A Vasárnapi Hírekben jelent meg egy interjú, melyben Sasha Batthyány nem csak – a könyve apropóját adó – 1945 márciusában Rohoncon elkövetett mészárlás történetének feltárása során szerzett tapasztalatairól mesél – erről az esetről szól Elfride Jelinek 2008-as tragikomédiája, Rohonc – öldöklő angyal címmel –, és közben tágabb összefüggésekre is megpróbál rávilágítani.
Nagyanyám mondta mindig, hogy a magyarok állandóan rejtőzködnek. Vakond nép. A magyar narratíva pedig az, hogy mi mindig áldozatok voltunk. Hol az oroszoké, hol a németeké, hol pedig – főleg Trianon kapcsán – a szövetséges hatalmaké, röviden a Nyugaté. És őszintén szólva most, hogy újra végigjártam néhány magyarországi emlékhelyet és múzeumot, megerősödött bennem ez az érzés. Valahogy mindig több terem szól arról, amit velünk tettek, mint amit mi tettünk másokkal. Ahogy a könyvön dolgoztam, kénytelen voltam észrevenni, hogy a családtagjaim nagy része is – hogy úgy mondjam – magévá tette ezt az „áldozati” narratívát, amikor a saját vagy az apja, anyja életéről beszél. Értem én: könnyebb azt mondani, hogy áldozatok voltunk, mint elismerni, hogy kollaboránsok. A családom például előszeretettel beszélt azokról a szörnyűségekről, amelyek a kommunista terror éveiben estek meg velük, és csak nagyon keveset a náci és a nyilaskeresztes időszakról. Azokat az éveket mintha sűrű köd borítaná
– mondja például Sacha Batthyány az áldozatszerepben tetszelgésről. A nyomtatásban kétoldalas interjú teljes terjedelmében elérhető az interneten: ITT. A könyvbemutatóról információt itt találhatsz.
A rohonci eseményeknek külön honlapja van Ausztriában, mely magyar nyelven is elérhető.
