A kettősség válik izgalmassá: Vica a herceg, és én vagyok az átváltozott hattyú

img_1152

A hattyúk tava mesei motívumait is felhasználó előadás a báb, a tánc, a test, a tárgy, a változás és átváltozás színpadi lehetőségeivel játszva, egy asszociatív képeskönyv lapozgatására invitálja a nézőket. Bercsényi Péterrel, Kálmán Eszter A tó című előadás bábosával beszélgettünk.

Ha szokatlannak nem is, de mindenképp különlegesnek számít egy bábos és táncos együttes szerepeltetése. Föl tudná idézni, hogyan született meg az előadás, melyek voltak a közös alkotómunka célkitűzései?

Az előadásban Dányi Viktóriával ketten játszunk: ő táncosként, én inkább bábosként vagyok jelen. Kálmán Eszterrel, a rendezővel azon kísérletezünk, hogy miként lehet ezt a kettőt összemosni és különválasztani. Eredetileg marionett bábokra is gondoltunk, annál is inkább, mert az előadást ihlető zenemű, A hattyúk tava, bőségesen kínál lehetőséget arra, hogy mindazokat a klasszikus, archetipikus dolgokat, amelyeket a néző a balerináról és a bábosról gondol, ütköztessük, versenyeztessük vagy éppen párosítsuk egymással. Az eredeti balett cselekményének fő szálát megtartottuk, de igyekeztünk minél több asszociációval élni. A kísérletezés mindezen formái végül odavezettek, hogy egyéb irányokba is elinduljunk. Így a kortárs mozgás lett az, ami dominál a koreográfiákban.

a-to

Az általunk vízibalettnek nevezett jelenetben például, ahol egy szinkronúszó párost játszunk a tóban, azzal kísérleteztünk, hogyan tud a megtévesztésig hasonlítani egymásra a kéz és a láb mozgása, bár ebben a játékban nem is a kettő felcserélhetőségének illúziója volt a legfőbb cél, hanem igazából a versengés, az együtt mozgás, ami aztán széttöredezik a testi korlátok által. Eleve nem balettpamfletet vagy -paródiát akartunk, sőt, semmiféleképpen sem szerettünk volna balettozni, csak fölidézni az ehhez a műfajhoz tartozó mozdulatokat, hiszen a megtörtebb mozgás, a szabálytalanság szerintünk kifejezőbb tud lenni, ha két ember, illetve egy ember és egy báb viszonyáról van szó.

Mintha valami közösen formált szimbolikus alakot, vagy még inkább egyfajta egésznek a sűrített jelenlétét igyekeztek volna megteremteni, legalábbis ez a benyomásom támadt az elmondottak alapján…

Amikor elkezdtük összerakni a történetet, úgy dolgoztunk, hogy próbáltuk megtalálni azt a belső logikát, ami mentén egyik jelenet a másik után következhet. Én hajlamos vagyok arra, hogy mindent nagyon lekötök. Eszter viszont ráébredt, hogy érdemesebb a helyzeteket kevésbé leföldelni; mozaikosabbra kell hagyni a történetet, hogy szabadabb legyen az átjárhatóság a jelenetek között. Így alakult ki a jelenlegi szerkezet, ami bőven engedi a nézőt szabadon asszociálni. A táncnál ez alapvető, de jót tesz a báb műfajának is. Mert például ha a bábozó színész épp fölemeli a kezét, amin kesztyű van, és mindezt úgy teszi, hogy a néző nem biztos benne, hogy abban a pillanatban az már egy hattyú, vagy egy balettosnak a keze, onnantól kezdve az egész mozdulatsor összemosódik a háttérben táncoló lánnyal, akin ugyan térdvédő van, de az, ahogyan mozog a lába, már többletjelentéssel bír. Így ez máris nem is annyira tánc, mint inkább bábszínház. Minden mozdulat egy picit túlmutat önmagán, és együttesen nagyon plasztikusan szemléltetik azt a megfigyelést, hogy a bábszínház közel áll a tánchoz, a koreográfiához. Épp ezért szeretem azt a jelenetet, amikor a herceg találkozik a hattyúval, mert ott végül is hárman táncolunk, hiszen a hattyúbáb a derekamra van erősítve, és pálcával mozgatom magam előtt, a szárnyát pedig a két kezemmel, mindeközben én is ott vagyok táncosként, és így táncolunk együtt hárman: a táncos, a báb és a színész.

img_1153

Dányi Viktória és Bercsényi Péter

Egy bábnak a merevsége miatt töredezettebb a mozgása, mint egy balett táncosnak, ez utóbbi tele van hajlékonysággal…

Ez is Eszter felvetései közé tartozik, ugyanez a mondat, de egy kérdőjellel a végén. Valóban töredezettebb? Mennyivel lágyabb egy táncos mozgása, mint egy bábé, vagy mennyire mégsem az? Keresgéltük, mi az, amit egy báb könnyedén meg tud csinálni, de egy táncos már nem, és fordítva. A kétfajta mozgás összehangolása nagyon izgalmas konklúziókhoz vezetett, vagy vezet még, hiszen a csiszolgatás tovább folytatódik.

Milyennek érezte a partnerével folytatott közös munkát?

Vica személyisége rendkívül összetett: miközben keményen dolgozik és iszonyatosan fegyelmezett, hihetetlenül játékos is tud lenni, és épp ez a kettősség válik izgalmassá. A szemében végig ott bujkál egy kamaszos csillogás, amitől egy egyébként komoly művész hirtelen könnyeddé tud válni. És ez mindig hasznos. Lírai is tud lenni, ha arról van szó, de drámai, sőt ijesztő is adott helyzetben. Kedvenc jeleneteim egyike pont az, amikor fekete hattyúvá változik át, és úgy viselkedik, mint egy rosszindulatú balettmama, aki kivégzi az újonc kis balerinákat, jóllehet az előző jelenetben, fehér hattyúként, még csodálatos, törékeny hattyúlány volt.

img_1151

Dányi Viktória és Bercsényi Péter

Van-e olyan jelenet, ahol csak a bábra tevődik az Ön játékának a hangsúlya?

Csupán egy jelenetben használunk klasszikus értelemben vett bábot, de még ott is jelen vagyok fizikai valómban. A Palya Gábor által készített bábbal a herceg és a hattyú első találkozásánál dolgozom. A jeleneten a korábbiakhoz képest annyit csavartunk, hogy fordítva játsszuk: Vica a herceg, és én vagyok az átváltozott hattyú. Én mindössze egy madarat próbáltam találkoztatni egy járókelővel, amit a néző értelmezhet a királyfi és az elvarázsolt hercegnő találkozásaként, de akár egy állatkerti sétaként is. Ezeknek az egyéni értelmezéseknek alapján jön létre aztán a néző a saját verzióját az előadásból.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal közös program
A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.

Az előadás novembertől a Jurányi Házban lesz repertoáron.

Támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, Staféta, FÜGE, Budapest Városarculati KFT., SÍN Kulturális Központ, Movein Studió



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!