális képeket fest, de hiába küld belőlük egykori iskolájának, nem akarják kifüggeszteni.
Bátyi Zoltánnál a sertésképű ember óhatatlanul mocskos disznó,
és az élet néha gyönyörű, varázslatos, többnyire viszont kegyetlen. Van gonosz apa, aki üti a gyereket, széjjeltépi a tankönyveit, és meglett férfi, aki sokáig és sokat ártott az egészségének, aztán életmódot változtat, leteszi a cigit, nyomja a fekvőtámaszokat, a Fegyencedzés című könyvet olvasgatja, és helyrejön a házassága. Az itthon maradt, jólelkű édesanya, édesapa hiába vár a gyerek hazatérésére, aki pedig aprólékos munkával meggazdagszik, az óhatatlanul tönkremegy, nagyon rövid idő alatt. Az angol feleség csak a pénzt akarja, tehát amikor rosszabbul megy a családnak, egy pillanat alatt lelép, és a férfi megismeri a magyarok istenét. Vannak emberek, akik nyernek a tippmixen, aztán egyikről-másikról kiderül, hogy nem nagyon kell irigyelni tőle a nyereményt, mert neki is megvan a maga keresztje.
A mesék olvasója igazából egy pillanatra sem maradhat kétségek között, azonnal tudnia kell, ki az, akit nyugodtan szerethet, még akkor is, ha keveset tud róla:
…És beszélt kemény akaratú apjukról, Szűcs Dénes gazdálkodóról, aki mindig hetykén feszített a lovas kocsi bakján, büszkén kiabált rá az út mellől integetőkre: két szép lányomat, Tecát és Icát viszem a földekre, fejünk fölött nevet a Nap, kövér gabonát arasson minden kedves szomszéd, bográcsban fortyog már lebbencsen a víz.
A rendőr így beszél:
Maga meg, jóasszony, igen, maga abban a virágos kendőben, pirosra rúzsozott szájjal, jobban tenné, ha nem fenyegetőzne, mert itten bűncselekmény, de legalábbis nagyon súlyos szabálysértés fennforgása van ám, és ha maga a hatóság munkáját akadályozza, mondhatnám, megbontja itten önkényesen a szocialista jogrendet, könnyen pórul járhat.
A börtönparancsnok így igazítja el az újonc börtönőrt:
Azt mondom én magának, Holdosi, szarjon arra a zsírfoltra, de leginkább a szájszagra. Mert magának meg kell itt még szokni a rabfingot is.
Az öngyilkos bácsit megtaláló nő így állít be a kocsmába:
János bátyám fröccsét löttyinthetik a padlóra, ő már az új esztendőben angyalokkal koccintja össze poharát – kiabálta.
A gonosz apját megölő lány így szúr:
Na, az én anyámat nem ütöd többet! De engem sem. Fekély vagy ezen a földön, de kiváglak belőle – torzult az arca!
És vannak érzékletes hasonlatok:
Vágott a hang, mint a frissen élezett bicska. Attól féltem, ez a hang talán úgy megnyírja, de még meg is borotválja a férfiakat, mint Király Feri bácsi, a házunkkal szemközti fodrász, aki akkoriban lépett a fejlődés egy magasabb fokára. Merthogy feladta a maszek műhelyét, és sírva ugyan, mert ideológiailag még nem volt eléggé felkészült, meg aztán mégiscsak harminc éve a maga ura volt – mesélte anyámnak – belépett a fodrászszövetkezetbe.
Ez ilyen.
Le lehet tenni az első történet után, ha zavarja az olvasót a trágár szavak váratlan felbukkanása és a naiv hang, a pátosz és az irónia együtt — és lehet szeretni. Szerintem akkor szerethető, amikor tényleg igazi mese, mindenről mindent megtudunk időben, maradéktalanul. Annak, hogy bennem néha maradnak kérdések, az lehet a magyarázata, hogy az előzmények után belelendülök, és túl sokat szeretnék tudni.
A szerző azt írja, ezek a történetek azért kerültek egy kötetbe, mert a nőnek, aki a teremtés legnagyobb kincse, mindegyikben jut valamilyen szerep, még ha mellékes is. Ennek ismeretében szerettem volna tudni, hogyan viszonyuljak a kolozsvári szerkesztő kollégával Szegedre, vendégségbe érkező szekus nőhöz, akit parádésan megszívat az elbeszélő: elviszi a Pick Szalámigyár mintaboltjába, ahol hiába csorog a nő nyála a finomságok láttán, nem tud venni belőlük egy dekát sem. Mélységesen csalódott, megbántódott, szóhoz sem jut. Vajon megérdemelte? Tényleg a román titkosszolgálat embere volt a szépasszony? Kénytelen vagyok elhinni, hogy igen. Nem tudom, az angliai Béla édesanyja miért nem költötte el a pénzt, amit a fia részletekben hazaküldött. Meglehet, ez így, hozzáférhetetlen mivoltában is szerethető titok, nekem az előzmények után hiányérzetem volt. Azt is megállapítottam, hogy ez nem az én mesevilágom.
Ezt egy nyolcadik kötetét jegyző szerző, újságíró kollégám munkájáról írom, én, akinek egy kötete sincs, viszont bízik saját ízlésében — pedig lehet, hogy nem kellene. Zoli adott egy dedikált példányt a Hálózsák a felhőnből. Párszor finoman érdeklődött, hogy olvasom-e már — egyszer küldött a Facebook-on egy aranyos fotót, amelyen ő ül, a könyvei mellett, és nagyon komolyan néz. Leírtam néhány benyomásomat — nyerseség és naiv hang, pátosz és irónia –, amelyeket köszönettel vett, de ezekből nem derült ki számára, hogy tetszenek-e nekem ezek az írások. Vajon ér-e számomra ez a könyv annyit, hogy végigolvassam, és recenziót írjak róla? — ez volt végül a kérdés.
Ez pedig itt fönt a válasz.
(Bátyi Zoltán: Hálózsák a felhőn. BOOOK Kiadó, 2016. 2990 forint)
