Írta: Harlov Melinda
(Pálffy Géza: A Szent Korona Sopronban. Nemzeti Kincsünk soproni emlékhelyei. Sopron-Budapest, Palatia Nyomda, 2014. 104.)
A nagy médiavisszhangot kapott és sok előadással kísért A Szent Korona Sopronban. Nemzeti Kincsünk soproni emlékhelyei című kiadvány több szempontból is érdekes. Jó értelemben vett ötvözetnek tekinthetjük a munkát. Egy tárgytörténet (Szent Korona) és egy várostörténet (Sopron) metszéspontjait (1463, 1622, 1625, 1682) ismerteti kronologikus sorrendben és kettős szerkezetben, egyszer az eseményekre fókuszálva, a könyv második felében pedig a helyszíneket bemutatva. Mindemellett formailag az ábrázolt kor (késő 15. század – 17. század) elbeszélő stílusát és annak jellegzetességeit ötvözi a szerző kortárs, tudományos metodikával és kutatási kérdésekkel (emlékhely, identitás).
Ez a fajta összetettség,
elsősorban a módszertan és az előadás már-már ellentmondásossága zavart kelthet a célközönség azonosításában. Azonban a könyv szerzője erre nyíltan és a kötet során többször is választ ad, amikor a soproni lakosságot szólítja meg, a „történeti kutatásokat végzők” (66) és „minden magyar” (85) mellett. A konkrét megnevezésen kívül sok olyan részt is találunk a szövegben, melynek pontos megértéséhez soproni helyismeret szükséges szemben olyan részekkel, ahol már-már (a történeti kutatásokat végzők számára bizonyosan) alapismereteket magyaráz el részletesen a szerző (például a koronázási ékszerek, a kardvágás hagyománya, illetve a kronosztikon fogalom jelentése (55, 56, 67, 80)). A könyv célja alapján is erre következtethetünk, hiszen a soproni identitás, a patriotizmus növekedéséhez kíván hozzájárulni a kötet (a jelen és jövő múlt általi megértésének könnyítése mellett). Sopron, mint a Szent Korona történetének egy elfeledett állomása (7) ebben a kiadványban izgalmas módon kerül bemutatásra.
Fontos kiemelni,
hogy a számtalan lektoráló mellett a könyv maga több „szerzővel,” közreműködővel rendelkezik Pálffy Géza és az általa megnevezett intézmények, mint a Soproni Levéltár mellett. A megjelölt szerző, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézet Kora Újkori Csoportjának tagja. Munkássága kiemelkedő és megkerülhetetlen Magyarország és környezetének 16 – 18. századi korszakát tekintve. Kutatásai kezdettől fogva interdiszciplinárisak, mely nemcsak széles érdeklődési körében (hadtörténet, településtörténet, művelődéstörténet), hanem egy-egy téma feldolgozása kapcsán is megmutatkozik. A jelen kiadás is egy ilyen interdiszciplináris kutatás eredménye, melyet az általa vezetett MTA BTK TTI Lendület Szent Korona Kutatócsoport valósított meg. Bizonyos értelemben ők, a tizennégy belső és mintegy húsz külső tagból álló közösség, tekinthetők a kiadványban közreműködők második csoportjának. Pálffy kutatócsoportja a második támogatási időszakban 2012 és 2017 között, kap kiemelt támogatást „a magyar uralkodókoronázások és a Szent Korona 1526 és 1916 közötti történetének szisztematikus vizsgálatára.” Részeredményekről így már e könyv 2014-es megjelenése előtt is értesülhetett a közönség kiadványokban és konferenciákon is. A szerző magában a kötetben is többször megnevezi a csoportot és a jövőbeli kutatási tervekről és kiadványokról is olvashatunk. (23, 27, 37, 76)
Kiemelt jelentőségű a könyv születésében Mollay Károly,
akinek a szöveget ajánlja Pálffy a kiadvány elején. Mollay Károly (1913–1997) elsősorban nyelvész, fonetikus volt, aki a magyar és német nyelvvel, azok kapcsolatával és formálódásával foglalkozott gazdag életpályája folyamán elsősorban az ELTEn és az MTA Nyelvtudományi Intézetében. Egy másik fontos kutatási területe szülővárosának: Sopronnak várostörténete, amihez a helyi nyelvhasználat (családnevek, helynevek változatai) és a lokális történelem (beleértve a társadalom- és művelődéstörténetet is) elválaszthatatlan, közös kutatásának szükségessége révén jutott el. Sopron kutatása végigkísérte az életét, hiszen a Soproni Szemle főszerkesztője is volt 1970-től haláláig. Pálffy Géza külön kiemeli, hogy Mollay Károly fordította le Kottanner Jánosné Wolfram Ilona emlékiratát, mely az 1440-es koronalopás történetéhez kapcsolódik, és így különösen fontos forrásként számított a jelen kiadvány megszületésében is. A közös kutatási tárgy mellett személyes kapcsolat is van kettőjük között, hiszen Pálffy Géza Mollay-tanítvány volt, a mestertől sajátította el a német iratolvasás technikáját. A német nyelv a források mellett azért is kiemelendő, mert a kötet tartalmi egységeinek záró szakasza egy rövid összefoglalás ezen a nyelven.
A könyv kettős szerkezetű,
ami a fentebb már említett tartalmi megközelítésekre utal. Az olvasó először azon eseményekkel ismerkedhet meg, amikor a Szent Korona Sopron városában volt (az 1463-as korona visszaszerzéskor; 1622-ben II. Ferdinánd feleségének koronázáskor, 1625-ben III. Ferdinánd koronázáskor illetve 1682-ben I. Lipót és harmadik feleségének magyar uralkodóvá válásának ünnepségén). A második részben az esemény, illetve kronológia helyett a lokalitás lesz a rendező elv, hiszen egyfajta áttekintést olvashatunk azon soproni helyszínekről, ahol a korábban bemutatott események lezajlottak. Ezt a szerkezetet bár ismerteti a szerző a publikáció elején, átláthatósága mégis problémás lehet az egyes szerkezeti egységek tipográfiai megjelenítése (50—51), illetve a sok esetben váltakozó hely- és idő leírások miatt. Érdekes megjegyezni, hogy az egyes egységek tárgyalása nem kiegyenlített. Vannak olyan részek mind a történeti, mind a helyszínhez kötött bemutatásban, amelyeket több alfejezetben tárgyal a szerző, sok szempontot felhasználva; míg a jelenhez legközelebbi időszakról, illetve a „majdnem soproni” helyszínekről jóval kevesebbet tudhatunk meg a kiadványból. Ez utóbbiak kritikus tárgyalása is arányaiban rövidebb a szerző saját kutatási korszakának, a 16 – 18. század ismertetéséhez képest (61—62). A kettős ismertetés (esemény és helyszín) az összefoglalásban szereplő táblázatos ábrázolásban (82—83) harmadszor is megismétlődik, kiemelve a kettős vizsgálati rendszert és a találkozási pontok (összesen circa egy hónap időtartamának) jelentőségét. A háromszoros ismétlés inkább segíti a publikáció elején megnevezett négy történelmi évszámhoz kötött események átlátását, és nem hat terhesnek a mintegy száz oldalas tanulmány során.
A könyv legvégén találjuk meg a felsorolt források szelektív listáját, melyek egészen változatosan jelennek meg a folyószövegben. Van konkrét (szerzővel, címmel és évszámmal) forrásmegjelölés (42), de a legtöbb esetben csak a forrás létezéséről olvashatunk (33, 48). Maguk a megnevezett, illetve hivatkozott források típusa igen sokféle, találunk legendákat, emlékiratokat, de hivatalos jelentéseket is. Azonban mindenen felülemelkednek mind kvantitatív, mind kvalitatív értelemben a nem írott források, és azok megjelenítései a kiadványban. A változatos (korabeli festmény, kortárs fotó, fametszet, helyszínrajz, okirat stb.), gazdag és jó felbontásban megjelenített illusztrációk szinte a folyó szöveg fölé emelkedve, azt uralva hálózzák be a kiadványt. Maga a könyv is különösen esztétikus, keménykötésű, fényes papírra nyomtatott viszonylag vékony publikáció, mely sajnálatosan manapság inkább az ismeretterjesztő, mintsem a tudományos publikációk jellemzője. Mindig nagyon pontosan kerülnek elhelyezésre az adott szöveghez kapcsolódóan az illusztrációk. Ez alól csupán az jelent kivételt, mikor egy kora újkori esemény leírásához egy 21. századi állapotot tükröző fotó kapcsolódik. Sok esetben lehet olyan benyomása az olvasónak, mintha egy képgyűjteményt és ahhoz tartozó rövid leírásokat tartana a kezében, és nem egy tudományos kutatócsoport munkáját gazdag képillusztrációval.
