+ Történelem

A 2000 éves szombathelyi amfiteátrum maradványaira bukkantak

Itt került sor Quirinus püspök perére is. A róla szóló emlékiratokban olvasható és beazonosítható az építmény, amit a várossal egy széles egyenes út köt össze, ami lehetne akár a Kálvária út is

A Kálvária-domb ásatásánál római kori leletek kerültek elő – számolt be róla a szombathely.hu.

Anderkó Krisztián ásatásvezető elmondta, hogy a leletek a harmadik-negyedik századból valók. A hatalmas kőtömbök nagy római épületre engednek következtetni.

Csapláros Andrea, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatója szerint nem kizárt, hogy a közel kétezer évvel ezelőtti amfiteátrum maradványaira bukkantak. Már az 1955-ben elkezdett ásatás – amelynek egy nagy havazás vetett véget – is igazolta, hogy itt volt a kor legnagyobb közösségi épülete, ahol a többi között a Savaria tartományi üléseket is tarthatták, és itt került sor Quirinus püspök perére is. A róla szóló emlékiratokban is olvasható és beazonosítható az építmény, amit a várossal egy széles egyenes út köt össze, ami lehetne akár a Kálvária út is – tette hozzá a múzeumigazgató.

A széles falak, hatalmas kőtömbök mellett jó állapotban találtak római kori pénzeket, és restaurálás után szinte használható állapotba hozható pecsétgyűrűt is. A négy-ötezer fő befogadására alkalmas közösségi tér észak-déli falmaradványainak megtalálása után a Kálvária-dombon több feltáró árokban folyik a kutatás.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top