Lányok, asszonyok és egy anya (1960), Rendezte: Mikio Naruse, Japánul: Musume, tsuma, haha, Angolul: Daughters, Wives and a Mother
Írta: Ferber Katalin
1960 a tüntetések, a parlamenti bojkott és a konszolidáció éve volt Japánban. Naruse filmjében azonban nincs zaj, nem hallatszik be a családi házba a tüntetők kiabálása, ahogy nem tud talán a család arról sem, hogy Eisenhower amerikai elnök hivatalos látogatása is a tüntetők miatt hiúsult meg Tokióban.
A csendes filmrendező, folytatva korábbi hagyományait, ebben a filmjében sem a „ nagy” politikai eseményekre figyel, hanem a hétköznapi emberek hétköznapi gondjaira.
Ez az az időszak a szigetországban, amikor a japán kormány meghirdeti a jövedelmek megduplázását, amikor az egészségügyi és nyugdíjbiztosítást mindenkire kiterjesztik, s amikor, hála az akkori miniszterelnök kompromisszumokat hirdető politikájának,abbamaradnak a sztrájkok az országban.
A családokat rendszeresen felkeresik a biztosítási ügynökök, az új háztartási gépeket eladók, vagyis a japán fogyasztó fontos lesz a cégeknek. Naruse mindössze néhány pillanatra avatja be a nézőket ebbe, hisz nem ez érdekli igazán.
A film témája ismét egy családon belüli konfliktus, s annak sok keserűséget okozó megoldása.
A Sakanishi család feje a hatvanadik életévéhez közeledő özvegyasszony, akinek két fia és három lánya van. A legidősebb lány Sanae, akit Setsuko Hara alakít, épp hazalátogat. Ő ezt megteheti, mert férje kollégáival együtt vidéken van, anyósáék pedig népes kiszolgáló személyzettel élvezik mindennapjaikat.
Sanae természetesen ügynöki közvetítéssel ment férjhez, de anyagilag láthatóan sikeres családba került. Sanae édesanyja rosszallóan morogja lányának, hogy haza kell mennie, mert otthon kötelességei vannak, amikor hír jön a férj balesetéről. Bár Sanae azonnal útnak indul, de későn érkezik a kórházba, a férje már nincs életben.
Sanae tehát megözvegyül, s testvérei beleegyezésével véglegesen hazaköltözik. Ahogy a többiek, ő is rendszeresen hozzájárul a népes család megélhetéséhez, s így derül ki, hogy bár ő soha nem dolgozott, férje életbiztosításának köszönhetően nagyobb pénzösszeghez jutott.
A házban él Sanae bátyja, Yuichiro, a feleségével és kisfiukkal együtt, valamint Haruko, a legfiatalabb lány. A másik fiú Reiji, aki fényképész, szintén nős és külön él, hasonlóan Akihoz, aki szintén férjhez ment és az anyósa házában él.
A Sakanishi család reménytelenül eladósodik, mert az elsőszülött fiú Yuichiro a család tudta nélkül rokonával együtt egy vállalkozásba kezd, s a családi házat ajánlja fel a nagy összegű kölcsön fedezetéül. Erről feleségén kívül senki sem tud a családban.
Japánban, csakúgy mint a szomszédos országokban (Kína és Dél-Korea) az elsőszülött fiúnak különleges jogai és kötelezettségei vannak, de ebben a családban úgy tűnik hogy Yuichiro, az elsőszülött ezzel rendszeresen visszaél.
Így Sanae jelenléte és a pénze kapóra jön nemcsak neki, de a többi testvérének is. Látható, hogy a testvérek mindegyike, kivéve Sanae fényképész öccsét, fillérre kiszámolja, mennyi pénzt kaphat Sanaétől, a szerintük „víg” özvegytől.
Sanae úgy tűnik, csak azért örökölt pénzt, hogy testvéreinek segítsen. Bátyjának „kölcsönbe” odaadja a pénze felét, férjezett húgának szintén ad pénzt, hogy az el tudjon menekülni az anyósa házából a férjével együtt, mert az anyós mindenbe beleszól, azaz nincs saját élete.
Sanae édesanyja azt javasolja legidősebb lányának, hogy minél előbb menjen újra férjhez, vagy kezdjen dolgozni, hiszen még csak harmincöt éves. Sanae megismerkedik egy nála tíz évvel fiatalabb férfival, s első látásra egymásba szeretnek. Sanae bátyjának vállalkozása azonban csődbe megy, a kölcsönvett pénzből semmit sem tud visszafizetni, így a családi házat el kell adni, hogy adósságait visszafizethesse.
Sanae ismét segítségére segít a családnak. Szerelmét visszautasítja, mondván az nála sokkal fiatalabb, s a férfi családja emiatt úgysem egyezne bele a házasságba. Az igazi ok azonban az, hogy Sanae szabadon választott partnere nem elég jómódú.
Sanae egy ismerőse segítségével találkozik egy korban hozzáillő, jómódú férfival, s bár semmiféle vonzalmat nem érez iránta, úgy dönt, hogy az ő felesége lesz, mert az a családját éppúgy megmenti a teljes csődtől, mint idős édesanyját, aki a házuk eladása után öregek otthonába kényszerülne.
Mi európai nézők, nem ezt a Japánt ismerjük. Nem jutna eszünkbe a szoros családi kötelékeket azonosítani az anyagiakkal, holott ez teljesen hétköznapi helyzet ma is sok millió családban. (E recenzió szerzője hasonló tapasztalatokkal rendelkezik a férje családját tekintve, mint amit a filmben látunk.)
Az idős édesanya fejez ki csak érzelmeket, neki már nincs kitől tartania, de indulatokban igen gazdag a többi szereplő játéka.
Sanae húgai leplezetlenül számítóak, bátyja és öccse irigylik őt, s minden mosoly, kecses gesztus ellenére Sanae szívszorítóan magányos. Eszébe sem jut, hogy saját érzéseit kövesse és azzal élje életét, akit szeret. Az első mindig a család érdekeinek védelme. Az hogy ő mit érez, ehhez képest lényegtelen.
A hatvanas évek elején aligha készült Naruse alkotásánál kritikusabb film a szigetországban. A technológiai fejlődés, a páratlan mértékű gazdasági növekedés nem valamiféle csoda eredményeként, hanem a hétköznapi emberek önfeláldozása nyomán jött létre. Ebben a filmben a férfiaknak látszólag könnyebb, hiszen az ő fizetésükből él a feleség és a gyerek. Mégis, Yuichiro példája bizonyítja, hogy az ő „sikeressége” az egész családot bajba sodorja.
A család lányai és asszonyai, legyenek önzők és számítóak, vagy éppen önzetlenek és odaadóak mint a főhősnő, tehetetlenek a férfiak döntéseivel szemben. A mindennapokban támogatják őket, de ez csak saját lemondásaik árán valósulhat meg.
Talán az egyik legszomorúbb sors a megöregedő özvegy édesanyáké, akiket ha a felnőtt gyerekeik nem tartanak el, kénytelenek az idősek otthonába költözni, amit szégyennek tartanak. Hiába kötelezi törvény a gyerekeket az idős szülőkről való gondoskodásra, ez számos gyakran megoldhatatlan nehézségbe ütközik, melyet a film szívszorító realitással mutat be.
A film utolsó perceiben az idős édesanya összetalálkozik a szomszédban lakó idős férfivel, aki nem az unokáját tolja a babakocsiban, hanem némi pénz fejében a szomszéd házaspár gyerekére vigyáz. Sanae édesanyja döbbenettel az arcán hallgatja szomszédját, aki saját gyerekeire panaszkodik, mert nem tudják őt elviselni. Figyelmeztetés ez, nemcsak Sanae édesanyjának, de nekünk is. A technológiai és gazdasági sikerek nem feltétlenül járnak együtt a mindennapi élet modernizálódásával. Tárgyaink szaporodnak, érzelmeink pedig úgy tűnik, egyre fogynak.
A film utolsó jelenetében Sanae édesanyja segít a szomszéd bácsinak megnyugtatni a síró babát.
Talán ez a jelenet segít feloldani a film által keltett feszültséget. Mi, nők szerencsére még mindig nélkülözhetetlenek vagyunk. Naruse pedig ezzel a filmjével is bennünket támogat.
