Pár napja volt egy jótékonysági gálafellépésem is külföldi fiataloknak, akik klasszikus zongorát jöttek tanulni Budapestre, az Ádám György Alapítvány jóvoltából. Volt közöttük egy tizenkét éves kínai srác, aki az egyik trükkömnél hangosan elkiáltotta magát, hogy „jaj ezt ismerem!” – ekkor egy pillanatra megálltam, és nekiszegeztem a következő kérdést: „Játszol Chopin darabokat? Vagy Lisztet, vagy Bachot, vagy Mozartot? Azt válaszolta büszkén „persze”. „Jajj – mondom – ezeket én mind ismerem. Akkor meg se hallgatom, hogy játszol.”
Gulisio Tímea interjúja Ungár Anikó bűvésszel
Bűvész, előadóművész. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének tulajdonosa. Karrierjét az 1965-ös Ki mit tud? indította el, amit tizenhat évesen megnyert. Bejárta a világot. Főbb állomások: New York, Las Vegas, Monte-Carló, Párizs, London, Boston és Milánó.
Úgy tudom, színésznőnek készült, és az édesapja hatására lett bűvész. Ez biztosan elég motiváció? Anyukám zongorista, mégsem lettem az, pedig szerette volna.
Ez fordítva volt. Nem az Apu találta ki, hogy én mi legyek, mert azért ő egy nagyon bölcs papa volt, és eszébe nem jutott volna rám erőszakolni olyasmit, amihez esetleg nincs érzékem, vagy tehetségem.
A színészi képesség mit ad hozzá a bűvészethez?
A bűvészkedéshez a színpadon ugyanazok az adottságok szükségesek, mint egy színésznek. Egy ügyes kezű ember el tud sajátítani egypár trükköt manuálisan, de nem biztos, hogy a személyisége, vagy az előadókészsége olyan szinten van, hogy ez előadásként élvezhető legyen. Sokszor kérnek fel olyan színházi darabokra ahol bűvész elemekre van szükség. Egyszer Mácsai Pálra osztották a Márió és a varázsló című darabban Cipolla szerepét, melyhez engem is segítségül hívtak. A darab 1938-ban játszódik, mikor a fasizmus kezd kiterjedni Európára. Hosszú hónapokon át tartott a közös munkánk. Amikor a 100. Ünnepi Előadásra meghívtak, lenyűgözött. Mácsai elfelejtette velem a közös felkészülést. Elhittem neki, hogy ő Cipolla a varázsló! Ettől tud egy zseniális színész bűvész is lenni.
A bűvészet olyan műfaj, amiről tulajdonképpen nem is tudjuk, micsoda. Nincs meghatározva. Most nem egy definíciót szeretnék, hanem, hogy Ön szerint mi ez. Minek nevezné?
Ez egy szakma. Ősidők óta. Bűvészek mindig voltak. A bennszülötteknél a sámánok, és törzsi mesterek. Ők mind hasonlóan mágusok, mint mi, lehet, hogy kicsit többek, talán keveredik náluk a természetgyógyászat tudása és ettől látják őket mágusoknak. Ma a bűvészet másról szól. Egy ilyen fejlett technikai világba, mikor az emberek maguk képesek csodákat teremteni, lásd fantasztikus találmányok, vívmányok, akkor úgy érzem, szükség van arra, hogy a bűvész még tudjon egy kis illúziót, egy kis csodát teremteni. De ha a mai néző képes is arra, hogy mögé lásson és tudja, hogy ez nem varázslat, nekünk bűvészeknek az a dolgunk, hogy egy rövid időre a közönséget ámulatba ejtsük, és egy kis időre elhitessük, hogy igenis vannak csodák.
A gyerekek mindig tudják előre, hogy itt nem igazi varázslat lesz?
Vegyes. Vannak olyan gyerekek, akik állandóan csüngenek a televízión, és látják ezeket a showkat, és minden mögé látnak. De ez korosztályfüggő. Nyolc-tíz évesek nagyon flegmák és pimaszok: „Á tudom, hogy csinálod”. Azt hiszi a gyerek, hogy neki mindent tudni kell, és neki le kell leplezni. De vannak olyan gyerekek, akik pontosan tudják, hogy nem ez a lényeg, hanem a szórakoztatás. Egy négy-öt éves gyerek még nagyon el tudja hinni, hogy ez csoda. Én azt gondolom, a bűvészet egy nagy játék. És remélem, hogy a felnőtt nézőink is hagyják magukat egy rövid időre belevinni ebbe a „játékba”.
Láttam néhány bűvész előadását, de Ön nagyon kitűnt számomra, mert van benne valami többlet. Nemcsak hogy csinos hölgy. Hanem tényleg ott volt a varázslat.
Ne vedd szerénytelenségnek, de az apukám meglátta bennem személyiségemet. Ha valakinek olyan személyisége van, ami izgalmas, amiért érdemes odafigyelni rá, és még tehetsége is van valamire, akkor az kerek dolog. Nagyon sok mindent meg lehet tanulni, sok mindent el lehet sajátítani. Az a fontos, mikor neked az egyéniséged is benne van. Valami megmagyarázhatatlan többlet. Én ezt nem csinálom, ez valakiben vagy van, vagy nincs.
Sokszor olvasni könyvekben, látni filmekben, hogy mikor a varázsló varázsolt, piheg, összeesik, kimegy az energiája, mert teljesen átadta magát. Önre jellemző, hogy beleteszi magát, vagy ez egy show?
Ez egy showelem. Én az a fajta bűvész vagyok, aki összekacsint a közönséggel, és ebben a kacsintásban az van benne, hogy ugye tudjátok, hogy én nem vagyok igazi varázsló. De azért hagyjátok magatokat egy órára elvarázsolni. Játsszunk egy kicsit, higgyünk picit a csodában, az illúziókban, elszórakoztatlak benneteket. Ma már nem tudsz emberfölötti lenni. Az a bűvész, aki emberfelettinek adja elő magát, számomra teljesen tévúton jár. A huszonegyedik század emberét nem lehet becsapni.
Mitől tud egy nő az Ön műfajában aktuális maradni?
Azt gondolom, ha bele tudsz simulni az adott korba, ha nyitott vagy és érdeklődő, megéled az élményeket, a kor adta lehetőségeket, akkor ritmusban tudsz maradni a környezeteddel. És nemcsak a színpadon, akkor emberileg is fiatal tudsz maradni, és jól érzed magad a bőrödben.
A bűvészet nagyon nagy technikai tudást és sok eszközt is igényel. Az érdekel, hogy mikor kilép a színpadra, akkor a koncentráció rutin, vagy teljes szívével van ott? Melyikre figyel jobban. Gondolom, mindkettőre.
Igen. Ötven éve vagyok a színpadon, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem rutin. Ugyanakkor nagyon szeretem csinálni, hihetetlen jól érzem magam a színpadon. Ha nem élvezném, ha nem azt érezném, hogy ez az én közegem, otthon vagyok benne, akkor nem is merném bevállalni. Ha az ember azt csinálhatja, amihez érzéke van, akkor azt könnyedén csinálja. Természetesen a tehetséget ki kell fejleszteni, azon dolgozni kell, gyakorolni, tanulni kell hozzá, de ha az alapok megvannak, abba szívesen fektetsz energiát. Sose szerettem a technikai trükköket, mert attól féltem mindig, hogy valami beakad, beragad. De ha rajtam múlik valami, akkor tudom korrigálni.
Ha lemegy a színpadról, lekerül a „bűvészköpeny”, akkor tovább varázsol-e?
Azt gondolom, ha nem önmagamat adnám a színpadon, akkor talán most nem is beszélgetnék veled.
Ez a szakma engem nagyon gyakorlatiassá tett az élet mindennapjaiban. Gyors vagyok, és előre tudok gondolkozni. Egy illúziót árulok, és ebben hibázni nem szabad. A pillanatot uralni hihetetlen koncentráció. Ugyanolyan biztonsággal nyúlok az életben is dolgokhoz, mint ahogy a színpadon fel merem vállalni az előadást. Egyszeri, megismételhetetlen pillanatok. Nem lehet újra bejönni. Néha sok is vagyok magamnak, mert mindig tökéletességre törekszem. Nem könnyű velem az élet (ezt mosolyogva mondja) . Azért próbálom magam visszafogni.
Piros kendőből zöld kendőt csinál. Van-e jelentősége a színeknek?
Van, nagyon fontos. Én a letisztultságot szeretem a ruházatban, az otthonomban, és ezt a harmóniát követem. Nálam nincs több három színnél a színpadon. Ha mondjuk ciklámenek a kendőim, biztosan nincs közte piros. Vagy ciklámen, fekete és fehér, vagy csak piros és fekete és sárga. A ruhám mindig fekete, hogy a tárgyak előtérbe kerüljenek. Mert ha rikító színben vagyok, felhívom magamra a figyelmet. Tudom magamról, hogy egyébként is domináns egyéniség vagyok, ha én ezt még színnel, ruhával feltupíroznám, akkor csak rólam szólna a dolog és nem a tárgyaimról, az előadásról.
Melyik volt a legemlékezetesebb szereplése?
Talán Párizsban az Olimpia színpada. Nagy hatással bírt. Volt egy nemzetközi bűvészfesztivál, ahol nyolc bűvész a világ nyolc tájáról fellépett. Huszonhat-huszonhét éves voltam, nemrégiben Charles Aznavourt, Edit Piafot láttam közvetíteni a párizsi Olimpiából. Kicsit megálltam a színpadon, és elgondolkoztam, milyen fantasztikus, hogy én, Anikó, mint magyar kislány itt lehetek ezen a színpadon. Örökre bennem maradt ez a pillanat.
Bejárta a világot. Például egy távol-keleti kultúrában mennyiben más a bűvész szerepe, fogadtatása, mint Európában, vagy Amerikában?
Japánban éreztem igazán, hogy az egy más kultúra. Talán mert nem turistaként éltem ott. Ha turistaként mész, nem érintenek a társadalmi közegből adódó intéznivalók. De ha dolgozol, részese vagy annak a ritmusnak, ami ott van. Hat hónapot töltöttem Japánban, és alig vártam, hogy hazaérkezzem. Mindegy melyik országba, Európába bárhova. Ennek ellenére lenyűgöző hat hónapot töltöttem, de nem tudnék ott élni.
Ma Magyarországon mi a szerepe a bűvészetnek?
Része a művészeteknek. Ma nagy divatja van a bűvészetnek. Az ember annyi mindenre rálát, annyi mindent meg tud magyarázni, hogy nem tudsz már rácsodálkozni semmire. A bűvészet mindig kicsit előbbre van, mint az emberi gondolkodás. Úgy nevezzük, hogy egy bűvésznek bűvészagya van.
Nem szeretem a „szemfényvesztés” szót. Olyan, mintha csalónak bélyegeznének valakit.
De valóban szemfényvesztés. Mert elhitetem veled, hogy amit látsz, az nem is az. Azt láttatom veled, amit én akarok. Mint egy film, ahol megölnek valakit, de igazából nem is hal meg.
A közelmúltban volt valamilyen fellépése?
A Győrkőc Fesztiválon, ami egy három napos rendezvénysorozat gyerekeknek. Két kollégámmal bűvésztanodát vezettünk reggeltől estig. A gyerekközönség mindig nagyon lelkes. Pár napja volt egy jótékonysági gálafellépésem is külföldi fiataloknak, akik klasszikus zongorát jöttek tanulni Budapestre, az Ádám György Alapítvány jóvoltából. Volt közöttük egy tizenkét éves kínai srác, aki az egyik trükkömnél hangosan elkiáltotta magát, hogy „jaj ezt ismerem!” – ekkor egy pillanatra megálltam, és nekiszegeztem a következő kérdést: „Játszol Chopin darabokat? Vagy Lisztet, vagy Bachot, vagy Mozartot? Azt válaszolta büszkén „persze”. „Jajj – mondom – ezeket én mind ismerem. Akkor meg se hallgatom, hogy játszol.” Ádám György az alapítvány tulajdonosa és tanára az előadás után csak annyit mondott: „Köszönöm, Anikó, most mást is tanultak a gyerekek.”
